MI ÉRTJÜK, HOGY ÖK MIÉRT NEM ÉRTIK

VÉDEGYLET  CONTRA H.Á.

[Folytatás]

UNGÁR KLÁRA AZ OEP FÖIGAZGATÓ HELYETTESE

Közgazdász került az OEP élére

Bár Ungár Klára neve valóban inkább gazdasági kérdésekben merült fel, az elmúlt években többször került az egészségügy közelébe. A liberális párt egészségügyi bizottságának tagjaként több cikket is írt az egészségügyi reformról, melyben sokszor ellentmondott a párt másik szakpolitikusának, Mihályi Péter érveinek.
Horváth Ágnes miniszterré való kinevezése után pedig felmerült a neve, mint lehetséges államtitkár-jelölt. Információink szerint azonban ezt nem támogatta az SZDSZ vezetése. Õsszel egyébként önálló javaslatával próbálta megoldani a koalíció között zajló tehénmintás kontra párducfoltos vitát. A liberális politikus azt javasolta, hogy az egyházkerületek mintájára osszák fel az országot, de ötletét sem az SZDSZ sem az MSZP nem támogatta.
A Hírszerzõ egyébként úgy tudja, hogy az OEP fõigazgatói posztjára sokáig csak Ungár Klára pályázott, és szinte az utolsó pillanatban lett csak ellenfele. A vetélytársának azonban nem volt egészségügyi képzettsége, ezért nem tölthette be a pozíciót. Amennyiben egyébként bevezetik a több-pénztáras rendszert, úgy Ungár csak egy évig élvezheti a fõigazgató-helyettes posztot. A kormány tervei szerint ugyanis jövõ év végéig felszámolják az OEP-et.
"Nem független szervezet"
Mindenesetre egy dologra már biztos jó volt, hogy Ungár Klárát, az SZDSZ OT- tagját nevezzék ki az egészségbiztosítási pénztár második emberének: ismét kiderült, hogy az intézet nem független a politikától, és ezt az egészségügyi tárca is elismerte. Közleményük szerint ugyanis nem lehet olyan független szervekkel összehasonlítani, mint a Magyar Nemzeti Bank vagy az ügyészség. " Ezekkel szemben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem független intézmény, hanem az egészségbiztosításért is felelõs egészségügyi miniszter felügyelete alá tartozó államigazgatási szerv" - áll a közleményben.
Az OEP egyébként 1998-ig nem a kormány irányítása alatt állt, hanem az úgynevezett tb-önkormányzatok felügyelték. 1997-ben a botrányok után azonban az Országgyûlés külön határozatban mondta ki, hogy az Egészségbiztosítási Önkormányzat és az OEP gyógyító-megelõzõ ellátások területén számos esetben gondatlanul járt el, az önkormányzati vagyont pedig törvénysértõ módon és veszteségesen kezelte. Miután a Fidesz felszámolta az önkormányzati felügyeleti rendszert, az OEP ellenõrzése elõször a Pénzügyminisztérium majd az Egészségügyi Minisztérium alá került.
"A Fidesz kormányzása alatt a társadalombiztosítást olyan pártpolitikusok felügyelték, mint Selmeczi Gabriella vagy Frajna Imre. Mikola István minisztersége idején az OEP élén a szintén jobboldali kötõdésû Oberfrank Ferenc állt, aki az MDF 1994-es országos listáján szerepelt" – emlékeztetett az egészségügyi tárca közleményében.

(Forrás: Hírszerzõ, MTI)

[Folytatás]

Ferge Zsuzsa: a kormánynak vissza kell vonnia az egészségbiztosítási törvényjavaslatot

Ferge Zsuzsa szociológus szerint óriási hiba a több-biztosítós rendszer bevezetése, mert a magántõke célja a profitszerzés. A szociológus az InfoRádió Aréna címû mûsorában azt mondta: az állam nem képes megálljt parancsolni a magántõkének, ami viszont csak egy egyenlõtlen, kirekesztõ rendszert képes fenntartani. Ferge Zsuzsa hozzátette, ha a kormány nem vonja vissza az egészségbiztosítási törvénycsomagot akkor annak katasztrofális társadalmi következményei lehetnek.

