283/2007. (X. 26.) Korm. rendelet térítési díj ellenében igénybe vehetõ egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról szóló 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról

A Kormány az Alkotmány 35. §-a (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a kötelezõ egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. §-a (2) bekezdésének o) pontjában, valamint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1998. évi költségvetésérõl szóló 1997. évi CLIII. törvény 61. §-ának (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következõket rendeli el:
1. § A térítési díj ellenében igénybe vehetõ egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról szóló 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. §-ának (8) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép:
„(8) A kötelezõ egészségbiztosítás ellátásai keretébe nem tartozó és a 2. számú mellékletben nem szereplõ egészségügyi szolgáltatások térítési díját az egészségügyi szolgáltató az 1. § rendelkezéseinek figyelembevételével állapítja meg azzal, hogy a biztosított járványügyi érdekbõl nem kötelezõ jelleggel történõ, influenza elleni immunizálásáért magasabb összegû térítési díj nem állapítható meg, mint amit a biztosítottnak az oltóanyagért egyébként térítési díjként meg kell fizetnie.”
2. § (1) E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.
(2) E rendelet a hatálybalépését követõ 30. napon hatályát veszti.

A rendelet a 2. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette 2007. november 25. napján.

 

XII. fejezet ALAPVETÕ JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK

70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. 

 

A vitákban korábban két álláspontot szegeztek egymással szembe. Az egyik az „egybiztosítós” modell: maradjon fenn az állami egészségbiztosítás monopóliuma, esetleg némi módosítással (regionális decentralizáció). A másik a „több-biztosítós modell”, amelynek tiszta esetében az egészségbiztosítás piacán magánbiztosítók versenyezhetnek egymással. A magánbiztosítók bonyolítanák az alapvetõ ellátás finanszírozását is.
Mind a két modellnek vannak elõnyei és hátrányai. Egyik sincsen egyértelmû, lehengerlõ fölényben a másikkal szemben. Ezért a választás igen nehéz. Elsõsorban abban kell dönteni: ki az, aki válasszon?
A most közzétett hivatalos elgondolás a két sarkos álláspont között próbál kompromisszumot létrehozni azzal, hogy egyfelõl megengedné a versenyt több biztosító között, másfelõl kötelezõen elõírná, hogy az ezután létrehozandó biztosítóknál maradjon fenn az állami tulajdon túlsúlya. A magántulajdon hányada legfeljebb 49 százalék lehet. Még a reform életbelépése elõtt eldöntenék, hogyan osztják fel a biztosítási piacot az új vegyes tulajdonú biztosítók között. Minden biztosítottat az induló állapotban besorolnak valamelyik vegyes tulajdonú biztosítóhoz, de késõbb átléphet más, ugyancsak vegyes tulajdonú biztosítóhoz.
A Kornai cikk más kompromisszumot ajánl a két sarkos álláspont között. A jelenlegi Országos Egészségbiztosítási Pénztárt két részre kell bontani. Az egyik rész mûködjék állami hatóságként; kezében lesz, más feladatok mellett, az egészségügy folyó kiadásainak finanszírozására szánt közpénz elosztása. A másik rész mûködjék 100 százalékos állami tulajdonban lévõ vállalatként; ez legyen az állami egészségbiztosító. Meg kell engedni, hogy magánbiztosítók is belépjenek az egészségbiztosítás piacára. Induláskor mindenki az állami biztosító ügyfele. Az ügyfél maga dönti el, hogy önként átlépjen-e más biztosítóhoz. az alapvetõ ellátás fedezetéül szolgáló közpénzt utalványok (vócserek) formájában osztja el a hatóság. Az utalvány értéke nem egyöntetû, hanem magasabb azok számára, akiknél az átlagnál magasabb egészségügyi kiadás várható (pl. az idõsebbek számára) és alacsonyabb azoknál, akiknél az átlag alatti kiadás várható. Ez a differenciálás hozzájárul a kockázatok kiegyenlítéséhez.
A biztosítás decentralizálására csak szigorú feltételek teljesítése esetén kerülhet sor. A következõ minimum-feltételeket emeli ki:
1. a diszkrimináció megakadályozása,
2. az alapvetõ ellátás tartalmának tisztázása, („mi jár a betegnek” a közpénzbõl történõ finanszírozás alapján),
3. átlátható minõségi ellenõrzés és összehasonlítás és
4. olyan intézmény mûködtetése, amely képes sürgõsen és hathatósan intézkedni a beteg jogosnak talált panaszának orvoslására.
Az elsõ változtatásokat követõen utat kell engedni a biztosítási szféra továbbfejlõdésének: kialakulhatnak olyan intézményi formák, amelyek összekapcsolják a biztosítást egyes szolgáltatásokkal, megjelenhetnek a köztulajdon és a magántulajdon különbözõ arányú kombinációi, a kiegészítõ biztosítások sokféle változata.. Mivel senki sem lehet biztos abban, hogy hol és mikor melyik forma válik be, lehetõvé kell tenni az evolutív fejlõdést. Nem szabad a törvény erejével bekényszeríteni az egészségügyi biztosítás ügyfeleit egy elõre kimódolt, merev és mesterkélt sémába. Ne a központ, nem a politikai szféra vagy a bürokrácia, hanem az állampolgár maga dönthessen! Mégpedig ne úgy hozzon döntést, hogy egy népszavazási ûrlapba beír egy jelet, hanem valóságos választással. Aki nem akar változtatni, saját elhatározásából az állami biztosítás ügyfele maradhat. Ám aki saját felelõsségére úgy dönt, hogy magánbiztosítóhoz csatlakozik, vagy valamilyen más kombinált formát részesít elõnyben, tehesse meg azt.
A cikk részletesen tárgyalja a verseny korlátait, továbbá azokat a nehézségeket, amelyek a pénzügyi fegyelem, a jogbiztonság és a rugalmasság követelményeinek összeegyeztetésekor támadnak. Jobb szolgálatot tesznek a reformok ügyének azok, akik elõre figyelmeztetnek a várható bajokra, nehézségekre, esetleg tévedésekre és kísérleti kudarcokra, mint akik egyik, vagy másik álláspontot egyoldalúan reklámozzák. Ez csalódásokhoz és kiábránduláshoz vezethet. 

