EGY HELYETT HUSZONKETTÕT FIZETÜNK

2008. február 18. hétfő

Heteken belül létrejön az a 22 egészségbiztosítási pénztár, amelyek várhatóan 2009 végéig egyesülve, 7-10, részben magán, de állami többséggel mûködõ pénztárt alkotnak majd. Az egészségügyi tárca vezetõje minderrõl a "Gyógyítás a legmagasabb színvonalon 90 év tapasztalatával" szlogen jegyében, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában tartott rendezvényen szólt. 2009. február 15-e nagyon fontos dátum a biztosítottak életében is, hiszen ettõl a naptól élhetnek a szabad választás lehetõségével az egészségük érdekében, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pedig átalakul nemzeti egészségbiztosítási központtá. Az egészségbiztosítási pénztárak mûködésének menetrendjével kapcsolatban Horváth Ágnes elmondta: a rövidesen létrejövõ 22 pénztárnál a tervek szerint nyár elején kezdõdik meg a kisebbségi részvények értékesítése, ami legkésõbb év végéig, illetve jövõ év januárjáig fog tartani. Ehhez tranzakciós tanácsadót kíván foglalkoztatni a kormány. Az elsõ érezhetõ változás a szolgáltatók számára 2009 áprilisában következik el, ekkor kezdõdik ugyanis szerzõdéskötésük az egészségbiztosítási pénztárakkal. Horváth Ágnes megnyugtatta szakmai hallgatóságát, hogy a szerzõdésekben pontosan szabályozva lesznek a szerzõdõk körei, az elérési követelmények, valamint a hatósági díjtételek. Az egészségügyi miniszter azt is elmondta, hogy az egészségbiztosítási pénztárak megalakítása mellett fontos feladat vár a minisztériumra is, hiszen a most elfogadott törvény újabb jogalkotási munkát kíván, s ez már folyik a tárcánál.

STOP 

[Folytatás]

A PÉNZÜGYMINISZTER FÉLRETÁJÉKOZTAT

2008. február 18. hétfő

2008. február 14-én reggel az MTV Napkelte címû mûsorában Magyarország pénzügyminisztere azt találta mondani, hogy a háziorvosok MAGÁNORVOSOK. Õ az a miniszter, aki az egészségügyi kiadások felett (is) diszponál, hiszen csak az õ egyetértésével lehet változtatni az E. Alap felhasználásán. Ezért hiba, csak hiba, ha nem szándékos elszólás, a háziorvosokat magánorvosként aposztrofálni, ezzel képzavart okozni, az amúgy is alultájékoztatott lakosságban. Bár a képzavar elsõdleges okozója a jogalkotó, aki nem képes az általa alkotott jogszabályokban a „privát” és a „köz” fogalmát egyértelmûen elhatárolni.

Tájékoztatni szeretnénk a miniszter urat, hogy a háziorvosok az önkormányzatok kötelezõ feladatát, tehát áttételesen állami feladatot látnak el, távolról sem „privát” alapon, amikor biztosítják a 10 millió magyar állampolgár egészségügyi alapellátását. Tehát közfeladatot látnak el, közfinanszírozásból, bárhogyan is nevezik õket.

Az Ön által elõterjesztett 2008. évi Költségvetési Törvény LXXII. Egészségbiztosítási Alapfejezet, 2. cím, 3. alcím, 1.Gyógyító-megelõzõ ellátás jogcím-csoporton belül az 1. jogcím alatt szereplõ „Háziorvosi ellátás és háziorvosi ügyelet” 69.928,6 millió forintja Ön szerint magánorvosok támogatását jelenti a járulékfizetõ állampolgárok befizetésének terhére? Mellesleg, ha ezt az összeget elosztjuk a lakosság számával, azaz 10 millióval, akkor még elszomorítóbb kép tárul elénk: 2008 évben egy lakosra 6.992,86 Ft-ot,
NAPI 24 ÓRÁS ALAPELLÁTÁSRA HAVONTA 582,7 Ft.-ot, azaz ÖTSZÁZNYOLCVANKETTÕ FORINTOT szándékozik költeni a magyar parlament. Ez az összeg a háziorvosok praxisfinanszírozását és az alapellátás ügyeleti díjazását is magában foglalja.

Azaz az Ön által magánorvosnak titulált háziorvosi praxisok havonta kevesebb mint 500 Ft-ból kénytelenek megoldani egy-egy beteg ellátását. Errõl az összegrõl talán még Ön sem merné azt állítani, hogy piaci verseny eredményeként kialakult árról van szó, ami a piacgazdaságban mûködõ szolgáltatások, nota bene pl. magánorvosi szolgáltatások esetében evidencia?

A háziorvosi szolgáltatás esetében, hasonlóan a többi egészségügyi szolgáltatáshoz, a mûködési költségeket folyamatosan, reálértékén tagadhatatlanul csökkentik, ugyanis az Ön által említett kártyapénz 2002. novembere óta (!) jó indulattal is csak stagnál, miközben a praxisok számára elõírt feladatok mennyiségét ellentételezés nélkül gátlástalanul emelik. Az állami megvonások (az amortizációs költségeket fedezõ „eszköztámogatás”) miatt kiesõ összeget pedig nemes egyszerûséggel, vizitdíj formájában a betegekkel fizettetik meg.
A háziorvosok azok, akiket a törvény erejével kényszerítettek és ma is kényszerítenek a tételes betegforgalmi jelentésre. Az ennek eredményeként létrejött hatalmas adatbázis további felhasználása pedig, enyhén szólva, kétséges.