[Folytatás]

SOLYMOSI TAMÁS: A DISZKRIMINÁCIÓ SZENTESITÉSE

A kötelezõ egészségbiztosításról és az egészségpénztárakról, valamint a kötelezõ egészségbiztosítással összefüggõ egyes törvények módosításáról szóló törvénytervezetet számos szervezet, köztük a Védegylet is elutasítja. Jelen írás azonban nem az elvi jelentõségû problémákkal, hanem a tervezet egyik gyakorlati jelentõségû kulcspontjával foglalkozik. A fejkvóta meghatározásával, melynek módszere alkotmányossági szempontból aggályos!
A tervezet szerint a (változatlanul az adóhatóság által beszedett) járulékokat egy központi alap osztaná szét. A szétosztás a differenciált fejkvóta elve szerint történne. Biztosításmatematikai szempontból kulcskérdés a fejkvóta meghatározásának a módja, hiszen a rendszerbe belépõ pénzügyi vállalkozások számára ez dönti el, hogy az egyes biztosítottak után az állam mennyi pénzt utal át nekik.
Nos, a törvénytervezet 109. paragrafusa szerint a fejkvótát "demográfiai, földrajzi (területi), szocioökonómiai, illetve egészségi jellemzõk" határozzák meg. A lakóhely figyelembevétele valójában az eddigi ráfordítások területi különbségeinek figyelembevételét jelenti! Ahogyan az elõterjesztõ fogalmaz: "miután az örökölt szerkezeti és igénybevételi igazságtalanságok nagyok, csak többéves ütemezett átmenettel lehet a fejkvótáknál a kiegyenlítést megoldani".
A most törvényesíteni szándékozott igazságtalanság magyarázata a létezõ egészségügyi rendszerünk igazságtalanságában rejlik. Ma az egy fõre jutó egészségügyi kiadásokban az ország egyes régiói között több tízszázalékos eltérés mutatkozik. Éppen ott fordítunk kevesebbet egy-egy ember egészségügyi ellátására, ahol bizonyítottan betegebbek, és rövidebb ideig élnek a polgárok. A törvény elõkészítõjének el kellett döntenie, lesz-e olyan bátor, hogy a magyar egészségügy egyik legnagyobb rákfenéjét, a területi egyenlõtlenséget megszüntesse. Ha a kistelepüléseken és az ország szegényebb sorsú vidékein élõk szempontjából súlyos diszkriminációt egyik napról a másikra, azaz 2009. január elsejétõl felszámolná, avval politikailag komoly kockázatot vállalna a fõvárosban és a vidéki (orvosegyetemi) városokban. Az ott lakókat mindenképpen érzékenyen érinti, hogy a szabad szakorvos- és kórházválasztás lehetõségétõl elesnek, hiszen ezzel leginkább õk élhettek. Ha emellett még azzal is szembesülnének, hogy új biztosítójuk akár 30 százalékkal kevesebbet fordíthat egészségügyi ellátásukra, az a helyzetet tovább élezné. A szakértõk valószínûleg nem merték a kormányt, azon belül a lényegében csak a fõvárosban és néhány nagyvárosban létezõ – viszont folyvást a parlamenti küszöbön billegõ – SZDSZ-t kitenni annak, hogy támogatói ennek hatására esetleg nagyobb számban elpártoljanak.
A választott megoldás, a betegebb emberek negatív diszkriminációjának törvényes szentesítése azonban aligha egyeztethetõ össze az alkotmánnyal, hiszen egyes kistérségekben élõ emberek ellátására a másutt lakókéhoz képest harmadával kevesebb pénzt fognak fordítani! Ennek analógiájára törvényben szentesíthetnénk akár azt is, hogy a roma gyermekek után "az örökölt igénybevételi igazságtalanságok" alapján jövõ évtõl felére csökkentik az oktatási normatívát.
A szabad demokraták eredeti, "párducmintás" változatában ez az alkotmányos probléma nem merült volna fel. A szerint ugyanis valóban országos biztosítók jöttek volna létre, amelyek a nagy számok törvényei alapján nagyjából azonos eséllyel szereztek volna maguknak XII. kerületi és borsodi kistelepülésen élõ ügyfeleket, s nem lett volna értelme, hogy a fejkvótában a lakóhely szerinti különbséget tegyenek. A kompromisszumos megoldásban elvben ugyan továbbra is országos hatáskörû pénztárak jönnének létre, a területi elv érvényesítése miatt azonban a ténylegesen egy-egy megyében lakók nagy valószínûséggel ugyanahhoz a pénztárhoz fognak tartozni. (A biztosítók egyes megyékre licitálnak majd, a biztosítót nem választók pedig automatikusan a megyében mûködõ pénztárhoz kerülnek.)
A lakóhely szerint egységes fejkvóta azonnal megszüntetné az eddigi rendszert jellemzõ diszkriminációt. Az elõnyüket elveszítõk miatt azonban ez súlyos politikai kockázattal járna. Nyilván nem véletlen, hogy a törvényt elõkészítõk nem találtak egyszerre politikailag és alkotmányosan is vállalható megoldást. Ilyen valószínûleg nincs is. Alighanem ez lehet az oka, hogy ezt a tervezetbe beépített, önmegsemmisítõ pontot tudomásom szerint még egyetlen kritikus sem tette szóvá, pedig nehezen képzelhetõ el, hogy a koalíciós szakértõk ezzel ne lennének kezdettõl fogva tisztában. Kérdés, valóban bíznak-e abban, hogy a negatív diszkrimináció törvényesíthetõ, vagy inkább arról van szó, hogy már a szeptemberi koalíciós alku során letettek az egészségbiztosítás átalakításáról, s ami azóta zajlik, nem több puszta színjátéknál.