A Magyar Szocialista Párt Társadalompolitikai Tagozata (MSZP TPT) elutasította a kormány egészségügyi reformtervét, így a társadalombiztosítás privatizálására irányuló koncepciót - közölte a szervezet vasárnap este.
A közlemény szerint a TPT ügyvivõ testülete azt javasolja, hogy, az MSZP frakciója mindaddig ne tárgyalja a törvényjavaslatot, amíg a hatásvizsgálatokat is magában foglaló szakmai és szakmapolitikai egyeztetések nem történnek meg. A szervezet nyilatkozatát a Magyar Szociális Fórum kerekasztalának is eljuttatták. "Az a határozott véleményünk, hogy a megismert és törvénykezésre beterjesztett koncepció elfogadása a szocialista párt legfontosabb alapértékeinek a teljes feladását jelenti, helyrehozhatatlan politikai következményekkel járhat" - áll a közleményben.
A tagozat ügyvivõ testülete elfogadhatatlannak tartja, hogy az egészségügyi rendszer átalakításának alapját kizárólag a piaci verseny, a tõke profitérdekeltségének hatékonyságnövelõ szerepe jelentse. A TPT közleménye szerint az egészségügyi reform koncepció "kezdettõl fogva valótlan tényeken alapul", kiindulási pontját az a Zöld könyv néven megjelent elemzõ munka jelenti, amely valótlan statisztikai adatokat, téves szakmai következtetéseket, súlyos politikai tévedéseket is tartalmaz.
A magyar egészségbiztosítási és ellátási rendszer helyzetének ismertetése jórészt nem felel meg a valóságnak, emiatt következtetései sem állják meg a helyüket - fogalmaznak a közleményben. Az MSZP TPT szerint a rendszer korszerûsítése nem járhat az egészségügyi intézményrendszer mûködési költségeinek növekedésével, a betegellátásra fordítható pénzösszegek csökkenésével, és kívánatos az ellátásra fordított pénzügyi források GDP arányos növelése.
MNO – mti

