Az orvosnök korán halnak
2006. május 31. szerda
{mosimage}Közel másfél évszázad múltán az orvosnők „meghódították” az első helyet az élettartam rövidségének versenyében. A különböző foglalkozások, illetve művelőik egészségi állapota, mortalitása közötti összefüggéseket már az ország első tisztiorvosa, Fodor József is vizsgálta az 1860-as években. A Fodor József által megfigyelt csoportok közül legrövidebb ideig a tanítók éltek, őket követték az orvosok és az ügyvédek.
MEGDÖBBENTÖ: A kötelezö MOK tagság megszüntetése
2006. május 31. szerda
{mosimage}Megdöbbentő, bár nem teljesen váratlan a kiszivárgott hír, miszerint a megalakuló kormányzat a kötelező orvoskamarai tagság megszüntetését tervezi. Megdöbbentő, mert a szándék az amúgyis fejletlen és sérülékeny demokráciánk csorbítására irányul. Nem teljesen váratlan, mert a köztestületi Magyar Orvosi Kamara – az egészségügyben tevékenykedő kamarákkal együtt – szakmai érveivel akadályt jelenthet az egészségügyben várható jelentős megszorítások bevezetésében.
Mennyei javaslat az OEP költségeinek csökkentésére
2006. május 31. szerda
{mosimage}A páciensek betegségeinek diagnosztizálása és kikúrálása oly nagymértékben megterheli az OEP kasszáját, hogy az már az OEP finanszírozási képességeit meghaladja. Éppen ezért a privatizáció helyett a következő javaslatcsomagot dolgoztuk ki az OEP költségeinek csökkentésére.
A jövö egészségügyi rendszere Molnár Lajos szerint
2006. május 30. kedd
{mosimage}A több biztosítós rendszer
A biztosítási elven működő, versenyt generáló, a betegek és az ellátók számára választási lehetőséget kínáló, több biztosítós rendszernek nincs valódi alternatívája.Tulajdonformától függetlenül egyenlő lehetőséget biztosítanak a szolgáltatások nyújtására a közfinanszírozott szolgáltatók számára. A biztosított saját döntése szerint választhat biztosítót és eü. szolgáltatót. A sajátos eü. munkaerőpiac bérversenye az eü. dolgozók egyéni képességeit jobban érvényre juttatja és rendszeridegenné teszi a hálapénzt.
A jövö egészségügyi rendszere Molnár Lajos szerint
2006. május 30. kedd
{mosimage}A több biztosítós rendszer
A biztosítási elven működő, versenyt generáló, a betegek és az ellátók számára választási lehetőséget kínáló, több biztosítós rendszernek nincs valódi alternatívája. Tulajdonformától függetlenül egyenlő lehetőséget biztosítanak a szolgáltatások nyújtására a közfinanszírozott szolgáltatók számára. A biztosított saját döntése szerint választhat biztosítót és eü. szolgáltatót. A sajátos eü. munkaerőpiac bérversenye az eü. dolgozók egyéni képességeit jobban érvényre juttatja és rendszeridegenné teszi a hálapénzt.
ÖTSZÁZ MILLIÁRD AZ EGÉSZSÉGÜGYNEK
2006. május 30. kedd
{mosimage}Jelen pillanatban az a feladat, hogy a biztosítás elvű egészségügyi ellátórendszer működését biztosítsuk, ezt követően tehető fel a kérdés, hogy ez melyik modellben működik hatékonyan. Létrejött az a rendszer, amellyel megvalósítható az egyéni járulékfizetés – jelentette ki Rácz Jenő csütörtökön egy egészségügyi konferencia szünetében. A tárcavezető szólt arról is, a kormányprogramba nem került be a recept- és vizitdíj bevezetése.
Új, különleges mechanizmussal müködö antibiotikumot fedeztek fel a kutatók
2006. május 30. kedd
{mosimage}Új, különleges mechanizmussal működő antibiotikumot fedeztek fel a kutatók: a neve: platensimycin. (Reuters Health, 2006. májusi – hivatkozással a Nature (2006;441:358-361.) ezen a héten megjelent száma.) A platensimycin-t termelő baktérium törzs:a Streptococcus platensis; dél-afrikai földmintában találták- innen ered az elnevezése.