Védegylet 

[Folytatás]

ÉRDEKTELEN ÉRDEKEGYEZTETÉS

Egyre több érdekképviselet csatlakozik a szerdai sztrájkhoz, és vezetõik az okok között szinte mindig a társadalmi egyeztetés hiányát említik meg. Vagyis azt, hogy olyan nagy horderejû kérdésekben, mint az egészségbiztosítás és a nyugdíjrendszer átalakítása, a hatalom nem vette a fáradságot, hogy elõzetesen kikérje az érintettek véleményét.
Pedig ha a reformok fabrikálói beiktatták volna az érdekegyeztetést az elõkészítési folyamatba, ez egyáltalán nem ellenkezett volna a hazai hagyományokkal. Pontosabban a rendszerváltozás után kialakult gyakorlattal. A kilencvenes évek elején ugyanis szinte közhelyként könyvelték el a pártállami rendszer megdöntésének egyik legfontosabb vívmányát, hogy már nem lehet Magyarországon fontos döntéseket hozni az érintettek háta mögött. Ennek megfelelõen az Országos Érdekegyeztetõ Tanács üléseit közérdeklõdés övezte, az ott zajló viták a lapok címoldalán szerepeltek. És például a társadalombiztosítás témakörében a törvényhozói döntések nem is születtek meg addig, amíg az OÉT "oldalai", a "szociális partnerek" (a kormányzat, a munkavállalók és a munkáltatók képviselõi) nem csaptak egymás tenyérébe a hosszú, fárasztó vitát lezáró kompromisszum megpecsételéseként.
Ma már tudjuk: a másfél évtizede zajló érdekegyeztetési folyamatban a felek nem mindig találták meg a legjobb megoldásokat.
A nagy lelkesedéssel kitervelt és országos voksoláson összehozott egészség- és nyugdíjbiztosítási önkormányzatok például nem váltották be a hozzájuk fûzött reményeket, és 1998-ra el is tûntek az életünkbõl. Továbbá a törvény elõírása szerint nem minden ügyben kellett figyelembe venni a munkáltatók és a szakszervezetek véleményét. Az egyeztetés végén a kormányoldal néha jóindulatúan bólogatott, de a parlamentben – esetleg egy-egy költségvetési kényszerhelyzet szorításában – a jóváhagyott megállapodás könnyen semmivé foszlott.
A tökéletesnek egyáltalán nem tekinthetõ érdekegyeztetési alkufolyamat még így is sokat jelentett a munkavállalóknak és a munkaadóknak. Úgy érezhették – és nem alaptalanul –, hogy a hatalom valamilyen módon mindig tekintetbe veszi az õ szempontjaikat. Ha a kormány eltért az egyeztetésen elfogadott határozatoktól, a sajtó magyarázatot követelt, a szociális partnereknek pedig cserébe engedményeket illett felajánlaniuk. Ez a tárgyalásos konfliktusoldás felsõbbrendûségét is bizonyította a hatalom erõpolitikájával szemben.Az országos érdekegyeztetésnek tulajdonított kiemelt figyelem arra is alkalmas volt, hogy a konszenzuskeresés gyakorlatát alacsonyabb szinteken is meghonosítsák. Rendszeresen tartottak például négyoldalú összejöveteleket a közalkalmazottakat érintõ kérdésekrõl – ezeken az önkormányzatok képviselõi is részt vettek.
Azóta viszont sok víz folyt le a Dunán.
Ma is létezik az Országos Érdekegyeztetõ Tanács, rendszeresen összejönnek a szociális partnerek, csakhogy alig figyel rájuk valaki. Az érdektelenség természetesen a megállapodások súlytalanságából adódik. A kormányzat azon túl, hogy a gyakorlatban elhanyagolhatónak ítéli a másik két oldal álláspontját, még a bizonyítványát sem magyarázza: meghozza a döntést, az OÉT jegyzõkönyve meg olvasatlanul porosodik az irattárban.
Az érdekegyeztetés fokozatos becsületvesztése országos járvánnyá fajult: nincs beleszólásuk az orvosoknak az egészségügyi átalakításba és a pedagógusoknak az iskolarendszer racionalizálásába. A szárnyvonalak felszámolásáról is csak a sztrájk meghirdetése után kérdezték meg a vasutasokat. Azaz általában bejelentik az érintetteknek, hogy az adott területen milyen lépéseket készül tenni a kormány, de a folyamatba valódi beleszólása nincs a szakmának. Nem véletlenül jelentette ki a minap Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke, hogy az érdekképviseletek döntés-elõkészítésbe történõ bevonásának hiányos szabályozása az egyik "legnagyobb deficitje a rendszerváltás utáni demokratikus átalakulásnak".
A hatalom persze nehezen fog belemenni, hogy saját jogosítványainak szûkítése árán erõsítse az intézményesített érdekegyeztetést. A sztrájk nem elegendõ – a kormány azzal érvelhet, hogy ma Európa fejlettebb országaiban is gyakoriak a munkabeszüntetések.
Talán tényleg csak az Alkotmánybíróság lenne képes arra, hogy a "deficit" felszámolására kényszerítse a politikai elitet.

Hozzászólás a fórumban>>>

[Folytatás]

HOL A HELYE A HÁZIORVOSNAK?