Az egészségügy finanszírozásának tervezett átalakítása az eddigieknél nagyobb horderejû, a viszonyokba legmélyebben beavatkozó, szokatlanul nagy társadalmi kockázatokat hordozó döntés. A már megtett reformlépesek mentesítenek a sürgõs döntéskényszer alól. A reformok lemerevedése nem jelentõs kockázat, minthogy a rendszer beállt egy reform-pályára. Ezek alapján azt igényeljük, hogy a jelenlegi koncepciót a kormányzat vonassa vissza. E helyett bocsásson társadalmi vitára egy olyan egészségügyi finanszírozási koncepciót, amely nyíltan bemutatja az alternatív változtatások elõnyeit és hátrányait, a várható kimenetek jelenleginél szélesebb spektrumát, és a társadalmilag kedvezõtlen kimenetek kezelési lehetõségét.
Az Egészségügyi Minisztérium honlapján megjelent egy "részletes jogalkotási koncepció", amelyet – a szöveg szerint - “a társadalmi vita és a koalíciós megállapodás alapján" alakított ki a minisztérium. A dokumentum, minden lapján jelzi, hogy "A Kormány álláspontját nem tükrözi". Állásfoglalásunk azt az igényt fejezi ki, hogy e dokumentum ne is váljon ebben a formában a kormány álláspontjává.
 A jelenlegi koncepció társadalmi vitája valójában még nem történhetett meg, hiszen teljesen új, az eddigi javaslatoktól eltérõ, nemzetközileg is egyedülálló koncepcióról van szó. Ez a koncepció csak igen kis mértékben veszi figyelembe a korábbi társadalmi vitát, az állampolgári és szakértõi vitákban elhangzott ellenérveket. Minthogy az érvek eddig jórészt leperegtek egy súlyosan átpolitizált és értékterhelt álláspont képviselõirõl, nem látjuk értelmét újabb részletes érvelésnek. Csupán a dokumentum néhány alapvetõ belsõ ellentmondására és megalapozatlan állítására hívjuk fel a figyelmet, a dokumentum logikája mentén haladva.
1. Állítás:
"Általános szakmai konszenzus van abban, hogy a jelenlegi finanszírozási rendszer nem felel meg a nyugat-európai társadalombiztosítási rendszerek alapvetõ ismérveinek, jóllehet a német-francia típusú biztosítási rendszer megteremtése már 1990-ben is elhatározott szándéka volt valamennyi akkori parlamenti pártnak." (6. old.)
Problémák az állítással:
A “szakmai konszenzus" értelmezése önkényes. Az új koncepció nem közelít, hanem az eddiginél távolabb visz a nyugat-európai társadalombiztosítási rendszerektõl.
2. Állítás:
"A jól meghatározott fejkvóták miatt a pénztáraknak nem is áll érdekükben a szelekció. Az idõs, beteg emberek után ugyanis több pénzt kapnak, mint az egészséges, fiatalok után. Ezzel a rendszer megerõsíti a nemzeti kockázatközösséget." (8. old) "A fejkvóta az egészségügyi igénybevételi adatokra épül: a különbözõ korú- és nemû biztosítottakra különbözõ értékû, amely statisztikailag elismeri az adott korú és nemû személy ellátási költségigényét." (25. old)
Problémák az állítással:
Az ország megyéi, kisebb és nagyobb térségei közötti – nemzetközi összehasonlításban is – rendkívül nagy mortalitási és morbiditási különbségeket a fejkvóták nem fejezik ki. A jelenlegi korrekció csak a kor és nem szerinti eltérõ arányokat veszi figyelembe. Kevésbé egyenlõtlen országokban is az a tapasztalat, hogy az ilyen korrigált fejkvóta alapú forráselosztás a heterogenitásból adódó kockázatok csak kis hányadát képes kezelni. Az ennél finomabb kiegyenlítést azonban a koncepció elnapolja. Így a betegebb térségek ellátása nem javulhat a szükségletekkel arányosan. A rendszer már csak ezért sem erõsítheti, hanem éppen gyengíti a nemzeti kockázatközösséget.
3. Állítás:
"A pénztárak alakulásakor a jelenleg finanszírozott biztosítási ellátási csomag lényegi változtatására nem kerül sor. Mindenkire, aki Magyarország területén lakóhellyel rendelkezik, a törvény erejénél fogva változatlanul kiterjed biztosítási kötelezettség, járulékfizetés vagy annak állami átvállalása ellenében az alapcsomagon túl a biztosítási csomag továbbra is járni fog." (14. old.) "A kötelezõ pénztárak kiegészítõ biztosítási tevékenységet nem folytathatnak, de a pénztártagok kérésére ajánlhatnak számukra kiegészítõ biztosítókat. “ (9. old.)
Problémák az állítással:
A jelenleg finanszírozott biztosítási ellátási csomag az egészségügyben nincs pontosan meghatározva. A pénztáraknak korlátlan lehetõségük van arra, hogy egy-egy beavatkozásnál, vagy annak egyes részleteinél vitassák annak "csomaghoz tartozását".
A pénztár biztosítási csomag csökkentõ tevékenységét megkönnyíti, hogy az értetlenkedõ betegnek azonnal felajánlhatja a kiegészítõ biztosítás lehetõségét.
4. Állítás:
"A jelenlegi rendszerben az OEP feladata a mûködési költségek finanszírozása, a nagy értékû eszközöket, a beruházásokat – tehát a fejlesztéseket és az eszközpótlást – alapvetõen a tulajdonos-fenntartó kötelezettsége finanszírozni. (…) A tulajdonos-fenntartók az állami költségvetésbõl és egyéb – döntõen uniós – forrásokból szerezhetik meg a szükséges pénzeszközöket. A több-pénztáras rendszer a jelenlegi elveken nem kíván változtatni, azaz fennmarad a duális finanszírozás. Uniós forrásokból az ellátórendszer fejlesztésekre pályázati úton kb. 400 milliárd forint elköltését tervezi a kormányzat változatlan keretek között. A forrásokra az egészségügyi szolgáltatók, illetve tulajdonosaik/fenntartóik pályázhatnak." (18. old.)
Problémák az állítással:
Két állítás ütközik. Az elsõ állítás: "a fejlesztéseket a tulajdonos-fenntartó kötelezettsége finanszírozni". A második: a fejlesztési források "az állami költségvetésbõl és uniós forrásokból" származnak. Minthogy az utóbbi állítás bizonyos, nem érthetõ, hogy mit tesz a rendszer lényegi fejlesztéséhez az új tulajdonos, a magántõke.
A 400 milliárd forint pályázati úton történõ elköltése – ellenkezõ rendelkezések és megfelelõ koncepció hiányában – valószínûtlenné teszi, hogy a fejlesztések hatékonyan szolgálják a területi és egyéb kiegyenlítéseket, illetve, hogy figyelembe vegyék az egészségügy átalakításával létrejövõ súlyponti kórházak, a járóbeteg-ellátásban tervezett különbözõ típusú fejlesztések szükségleteit.
5. Állítás:
"A teljesítmény-finanszírozás alapvetõ metodikái változatlanok maradnak (német pont, HBCS, BNO, stb.) (…) A díjakat az ún. Díjtétel Bizottság állapítja meg és évente vizsgálja felül. A Bizottság munkájában a szolgáltatók képviselete biztosított. (21. old.) A Pénztárak biztonságos mûködésének garanciái (között van), hogy "a kisebbségi tulajdonosnak döntõ befolyása van a pénztár irányítására," illetve "a Pénztárak részt vesznek a Díjtétel és a Fejkvóta Bizottságok munkájában". (28. old)
Problémák az állítással:
A Díjtétel Bizottság szerepe döntõ az ellátások színvonalának és körének alakításában. A "szolgáltatók képviselete" nem garantálja azt, hogy kellõ súlyuk lesz e kérdésekben a kisebbségi tulajdonossal, azaz a magántõkével szemben, amelynek viszont garantáltan "döntõ befolyása van a pénztár irányítására".
A Díjtétel Bizottság ilyen módon felerõsíti a korábban említett kockázatot, azt, hogy a pénztárak csökkentik a biztosítási csomagot.
6. Állítás:
“A pénztárak természetesen maximálisan érdekeltek lesznek az indokolatlan teljesítmények, párhuzamos ellátások visszafogásában. A pénztárak saját maguk dönthetnek arról, hogy milyen metodikákat alkalmaznak a kiadások kordában tartására: elõzetes autorizáció, vizsgálati és terápiás eljárásrendek, volumen-szerzõdések, bázis-finanszírozás, preferált szerzõdések stb."(23. old.)
Probléma az állítással:
Az egyes pénztárak (elismerten a költségkorlátozásban érdekelt) menedzsmentje szokatlanul nagy szabadságot kap a szolgáltatók tevékenységének szabályozásában. Ezen belül az ugyancsak szabályozatlanul alkalmazható elõzetes engedélyezés (autorizáció) lehetõsége nem csak a betegeket, hanem az orvosokat is kiszolgáltatottá teheti (például sürgõs és költséges beavatkozások esetében).
7. Állítás:
2007. NOVEMBER-DECEMBER A TÖRVÉNYTERVEZET PARLAMENTI VITÁJA
2007. DECEMBER VÉGE ZÁRÓSZAVAZÁS
2008. JANUÁR 1. A TÖRVÉNY HATÁLYBA LÉP
(31. old.)