Hibás a mühiba
2006. május 30. kedd
{mosimage}Hibás a műhiba
2005. december. 22.
A Ius Resistendi – Orvosok Egymásért Társaság állásfoglalása az "orvosi műhiba" kifejezés használatával és az ebből eredő félreértésekkel kapcsolatosan
Tekintettel arra, hogy jelenleg az "orvosi műhiba" kifejezés pontos jelentése jogszabályban nincs meghatározva, és sem a jogi szakirodalom, sem az orvosszakértői gyakorlat nem alakította ki a fogalom egységes használatát,
figyelembe véve, hogy az "orvosi műhiba" kifejezéshez a közfelfogás automatikusan hozzárendeli a szakmai szabályszegés tényét és az orvos polgári jogi/ büntetőjogi felelősségét,
szem előtt tartva, hogy Alkotmányunk minden ember számára biztosítja az ártatlanság vélelmét és a jó hírnévhez való jogot, továbbá, hogy a Magyar Köztársaságban a polgári és büntetőjogi felelősséget bíróság jogerős ítélete állapíthatja meg, a Ius Resistendi – Orvosok Egymásért Társaság az "orvosi műhiba" kifejezés használatával és a tömegtájékoztatás során ebből eredő félreértésekkel kapcsolatosan az alábbiak szerint foglal állást:
Cui prodest: Kinek áll érdekében?
2006. május 30. kedd
Cui prodest: Kinek áll érdekében?
{mosimage} A "Ius Resistendi" – Orvosok Egymásért Társaság Állásfoglalása 2005. augusztus 13.
Az elmúlt napokban mintha összehangolt, egészségügyet lejárató akció indult volna – nem is a "bulvár lapok", hanem inkább a "komoly napilapok" hasábjain. A Health Consumer Powerhouse európai egészségügyi fogyasztói index végeredményét, és elsősorban a magyar ellátásra kedvezőtlen részeredményeit felhasználva a létezőnél sokkal rosszabb színben tüntették fel a magyar egészségügyi ellátást.
Minden lap kiemelte, hogy munkánk "az elemzők minősítése szerint a tájékoztatás, a bürokratikus működés, illetve az orvosok negatív hozzáállása miatt rossz."
Úgy véljük, hiányzik Magyarországon a szakújságíró képzés. Azt sem tudjuk, hogy egyes esetekben a "szenzációként tálalt" valós-valótlan adatok kitől származnak? Ellenőrzi-e a felelős szerkesztő a közölt adatok tényszerűségét, valódiságát, vagy megelégszenek az újságírók egy tollbamondási gyakorlat színvonalával?
Egyik írásban sem találtunk a Health Consumer Powerhouse eredményeit szakmailag alátámasztó elemzést – csak rosszindulatú magyarázatokat. Az újságírók szerint a magyar ember pesszimizmusának csökkentése, az életigenlés, az egészség védelmének gondolata csak úgy oldható meg, ha naponta kárörvendően írnak emberek haláláról, szerencsétlenségéről. A közlemény szerintük akkor az igazi, ha rögtön igazságot is osztanak és mindenféle bizonyíték nélkül a bűncselekmény tettesét is megnevezik.
Barátságtalan Népszabadság
2006. május 30. kedd
{mosimage}Barátságtalan Népszabadság
2005. augusztus 16.
A Népszabadság 2005. augusztus 8-i számában "Barátságtalan magyar egészségügy" címmel D.A. ismerteti a brüsszeli székhelyű Health Consumer Powerhouse 12 EU ország egészségügyére vonatkozó összehasonlító tanulmányának lényeges adatait. A felmérésből a Népszabadság szerint a magyar egészségügy "barátságtalan" volta emelendő ki. Ez barátságtalan interpretáció.
A tanulmány az Interneten mindenki számára hozzáférhető. Megállapítható – és ezt a cikk is megemlíti – hogy Magyarországon "gyorsan és könnyen elérhetőek a különböző ellátások", kiemelkedően jó az új gyógyszerekhez való hozzájutás lehetősége és igen jók vagyunk a betegjogok területén is.