Még nem tudni pontosan, hogyan alakul a háziorvosi praxisok sorsa a több-biztosítós rendszerben; a területet ráadásul ma is súlyos gondok terhelik. A korösszetétel például arra enged következtetni: ha nem történik pozitív változás, a háziorvosi ellátás biztonsága könnyen veszélybe kerülhet. Még a szakmabelieknek sem világos, hogy hol helyezkednek majd el a háziorvosok a több-biztosítós rendszerben – ha ugyan elindul az új rendszer az ígért határidõre. Az új egészségbiztosítási modell kapcsán a döntéshozók már többször hangsúlyozták, hogy a háziorvosok lesznek a rendszer alapjai: õk döntik el ugyanis, hogy a pácienst milyen szakellátásra továbbítják. Kertai Aurél, a Magyar Orvosi Kamara egykori háziorvosi szekciójának vezetõje lapunknak elmondta: bár jelenleg az ország összes lakott területét lefedik, százötven-száznyolcvan településen már ma is csak helyettesítéssel tudják biztosítani a háziorvosi ellátást. Beszédes tény az is, hogy a praktizálók csaknem harmada túl van a nyugdíjkorhatáron, közülük többen felhagynának a munkával. "Ezt azonban nem tehetik meg, mert a praxisra nincs kereslet. A probléma elsõsorban a vidéket érinti, de van a fõvárosban is olyan kolléga, aki két éve nem tudja átadni a munkáját" – ismertette a helyzetet Kertai. Hozzátette: látványos az utánpótlás hiánya is. A frissen végzett orvostanhallgatók nagy része inkább külföldre megy dolgozni, mert itthon nem tud megélni a gyógyításból. Kertai Aurél ezzel kapcsolatban azt mondta: elõfordulhat akár vészhelyzet is az ellátásban, ha a mûködés feltételei nem javulnak.
A több-biztosítós modell bevezetése is érinti majd a háziorvosokat, annak ellenére, hogy a parlament elõtt fekvõ törvénytervezet mindössze fél oldalt szentel a témának.
A jövõre nézve sem ad biztos támpontokat, mivel továbbra is a mostani szabályozásra hivatkozik. Következtetni persze lehet. Kertai Aurél szerint mindenképpen nõnek majd a háziorvosok adminisztrációs terhei. Elõállhat olyan helyzet is, hogy lesznek, akiknek mind a huszonkét tervezett pénztárral szerzõdniük kell, hiszen a hozzájuk tartozó páciensek bármelyik biztosítót választhatják. A háziorvos viszont nem választhat, sõt betegenként különbözõ pénztárak szabályozásának kell majd eleget tennie. "Azt is lehet hallani szakmai körökben, hogy a gyógyítók csak a kormányzati diktátumok alapján dolgozhatnak majd" – mondta Kertai.