Probléma az állítással:
Az eddigi reformlépések rövid idõ alatt megoldották a legsürgetõbb kérdést, megszûnt a társadalombiztosítási kassza hiánya, sõt, szufficit keletkezett. Azt is bizonyítják, hogy a meglévõ társadalombiztosítási apparátus rendkívüli, gyakran kegyetlenül nehéz feladatok végrehajtására is képes. Ennek következtében:
Semmi nem indokolja a kapkodást. A tervezett folyamat nehezen és csak igen nagy közköltséggel lenne visszafordítható. A mai formájában hevenyészett, sok tisztázatlanságot és ellentmondást tartalmazó "koncepció" 2 és fél hónapon belüli bevezetése értelmetlen társadalmi és politikai kockázat.
Semmi nem indokolja, hogy a közös biztosítás (a szó szoros értelmében vett társadalombiztosítás) intézményeit alkalmatlannak tekintsük további nehéz feladatokra. Némi türelmi idõvel, a magántõkének eleve megszavazott bizalom töredékével, és a szakmai szervezeteknek a korrekciós döntéshozatalba bevonásával esélyt kellene teremteni arra, hogy közbizalomra építve mûködhessenek átszervezés esetén is. Erre a bizalomra mindenképpen szükség van, hiszen nem látható elõre, mekkora szerepet fog vállalni a magántõke például a szegény "végeken".
Összefoglalva:
Az egészségügy finanszírozásának tervezett átalakítása az eddigieknél nagyobb horderejû, a viszonyokba legmélyebben beavatkozó, szokatlanul nagy társadalmi kockázatokat hordozó kényes döntés. Tudjuk, hogy minden reformnak ellenállásokkal kell számolnia, s ezért végrehajtásukhoz politikai bátorság kell. Az adott esetben az ellenállások is, az elõre nem látható következmények is szokatlanul súlyosak, a társadalmi és politikai kockázatok pedig rendkívül nagyok sõt, veszélyesek.
A már eddig megtett reformlépesek mentesítenek a sürgõs döntéskényszer alól. A reformok lemerevedése nem jelentõs kockázat, minthogy a rendszer beállt egy reform-pályára. Mindezek alapján azt igényeljük, hogy a jelenlegi koncepciót a kormányzat vonassa vissza. E helyett bocsásson társadalmi vitára egy olyan egészségügyi finanszírozási koncepciót, amely nyíltan bemutatja az alternatív változtatások elõnyeit és hátrányait, a várható kimenetek jelenleginél szélesebb spektrumát, és a társadalmilag kedvezõtlen kimenetek kezelési lehetõségét.
Budapest, 2007. október 20.
Bényei Andrásné
Budai István
Ferge Zsuzsa (tiszteletbeli elnök)
Gosztonyi Géza
Juhász Gábor
Kecskés Rózsa
Kissné Szabó Zsuzsanna
Kövér Ágnes
Majláthné Lippai Éva
Pataki Éva (elnök)
Pelle József
Sajgál Rózsa
Sütõ Csaba
Szabó János
Szöllõsi Gábor
Takács Imre
Vass Péter
és a Magyar Szegénységellenes Hálózat Koordinációs Testülete
2007-10-20 16:33

 A volumenkorlát kudarcával az egészségpolitika is bukott A Magyar Kórházszövetség javaslatára az új egészségbiztosítási rendszerben megszûnik a kórházi volumenkorlát – mondta szombaton Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. Szerinte ez nem jelenti azt, hogy a szabályozás megbukott. A Fidesz szerint nemcsak a volumenkorlát, hanem a kormány egészségpolitikája is megbukott már. A legnagyobb ellenzéki párt szerint a mostani döntés nem egyéb, mint a terep elõkészítése a több-biztosítós modellnek. "A kormány gõzerõvel dolgozik azon, hogy privatizálja az egészségbiztosítási kasszát" – mondta szombaton Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivõje. Hozzátette: a kabinet által elképzelt új modellben semmi más nem számít majd, csak az, hogy a biztosítók minél nagyobb profitot tehessenek zsebre. A teljesítményvolumen-korlát – amely meghatározza, hogy hány kórházi beavatkozást finanszíroz az egészségkassza – eltörlése kapcsán Horváth Ágnes a Liberális Egészségügyi Tanács szombati megbeszélése után elmondta: eddig nem tudták figyelembe venni a betegek véleményét az ellátás minõségérõl. Az elmúlt napokban több mint harminc szakmai szervezettel egyeztetett a tárca, és elfogadták a Magyar Gyógyszerészkamara javaslatát is, hogy az új rendszerben a egészségbiztosítási pénztárak ne lehessenek patikák tulajdonosai.
A szakmai kollégiumok felvetésére a szaktárca elfogadta egyebek között azt is, hogy részt vehessenek a díjtételek meghatározásának folyamatában.
Horváth Ágnes azt mondta: egyetértenek a kórházszövetség felvetésével, hogy a pénztáraknak adott távolságon belül kelljen szerzõdniük az ellátó intézményekkel.
Szijjártó Péter szombaton megismételte a Fidesz korábbi állásfoglalását, miszerint a következõ polgári kormány megszünteti az egészségbiztosítás privatizációját, azt a modellt, "amelyben kizárólag piaci és üzleti elvek érvényesülnek". Hozzátette: a kormány által elképzelt új rendszer újabb kórházbezárásokhoz, járulékemeléshez és még hosszabb várólistákhoz vezet. Az Országgyûlés – a Fidesz kezdeményezésére – szerdán Népegészségügy vagy üzleti egészségbiztosítás? címmel politikai vitanapot tart a kormányzati tervekkel összefüggésben.
 
Magyar Hírlap Online - Kacsoh Dániel

 Ezt kell megenni?