Az érdekvédelemre a kamara lenne a megfelelõ testület, azonban – mivel nem kötelezõ a tagság – a hatezerhatszáz orvosból ezren nem tagjai a testületnek. A közelmúltban tíz taggal megalakuló Háziorvosok Egyesületét Kertai nem  tartja alkalmasnak az érdekvédelemre, mert az a szaktárca bábáskodásával jött létre, tehát politikai kreatúrának tekinthetõ.

Magyar Hírlap Online – Kacsoh Dániel

Hozzászólás a fórumban>>>

[Folytatás]

RÁOLVASÁSSAL A KÓRHÁZÉRT

Mint a jobblétre szenderültnek a csók – körülbelül ennyi lehetne az eredménye a remélt, vagy tán csak áhított miniszteri segítségnek. Ajánlható lenne ehelyett inkább a ráolvasás.
A csodának még mindig nagyobb az esélye, mint a miniszter gyógyító képességének. Ez utóbbiról ugyanis igen csekély tapasztalatunk lehet. Mondhatni, szinte semmi.
A barcikai önkormányzat most háborúban áll a kórházvezetésssel és több civil szervezettel: az egykori szocialista várost irányító, ízig-vérig "maiszocialista" polgármester és a testület ugyanis máris döntött, magánkézbe adja az intézmény mûködtetését. A kórházigazgató és a civilek viszont tiltakoznak, ezt demonstrációval is nyomatékosították a múlt csütörtökön.
A polgármesterrõl nem mondható el, hogy pártja tipikus figurája; nem egy erõs bástya, nem az a rendíthetetlenül optimista fajta. Mert ijedtében azt jövendöli, hogy csõd közelíti a kórházat. És szerinte ebbõl a helyzetbõl csak a privatizáció a kiút. A kórházdirektor annál bizakodóbb. Még a kelleténél inkább! Õ hiszi ugyanis, hogy ha Horváth Ágnes miniszter asszony segítõ kezet nyújt, gond nélkül átvészelhetik a krízist. Mert krízishelyzet azért van, mint a legtöbb magyar kórházban. És éppen a reformnak nevezett szipolycsomag eredményeként. Nem vitatható persze: cipeli az egészségügy a régi ballasztot, a korszerûtlen struktúrát. A reform régóta esedékes és elkerülhetetlen. De az egyeztetési minimumot sem teljesítõ, a koherenciát nélkülözõ, átgondolatlan és elkapkodott intézkedéshalmaz csak nagy bátorsággal nevezhetõ reformnak. De Horváth miniszter asszony átesett már néhányszor a bátorságpróbán, legutóbb Afganisztánban, amikor az ottani háborús helyzetet tanulmányozta testközelbõl, és közpénzen még a férjét is elvitte magával – tán biztos, ami biztos alapon. Igaz, megnyugtatott bennünket, hogy a köznek egy fityingjébe sem került férjura utaztatása, mert a gép így is, úgy is repült, de arra, hogy miért nem egy eü. szakit ültettek az ingyenhelyre, már nem volt ideje magyarázatot adni, mert rohant reformálni, az afganisztáni tapasztalattömeggel felvértezve.
Azért a barcikai kórháznak egyetlenegy esélye lehet a túlélésre: ha Horváth Ágnes nem nyúl hozzá.

Hírszerzõ – Várkonyi Balázs, vezetõ szerkesztõ

Hozzászólás a fórumon>>>

[Folytatás]

SENKI SEM ELÉGEDETT

A lényeg, hogy általános a kételkedés abban, hogy élet-, illetve mûködõképes lesz-e a megszületett sajátos hibrid, a szolidaritás alapú társadalombiztosítás és az üzleti biztosítás elemeinek az elegye. Érdekes módon a „versengõ biztosítók” koncepciójával elõállt liberálisok oldalán nagyobb az elégedetlenség. Pedig a megállapodás megszületését a tekintélyes svájci Neue Zürcher Zeitung rövid hírben úgy kommentálta, hogy a magyar kormánypártok a társadalombiztosítás lassú privatizációja mellett döntöttek. Azaz a kívülálló számára nem kétséges, merre tart a folyamat.
Ha már Svájcot említettem, friss példa az ország arra, hogy olyan vonatra igyekszünk felszállni, amelyrõl az utasok éppen lefelé kászálódnak. Svájcban jelenleg nyolcvan magáncég foglalkozik egészségbiztosítással, területi alapon, szakmai alapon stb. Kiszámítható, hogy kisszámú lakosság tartozik egy-egy biztosítóhoz, egyre kevésbé gazdaságos a mûködés, figyelembe véve az egészségügyi költségek növekedését. Ezért az egészségpolitika irányítói az év eleje óta szisztematikus felvilágosító kampányba kezdtek. Ennek az volt a fõ üzenete, hogy eltûntek azok az elõnyök, amelyek az egy-egy célcsoportra irányuló biztosítók mûködésébõl adódtak. Eltûntek a különbségek, azonos árakon azonosak a szolgáltatások. Ezért arra biztatták a svájciakat, hogy szavazzák meg egy állami biztosító létrehozását, amely integrálná valamennyi pénztárt, illetve a hozzájuk tartozókat. Ez jelentõs költségmegtakarítást eredményezne – nem szorul magyarázatra, hogy a nyolcvan cég mûködési költségeit a biztosítottak fedezik -, a felszabaduló összeget az ellátás javítására fordíthatnák, illetve nem lenne szükség a biztosítási díj további emelésére. A kampány ellenére a népszavazáskor a lakosság 77 százaléka az eddigi rendszer megtartása mellett döntött. Az egészségpolitikusok mégis elégedettek, mert úgy gondolják: a folyamat megindult.
Bizonyos, ha nálunk is sok biztosító mûködött volna, hasonló lenne a helyzet.
De mi a szakmai alapú trenddel készülünk szembemenni. A hibrid sajátos veszélye, hogy a várható konfliktusok, netán a totális kudarc esetén adódik az egymásra mutogatás. Azért nem sikerült, mert ez nem társadalombiztosítás, azért nem sikerült, mert ez nem valódi „több-biztosítós modell”.
A zsákutca víziójának realitásához jelentõs muníciót szolgáltat – vélhetõen a kiváló szerzõ szándéka ellenére – Kornai János többkolumnás írása. (Kávé és tea, október 22.)
Az elemzés világos, tényszerû, „csak” éppen a kiindulás illethetõ minimum a jelentõs csúsztatás minõsítéssel. Idézem: „Két egyszerû forma került elõtérbe, amelyeket a magyarországi viták nyelvében »egybiztosítós« és »több-biztosítós modellnek« kereszteltek el. Mind a két modellnek sokféle elõnye és sokféle hátránya van, ám egyikrõl sem mondható el, hogy elõnyeinek és hátrányainak egyenlege elsöprõ fölényt mutatna a másikéval szemben. Ha meggyõzõen érzékelhetõ lenne, hogy az egyik modell valósággal lehengerli a másikat, akkor az utóbbi hívei talán feltennék a kezüket, és nem szívóskodnának tovább. Ilyesféle látványos fölényt azonban egyik vitázó fél sem tudott elérni.”