Zavaros struktúra, szakmailag magyarázhatatlan döntés, az egészségügy zuschlagosítása, avagy „az elsõ reformlépés, ami nem vesz el”. Utóbbi kijelentés Horváth Ágnes egészségügyi miniszteré, elõbbi vélemények ellenzéki pártok vezetõitõl, szakpolitikusaitól származnak a koalíciót alkotó pártok szeptember 24-i, az egészségbiztosítás hazai rendszerének átalakítását jelentõ megállapodásáról. Az átalakítás alapelvei hosszas vitákat követõen megszülettek, de hogy pontosan mivé is alakul át a társadalmi berendezkedést jelentõsen meghatározó nagy rendszerek egyike, ma még nem egészen világos. Számos kérdést ugyanis nyitva hagyott a tárgyalódelegációk által is politikainak minõsített döntés. Ennek nyomán a legfontosabb részletkérdésekrõl, így például a menedzsmentjogok alakulásáról egyelõre semmi sem tudható, pedig ezek ismerete (és megszerzése) nélkül a biztosítótársaságok aligha vállalják, hogy 49 százalékos tulajdonrészt szereznek a honpolgárok ellátását szervezõ, alapvetõen a megyékre épülõ „kis OEPekben”. A miniszterelnök által megregulázott MSZP és az SZDSZ politikusai annyit már eldöntöttek, hogy jövõre a megyékben 18, a közép-magyarországi régióban pedig négy pénztár alakulhat. Megválaszolatlan kérdések azonban szép számmal akadnak még, amelyek újabb koalíciós feszültségeket vethetnek fel.
Hogy miben egyezett meg az SZDSZ és az MSZP szeptember 24-én, azt nemcsak a kívülállók, de feltehetõen az érintett koalíciós partnerek sem tudják valójában. Ilyen rendszer ugyanis sehol a világon nem mûködik, ami önmagában véve még nem lenne baj, ha a „választott modell” nem tûnne túlságosan öszvérmegoldásnak, ha nem lenne benne mindenütt a kicsit neked, kicsit nekem elv. Nem véletlen, hogy a Magyar Demokrata Fórum (MDF) Bacsó Péter Tanúja után szabadon egyszerûen magyar narancsnak minõsíti az elképzelést: „Kicsi és savanyú, de a miénk. Ezt kell megenni?”
A koalíciós döntés értelmében jövõre elvben akár 22 új egészségbiztosítási pénztár szervezheti a betegek ellátását: tizennyolcat a régi megyéket jelentõ területeken, négyet pedig a fõvárost és Pest megyét együtt jelentõ közép-magyarországi régióban alakíthatnak meg. Megkötés, hogy a biztosítóknak legalább 500 ezer, legfeljebb 1,5 millió taggal kell rendelkezniük, így aztán – mint arra dr. Gógl Árpád egykori egészségügyi miniszter, a Fidesz szakpolitikusa figyelmeztet: van némi ellentmondás a számok körül. A megyékben – néhány helyet leszámítva – nem élnek félmillióan, így nyilvánvaló, hogy a megadott elvek alapján 22 biztosító nem mûködhet. Legfeljebb 7-8, amelyek egyenként több területet is ellátnak majd.
Egyelõre azonban kérdés, hogy a pénztárak legfeljebb 49 százalékos kisebbségi tulajdonrészére licitálnak- e befektetõk, avagy teljesen állami, sokak által csak kis OEP-ként emlegetett biztosítók szervezik majd az ellátást. Kökény Mihály korábbi miniszter, az Országgyûlés Egészségügyi Bizottságának elnöke, az MSZP tárgyalódelegációjának tagja szerint, amikor a törvény hatályba lép – ez a tervek szerint jövõ január elseje –, akkor összesen 22 engedélyt adnak majd ki. 2008 az átmenet éve lesz, és amire a folyamat befejezõdik, Kökény szerint a pénztárak érdekeltek lesznek abban, hogy egyesüljenek, azaz „2009-re már minden bizonnyal csak 8–10 pénztár lesz”.
Egyesülnek, de nincs monopólium
 A magánbefektetõk összeférhetetlenségére vonatkozóan a javaslat a többi közt kimondja, hogy a pénztár magánbefektetõje „csak olyan személy lehet, aki független a kötelezõ egészségbiztosítási pénztár óvatos, körültekintõ és megbízható mûködését veszélyeztetõ befolyástól, és biztosítani képes a pénztár megbízható, gondos tulajdonosi irányítását és ellenõrzését”. Továbbá, „akinek üzleti kapcsolatrendszere és tulajdonosi szerkezete átlátható, ezáltal nem zavarja a pénztár feletti hatékony felügyelet gyakorlását; illetve aki másik pénztárban sem közvetett, sem közvetlen részesedéssel nem bír.”
A megyei pénztárak egyesülhetnek, de a koalíciós megállapodás szerint a taglétszámnak 2008. október elsejére mindenütt el kell érnie az alsó korlátot, és a bejelentkezettek száma sehol sem haladhatja meg a monopóliumok létrejötte ellen kitalált 1,5 milliós felsõ határt.
Amennyiben lesz olyan megye, amelyre nem licitálnak, ott új pályázatot írnak ki, s ha ez sem jár sikerrel, akkor „kényszermegoldás jöhet” – fogalmazott elsõ sajtótájékoztatóinak egyikén a szakminiszter. Errõl azonban nem árult el részleteket. Mint mondta, „egy megye sem marad ellátatlanul, de a szakmai, jogi egyeztetések még csak most kezdõdnek”.
Jó lesz a magántõkének is?
Horn Gábor, a szabaddemokraták koalíciós koordinációért felelõs államtitkára mindenesetre nem tart attól, hogy esetleg nem lesznek érdeklõdõk. „Az új rendszer nemcsak a biztosítottaknak lesz jó, hanem a magántõkének is” – mondta a hvg.hu-nak, jelezve, hogy szándékaik szerint a biztosítóknak erõs jogokat és valódi beleszólást biztosítanak majd. A cégek esetleges szerepvállalásával kapcsolatban dr. Váradi Péter, az AXA Egészségpénztár ügyvezetõ igazgatója a Medical Tribune-nek azt mondta: nem hiszi, hogy bármely biztosító véleményét megismerhetnénk a tenderek jövõ évi kiírása elõtt. Az eddig napvilágra került információk ugyanis nem elégségesek a felelõs döntéshez. Egyelõre tehát sem kategorikus nemet, sem lelkes igent nem hallhatunk a társaságok képviselõitõl arra nézve, vajon óhajtanak- e részt vállalni az egészségpénztárak mûködtetésében. Az bizonyos, hogy a verseny lehetõsége mellett garanciákat szeretnének kapni; biztosak szeretnének lenni abban, hogy kisebbségi tulajdonosként is befolyásolni tudják a döntéseket, valamint, hogy esetleg megváltozó politikai akarat esetén sem megy kárba befektetésük.
Márpedig a Fidesz az elmúlt idõszakban többször ígéretet tett arra, hogy hatalomra kerülése esetén visszaállítja a jelenlegi rendszert.
– Tudomásul veszem az alkut, amely megköttetett, de inkább starthelyzetnek, mint végállapotnak tekintem – fogalmazott Váradi Péter, aki érdekesnek minõsítette a kompromisszumot. Mint mondta, valószínûleg nem ez a legtökéletesebb megoldás, de javítható lesz az évek során. Hasonlóképpen nyilatkozott Pál Zoltán, a Generali ügyvezetõ igazgatója is, aki a Világgazdaságnak azt mondta: nem lehet megfelelõen mûködtetni egy olyan rendszert, ahol az ügyfelek jelentõs része egy néhány megyébõl álló egységes régióban van, a maradék pedig szerte az országban. Azt remélte ugyanakkor, hogy „hosszabb távon letisztul a rendszer”.
– Az egészségügyi ellátás jövõjét meghatározó tervekrõl mindig csak koncepciótöredékek hangzottak el – mondta. – Talán, mert a részletekhez érve mindig kiderült, hogy bonyolult rendszerrõl van szó, amelynek átalakítása legalább két év elõkészítõ munkát igényel. Az összefüggésekrõl máig nincs szó, a legfontosabb kérdésekre továbbra sincs válasz, így Pusztai Erzsébet biztos benne, hogy a részletek kidolgozása újabb koalíciós feszültségekhez vezet majd.
Nem tudható ugyanis például, mi az ellátási csomag tartalma és ki határozza azt meg? Pedig ez nem kevesebbrõl szól, mint hogy milyen ellátásokra lesznek jogosultak a betegek, és ki változtathat ezen? Kérdés az is, mi lesz a szabad orvosválasztással, e rendszerben ugyanis a beteg csak akkor választhatja meg orvosát, ha biztosítót választ, ugyanis csak ahhoz az orvoshoz, intézményhez mehet, akivel, amellyel a biztosítónak szerzõdése van. Az MDF nem érti, hogy vajon a biztosító – amely a beteg helyett válogat az orvosok, a szolgáltatók között – milyen alapon teszi ezt? Mi lesz a döntõ? A terület, ahol a beteg él? A szolgáltatás ára vagy a munka minõsége? És az sem világos számára, hogy vajon miért lenne érdeke a biztosítónak a megelõzés, ha a betegek évente biztosítót válthatnak? Így ugyanis a befektetett többlet elvész.