Valójában a szakértõk túlnyomó többsége a jelenlegi társadalombiztosítás reformja, a valódi biztosítói mûködés mind teljesebb megvalósítása mellett érvelt. Álságos az „egybiztosítós” – „több-biztosítós” szembeállítás is. A vízválasztó a „társadalombiztosítás vagy üzleti biztosítás?” kérdésre adandó válasz. A liberális szakértõk szûk csoportja argumentált a „versengõ biztosítók” mellett, de érveik az egészségügy tekintetében irrelevánsak voltak. Hiszen éppen a legfontosabb elõnye a versenynek, az árverseny – kisebb ár, jobb minõség – az egészségügyi költségrobbanás és az idõs korosztályok növekvõ aránya miatt nem tud érvényesülni. Az elõnyök és hátrányok mérlegelésekor is van egy enyhe csúsztatás Kornai professzornál. Hiányolja az intellektuális fair play-t, a preferált megoldás hívei egyik oldalon sem vállalták a saját álláspont hátrányait. Ez tévedés. A társadalombiztosítás fenntartásának hívei mindig elismerték az „állami biztosító”, a monopolhelyzet hátrányait – ezek mérséklése lenne, lett volna az egyik reformteendõ -, hangsúlyozva, hogy kényszerpályán vagyunk. Az üzleti biztosítók a kiegészítõ biztosítások piacán juthatnak szóhoz.
A jelen „megoldás” kritikájában, az ettõl való elhatárolódásban teljesen igazat kell adni Kornai professzornak, aki írásával – bevallottan, rokonszenvesen – mentõövet igyekszik dobni a liberális álláspontnak. A javasolt többszektoros modell lényege, hogy az állami biztosító, mondjuk így, a társadalombiztosítás mellett mûködjenek üzleti biztosítók is, az állampolgár dönthesse el, hogy fejkvótáját – ha már úgyis kiszámolják – az állami vagy a magáncégre bízza-e. Pontosabban, ha beteg, kitõl várná inkább a segítséget.
Magam abban egyetértek Kornai professzorral, hogy a jelenlegi javaslatnál a többszektoros modell is jobb, tisztább helyzetet jelent.
De a beteg számára nem a biztosító, hanem a gyógyító intézmény megválasztása a lényeges. Nem utólag vagyok okos. A vita kibontakozása, a 2006-os tavaszi választások elõtt már állást foglaltam a szolgáltatók versenyének a realitása mellett, ellenezve a „versengõ biztosítók” koncepcióját (Magyar Hírlap, 2006. február 2.).
Azóta a verseny hívei is belátták, hogy elsõsorban a szolgáltatók minõséget javító versenyére van szükség és lehetõség. A beteg fordulhat magánszolgáltatóhoz is – ez lehet magánbiztosító is -, aki a tb-finanszírozáson túl is emelheti a szolgáltatás árát. Erre a többletre viszont kiegészítõ biztosítás köthetõ. Nehezen érthetõ, miért nem ebben az irányban mozogtak a dolgok.
Talán Eörsi Mátyás szabad demokrata frakcióvezetõ egyik nyilatkozata világítja meg a témát. E szerint õk az egészségbiztosítási reformmal, a „több-biztosítós” modellel kezdték volna, hogy azután az egészségügyi reformot már a magánbiztosítók hajtsák végre. Csak a konvergenciaprogram miatt egyeztek bele más forgatókönyvbe. Így érthetõ, hogy nincs ember, aki meg tudná mondani, hogy az egészségügyben végrehajtott eddigi változások a reform maradandó elemei, vagy átmeneti, netán végleges takarékossági intézkedések. A kérdés azért is érdekes, mert az egészségügy szereplõi – szemben a politikusokkal – az egészségügyi reformot (a strukturális és finanszírozási reformot, a területi esélyegyenlõség elõmozdítását, a minõségbiztosítást, a szív-vérkeringési, onkológiai, gyermek-egészségügyi programokat stb.) sürgetõnek, szükségesnek tartották, az egészségbiztosítás reformja viszont – a biztosítási rendszer rendbetételén túl – nem volt prioritás a számukra.
Szakma és politika konfliktusában a politika végül – jelen állás szerint – pirrusi gyõzelmet aratott. A történet – a másfél éves vita végén – sokkal inkább a koalíciós politika krízisérõl szól, mint az egészségügyrõl.
Kornai János ringbe szállása mindenesetre ad még egy esélyt a fura hibrid törvényesítése elõtt a döntéshozóknak. Még mindig vissza lehet húzódni, jelentõs presztízsveszteség nélkül, az egészségügyi reform folytatásának, a társadalombiztosítás rendbetételének koncepciója mögé. Késõbb döntendõ el, hogy a magánbiztosítók csak a kiegészítõ biztosítások és a szolgáltatások piacán jelenhetnek-e meg, vagy a Kornai által javasoltak szerint az alapbiztosításban is. Nem könnyû jót lépni, de abban legalább legyen konszenzus, hogy rosszat ne lépjünk.

Népszabadság • Dr. Frenkl Róbert (A szerzõ orvos )

Hozzászólás a fórumban>>> 

[Folytatás]

KASSZAORVOSI SZÖVETSÉG

Megalakult a Kasszaorvosi Szövetség.

Vitathatjuk jövõértékelésüket, érdekvédelmi fegyvertárukat. Mondhatjuk, hogy megbontották az érdekvédelem eddigi egységét, hogy újabb frontvonalat nyitottak, amivel megosztják erõinket. Azt azonban mindenkinek el kell ismernie, hogy ezt az alulról építkezõ szervezetet a szükség keltette életre. Csak remélhetjük, hogy felkavarják a jelenlegi tespedt, áporodott állóvizet.

Mottó:

"Szakmai tevékenységük segítése érdekében a szolgáltatóknak el kell mélyíteniük a szerzõdéskötésben és menedzsmentben való jártasságukat, akár önmaguk továbbképzésével, akár külsõ szakemberek bevonásával."

Kornai János – Humboldt díjas közgazdász

Medicus Anonymus (2007/9.-10.) Fórum – Dr. Bálint András

A Kasszaorvosi Szövetség Alapszabálya és dokumentációja a lap 4.-5. oldalán olvasható. 

Hozzászólás a fórumban>>>

[Folytatás]

15 ÉVE NEM ISMERIK?

  

 

60/1992. (XI. 17.) AB határozat

Az Alkotmánybíróság jogi iránymutatás alkotmányosságának utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következõ határozatot.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény garanciális szabályainak mellõzésével hozott minisztériumi és egyéb központi állami szervektõl származó, jogi iránymutatást tartalmazó leiratok, körlevelek, útmutatók, iránymutatások, állásfoglalások és egyéb informális jogértelmezések kiadása és az ezekkel való irányítás gyakorlata alkotmányellenes.

[Folytatás]