Pusztai Erzsébet kérdésünkre kijelentette: az elmúlt idõszakban számos egymásnak ellentmondó rendelkezés született az egészségügyben. Fontos volna, hogy olyan jogszabály szülessen, amelyet késõbb nem kell megváltoztatni. Azt szeretnék, ha a kormány betartaná a jogalkotási törvényt, egyeztetne az ágazat szereplõivel, hatástanulmány készülne a várható következményekrõl, s csak akkor vezetne be egy a maitól gyökeresen eltérõ rendszert, ha abban széles körû egyetértés van a társadalomban.
Alkotmányos és más aggályok
Számos szakembernek ma még ugyanis alkotmányos aggályai vannak az új rendszer miatt. A legnagyobb ellenzéki párt az egészségbiztosítás 1600 milliárdos kasszájának „lenyúlásáról” beszél, lapunknak adott interjújában Gilly Gyula rendszerszervezõ pedig arról, hogy „alkotmányban rögzített társadalmi szerzõdést nem lehet csak úgy felrúgni” (lásd Medical Tribune 2007. szeptember 13.). Vannak, akik problematikusnak tartják, hogy magáncégekhez kerülhetnek a betegek és a leendõ betegek védett, személyes adatai, miközben õk erre nem hatalmazták fel az egészségbiztosítást. Váradi Péter, az AXA ügyvezetõje kérdésünkre ugyanakkor logikailag lehetetlennek nevezte, hogy egy biztosító ne rendelkezhessen azok adataival, akiknek az ellátását szervezi. De természetesnek tartja, hogy ezeket az adatokat csak célhoz kötötten használhatja fel.
Az alkotmányos kételyek mellett az is elgondolkodtató, hogy „pusztán a befektetõk megjelenésétõl nem remélhetõ, hogy javul az egészségügyi ellátás színvonala”. Legalábbis Skultéty László, a GKI Egészségügy-kutató Intézet vezetõje szerint, aki a Magyar Nemzetben úgy nyilatkozott: az ellátásra nem jut több pénz, sõt a konvergenciaprogram miatt elképzelhetõ, hogy a jelenleginél is kevesebb forrás lesz. A több-biztosítós rendszernek ugyanis magasabbak a mûködési költségei, és a befektetõk rendszerint osztalékot is szeretnének kivenni a rendszerbõl... Horváth Ágnes egészségügyi miniszter ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: pontos számítást még nem végeztek, de összességében 50–100 milliárd forint bevételt várnak az új rendszertõl, amelyben a biztosítók számára 2–3 százalékos profitkorlátot terveznek bevezetni. Skultéty László szerint azonban ahhoz, hogy ilyen feltételek mellett javuljon az ellátás színvonala, olyan mértékû hatékonyságjavulást kellene produkálni, amely meglehetõsen kétséges. A hatékonyságjavulást elsõsorban ellátásszervezéssel, a betegek irányításával érhetik el a pénztárak, ami azonban – miként azt többen, több konferencián és cikkben kifejtették már – magában hordozza annak veszélyét, hogy a betegeket esetleg alulkezelik, hogy nem kapják meg a szükséges mértékû-minõségû ellátást.
Érdemi válasszal, tényekkel, adatokkal eddig senki sem szolgált azokra az állításokra sem, amelyeket a szakmai vitákat jelentõ biztosítási konferenciákon dr. Orosz Éva, az ELTE professzora és a saját modellt is felvázoló dr. Sinkó Eszter rendszerelemzõ, a Semmelweis Egyetem Menedzserképzõ Központjának tanára vetett fel. Ezek szerint semmi bizonyíték arra, hogy a verseny minõségjavulást hoz az egészségügyben, amelyre más közgazdasági szabályok vonatkoznak, mint a többi nagy társadalmi alrendszerre. Ugyancsak többször és több helyütt elhangzott, s lényegében máig válasz nélkül maradt, hogy a biztosítótársaságok helyett inkább az intézményeknek kellene versenyezniük, mert csak ez hozhat minõségjavulást. Ezt vallja mások mellett Pusztai Erzsébet is, aki úgy fogalmaz: egy biztosító regionális pénztárakra bontott mûködtetése elfogadható lenne – ha ezzel az ellátás feltételei kiegyenlítõdnek. A betegek védelme érdekében nemzeti ellátási alapcsomagra van szükség, amelyet a parlamentnek kell meghatároznia. Szükség van a versenyre, de nem a biztosítók, hanem a szolgáltatók versenyére, amely a kötelezõ általános egészségbiztosítás keretei között megteremthetõ, és minõségjavítást eredményezhet.
Orvos híján, mézeskaláccsal
A minõség javulását azonban az új rendszer bevezetésével nem feltétlenül, legalábbis nem azonnal érzik majd a betegek. Az egyes ember számára a lényeges dolgokban – járulékfizetés mértéke, szolgáltatási csomag – nem változik semmi. Hogy valami mégis történt, annak elsõ érezhetõ jele májusra várható, amikor a piacra lépõ biztosítók reklámlevelei, ügynökei igyekeznek majd meggyõzni az embereket, hogy õket válasszák – vélekedett a Népszabadságban dr. Kincses Gyula államtitkár. Az ellátás, a kezelések rendje nem változik; az elsõ lépcsõ továbbra is a háziorvos lesz, s a további kezelésekrõl ugyancsak vele kell majd konzultálni. A gyógyszerekhez, gyógyászati segédeszközökhöz, éppúgy, mint eddig, az ország minden pontján azonos feltételek mellett juthatnak a betegek, bármely biztosítóhoz tartoznak is. Az persze más kérdés – tette hozzá –, hogy egy pénztár olcsóbban is adhatja biztosítottjainak az adott szert. A térítési díjtól azonban csak lefelé térhet el, s ez a szabály vonatkozik minden egyéb önrészfizetéses szolgáltatásra. Késõbb, ha a biztosító képes lesz mérni az egyes szakorvosok, rendelõk, kórházak gyógyítási színvonalát, apró kedvezményekkel ösztönözheti majd tagjait, hogy az általa javasolt eljárásrendet vegyék igénybe.
Mindez valószínûleg azonban nem lesz ilyen egyszerû. Elképzelhetõ, hogy lesznek biztosítottak, akik semmiféle kedvezményhez nem jutnak, és ráadásul még az ellátásból is kiszorulhatnak. Gógl Árpád exminiszter például azt kérdezi: „mi történik akkor, ha a Fejér megyei Seregélyesen valaki nem az ott domináns biztosítóhoz szeretne menni, azt hallotta ugyanis, hogy a szolnokiak mézeskalácsot is kapnak és inkább oda tartozna? Még hat embert beszervez a lakóhelyén, hat emberért azonban a helyi háziorvos nem vállalja a plusz szerzõdéskötéssel járó információs és adatszolgáltatási kötelezettségeket. Honnan lesz akkor orvosa annak a hat embernek?” – kérdezi a volt miniszter, utalva arra is, nem véletlen, hogy az ország csaknem 200 településén betöltetlenek a háziorvosi praxisok.
Gógl Árpád minõsíthetetlennek nevezi a koalíciós pártok megállapodását, amely mint mondja, „látszatra decentralizál, valójában azonban dezorganizál”. Nála is keményebb megfogalmazással illette, az egészségügy „zuschlagosítása”- ként értékelte a történteket Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Szerinte a paktum tovább mélyíti a szociális válságot, az emberek soha nem látott nehézségekkel néznek majd szembe. Az egészségbiztosítás privatizációjával tovább nõnek a járulékok, újabb kórházakat zárnak be, és még hosszabbak lesznek a várólisták, amelyeken majd csak pénzért lehet elõrejutni.
A miniszterelnök azonban derûlátó. Szerinte „jó szakmai és szakmapolitikai döntés született”. Gyurcsány Ferenc olvasatában a pénztárak legfontosabb szerepe, hogy az egészségügyi szolgáltatókat arra ösztönözze, hogy az állampolgároknak jobb szolgáltatást nyújtsanak, lehetõleg a legolcsóbban, majd az így megszerzett jövedelmet visszafordítsák az egészségügyi szolgáltatás megújításába.

Az egészségügy oly kívánatos reformjáról húzódó vita mögött üzleti-gazdasági érdekkörök vitája húzódik. Nekik az a lényeges, hogy ki és hogyan veheti kezelésbe (gebinbe) az egészségbiztosítás évi több mint ezermilliárd forintnyi bevételét. Valamennyiünk kötelezõen befizetett-beszedett pénzét. A betegellátás céljára összeadott pénzvagyont. A közszolgáltatás fedezetét. Közpénzt.

Kívánatos falat

A koalíciós pártok politikai színpadán szómágia és számmisztika fedi el a háttérben lévõ gazdasági érdekeket. A biztosítást nem is biztosítók, hanem pénztárak intézik. A hónapokig tartó vadászmezõ-felosztás (Régió? Megye? Kistérség? Háziorvos? Állampolgár?) kompromisszumos eredménye az, hogy a pénztárak egy megyéért lesznek felelõsek, de más megyébõl is toborozhatnak. A Szabolcs megyei pénztár Baranyából, hogy azért legyen már egy kis verseny is. A központi régióban (az nem megye!) pedig négy pénztár is indulhat a tagtoborzáson. A vidék az MSZP koncepciója szerint, a központi régió az SZDSZ koncepciója szerint alakul? Zavaros beszéd.
Az egészségbiztosítás pénzvagyonának privatizálása a nemzeti vagyon végkiárusításának része. Ezért a magyar parlamentben a minap megszavazott vagyontörvény erre a vagyonra is vonatkozik. Mert ez a pénzösszeg nem lottóbefizetés! Hanem valamennyiünk közös vagyona. Egy jól meghatározott közcélra: a társadalom egészségügyének biztosítására. Közpénz! A közvagyon zöme mára elillant. (Miközben az ország eladósodása rekordméretû lett. Talán összefügg a két dolog?) De megmaradt egy kívánatos falat, az egyik legfontosabb közszolgáltatás, a betegellátás mûködésének fedezete. Biztos pénzforrás. Még a beszedésével sem kell bajlódni. Beszedi az APEH. Szép kis summa. Erre fáj a háttérbeli csoportok foga.
Ne gondoljuk, hogy a közszolgáltatások privatizálása magyar ügy lenne. A GATS-egyezmény a szolgáltatások piacosítására jött létre. Mi is aláírtuk. Világszerte folyamatosan nyomulnak azok az erõk, amelyek a piac szabályai alá kívánják vonni a közszolgáltatásokat, köztük az egészségügyet, a betegellátást is. Csapataink harcban állnak. A globalizált pénztõke új piacokra tör. A világban ma több száz olyan, az egészségügy strukturális átalakítására irányuló projekt van, amit a nemzetközi pénzszervezetek finanszíroznak. Valamennyiben közös, hogy a pénzügyi támogatás feltétele a privatizálás, a betegellátás piacosítása. Ez magyarázhatja azt, hogy a kisebbik (kicsi) kormánypárt rendíthetetlenül tör az egészségbiztosítás privatizálására. Nem véletlen, hogy – a mai magyar pártpolitikai erõviszonyokra utaló szólás szerint – a farok képes csóválni a kutyát. Ez a farok nagyon erõs.

Csak a profit számít

Az üzleti körök szószólóit nem zavarja a bizonyítékok tömkelege. Ha valaki beüti, mondjuk, a Google keresõjébe ezt a két szót: healthcare (egészségügy), és forprofit, hivatkozások ezreit találja meg arra, hogy a forprofit rendszer rontja a betegellátás minõségét, és megdrágítva azt, korlátozza a hozzáférést a gyógyuláshoz. Végsõ soron szegény- és gazdag-betegellátáshoz vezet. Magyarán: káros. Minden tekintélyes nemzetközi egészségpolitikai szervezetnek és szakmai testületnek ez a véleménye. Ez a vita a 90-es évek végén, a 2000-es évek elején már lezajlott a nemzetközi szakmai fórumokon, a világ vezetõ orvosi szaklapjaiban. Mindez azonban nem érdekli a privatizáláson ügyködõket. Makacsul nyomulnak, és közben minõségrõl, igazságosságról, versenyrõl, hatékonyságról, betegérdekekrõl szónokolnak. Szédítik a jónépet. Más szóval: hülyének néznek mindenkit.
De ne higgyük, hogy szocialista vitapartnerük mögött nincsenek gazdasági érdekcsoportok. Õk inkább az ellátásszervezésben, illetve a magántulajdonú szolgáltató intézmények (kórházak, járóbeteg-szakrendelõk) mûködtetésében látnak profitlehetõséget. "Megtakarítást." Maguknak. Forprofit ellátásszervezõként, járóbeteg-ellátó kft.-ként várják az EU-pénzeket.

A legújabb fejlemények alapján felsejlik még az is, hogy egy-egy megyében ugyanaz az üzleti csoport licitálhat a pénztárra, amelyik a kórházakat mûködteti. Ez ám a bombaüzlet. "Versenyeztetem" a saját kórházaimat! Nehogy sokat költsenek a betegekre. Zseniális.
Hogy pártpolitikai elfogultság vádja ne érhessen, ideírom: a fentiekhez hasonló elképzelések, törekvések az ellenzéki pártok körében is elõfordultak. És azt is ideírom, hogy õszinte tisztelet a nagyobbik kormánypárt soraiban lévõ – bár kis számú és halk szavú – igazi szocialistáknak.
A mai magyar egészségügy szükséges átalakításának alapkérdésérõl, a lényegrõl azonban nem esik szó. Az alapkérdés: piaci szolgáltatás-e a betegellátás, vagy sem? Piaci alapon végezzük-e, vagy sem? A válasz azok szerint, akik értik is, mirõl van szó, és jóakaratúak is: nem. Azok szerint, akik vagy nem értik, mirõl van szó, vagy nem jóakaratúak: igen.

Miért nem?

Mert vannak olyan humán értékek, amelyekre nem a piac szabályai vonatkoznak. Például feleséget sem vásárolunk – vagy ha igen, nem feleségnek hívják. És nem káefték prédikálnak a templomban sem. Az egészség, végsõ soron az élet nem lehet piaci nyerészkedés tárgya! A gyógyulás nem cipõvásárlás. Cipõm lehet olcsó is, drága is, anyagi lehetõségeim szerint. Lehet sok cipõm is, és járhatok mezítláb is, ha nincsen pénzem. Életem, egészségem azonban csak egyetlenegy van. Nem vehetek új életet, ha tönkrement a régi. És nem lehet két életem még akkor sem, ha nagyon sok pénzem lenne rá! És nem piaci alapon válogatok, hogy a cukorbetegségemet kezeltessem-e, vagy a gerincsérvemet; aszerint döntsek, hogy mire telik? Hogy mi éri meg? Ugye, abszurd? (Ma még.) A betegellátást nem szabályozhatja a részvényesek profitelvárása! De a gazdasági-piaci verseny a betegek kárára van. Mert a pénzügyi nyereség, a profit a célja.

Kötelezõ összefogás

Mindez nem jelenti azt, hogy ne kellene az egészségügyet racionálisan mûködtetni. Hogy ne kellene a rendelkezésre álló nagyon kevés pénzt a legnagyobb gondossággal felhasználni. A lehetõ legnagyobb egészség- (és nem profit-) nyereségre törekedni. Dehogynem. Ezért – ha politikai okból megköveznek is – a mostani "reformintézkedések" közül el kell fogadni néhányat. A járulékbeszedési fegyelmet, ellenõrzést igenis erõsíteni kell. A gyógyszerár-támogatás is rendezésre szorul. Még a vizitdíjról is lehetne tárgyalni. Nota bene: a magánosítás kormánypárti prófétái ezekkel az intézkedésekkel saját magukat cáfolják! Lám, a "gyenge" állam is képes lehet a szigorú szabályok meghozatalára. Igaz, hogy ezek a helyes lépések az üzleti biztosítók belépésének elõkészítõi voltak. Az is támogatandó, hogy a kórházak gazdasági mozgásterét növelni kell. De nem azért, hogy a tulajdonosok nyeresége nõjön, és a közpénz magánzsebekbe vándoroljon.
A magyar betegellátás – az ország nyomorult gazdasági helyzetét is figyelembe vevõ – szükséges átalakításának kulcskérdése az, hogy mi a célja. Különbözõ gazdasági-üzleti körök profitszerzése, vagy az egészségnyereség? Hogy piacosítjuk-e a legfontosabb közszolgáltatást, a betegellátást, vagy sem?

Ne tegyük!

Ennek érdekében fogjunk össze minden hazai és nemzetközi erõvel!

Mert különben védtelenek vagyunk.

Magyar Hírlap online - Szilvási István, orvos