2008. február 16.                       

Kasszaorvosi Szervezet
Finanszírozási szerzõdésben álló orvosok gazdasági érdekvédelmi szervezete

Hozzászólás a fórumban>>> 

 

[Folytatás]

LEPENGETTE A TIZENKÉTEZRET

2008. február 5. kedd

GILLY GYULA LEVELÉT MEGÍRTA

Tájékoztatlak titeket, hogy én ma már az OEP egy igen öntudatos kisrészvényese (várományosa) vagyok!! Ezzel tudtommal Dr. Kiss József OEP fõigazgató és idõs édesapja után szerintem a még mindig dobogós helynek számító harmadik jövendõbeli OEP kisrészvényesnek jelentkeztem – és ezzel tulajdonosi öntudatom megnõtt…
De tudtommal jelenleg van már vagy 10 másik öntudatos kisrészvényes (jelölt) azóta.
"Örökváltság és OEP résztulajdon vételár" jogcímen utaltam át ma 12001Ft-ot (hogy ráígérjek arra a 12 ezer Ft-ra amennyiért a már megszavazott egészségbiztosítási pénztár törvény szövege szerint egy darab magyar választópolgárt – a választópolgárok által választott – jelenlegi Kormány el akar adni).
Ez azt is jelenti, hogy az én üzleti ajánlatom lényege a Gyurcsány kormány számára, hogy akárki akármekkora összeget (mint licitárat) kínál a értem, az összes személyes és egészségügyi adatom, és az összes jövõbeli járulékom vételáraként, én mindig pontosan 1 Ft-tal többet fogok magamért fizetni a Gyurcsány kormánynak, amikor el akar adni, mint amennyit a licit során utánam bárki fizetne.
Szerintem minimum elõvásárlási jogom kellene hogy legyen a saját személyes, összes személyes és egészségügyi adatom és az összes, a jövõben általam, vagy utánam befizetett egészségügyi járulékom piaci értékesítése, eladása esetében – feltéve, hogyha az Alkotmányból nem vezethetõ le, hogy egy állítólag demokratikusan választott kormány minden további nélkül eladhatja az ország polgárait (akik egyébiránt a választóik is).
Azért résztulajdon vételár, mert mi most az OEP 1/10 milliomod részének a 49%-át vesszük meg. (De miután szerintük az állam rossz gazda, jövõ héten jelezzük feléjük, hogy a mi 1/10 milliomod részünk náluk (állam) maradó, 51%-át is megvesszük ugyanilyen árfolyamon – természetesen az öngondoskodás jegyében, hogy nehogy az õ államuknál, aki mint tudjuk rossz gazda maradjon a mi részünk 51%-a…)
Ezenfelül, külön utalással, további 3X5Ft-ot utaltam át "örökváltság és OEP résztulajdon vételár elsõ részlet 3 fõ részére" a feleségem és a 2 gyerek után (ezzel egyébiránt azt is akartam jelezni mindenkinek, hogy akár 5Ft-os részletekben is lehet fizetni… (az 5Ft pontosan 5 Ft-tal több, mint az a zéró, amit az õ ún. befektetõik eddig befizettek). Most már tudom, hogy 3 db, egyenként 5Ft-os utalást kellett volna csinálni, de hát mindegy ez így alakult…..
A héten feltehetõen, mi öntudatos kisrészvényesek (mármint leendõ kisrészvényes tulajdonosok), már meg is kellene tartsuk az elsõ összejövetelünket, hogy megtanácskozzuk a következõket:
(1) mit kezdjünk ezzel a fránya állammal, aki 51%-os tulajdonos, de igen nagyon rossz gazda
(2) hogyan öngondoskodjunk magunkról még jobban – mint tõkebefektetõk
(3) milyen tulajdonosi elvárásokat fogalmazzunk meg a menedzsmenttel szemben
(4) hogyan gyakoroljuk a tulajdonosi irányítási és ellenõrzési stb. jogokat a jelenlegi menedzsmenttel kapcsolatosan
(5) mi mint a TV szerint az összes ú.n. "menedzsment jog" gyakorlói (a max 49%-os össz tulajdonrésszel rendelkezõ privát befektetõi oldalról), hogyan akarjuk majd megszervezni a menedzsmentjogok gyakorlását – ami annál is inkább fontos, hogy új, privát, tõkebefektetõi szellemet vigyünk a rendszerbe és annak irányításába
(6) egyebek – minden más ami még eszünkbe jut a neoliberalizmus ideológiai dogmáiból, piaci hittételeibõl…

Ha Ti is komolyan veendõ privát üzleti szereplõkké, tõkebefektetõkké szeretnétek válni, akkor Ti is csatlakozzatok a mozgalomhoz – most 12001 Ft-ért örökre megvásárolhatjuk saját magunkat Gyurcsány Ferenctõl, sõt végre kénytelenek lesznek szóba állni velünk – hisz aki fizet az pötyögtet, tartja a népi bölcsesség.
Jelenleg 1Ft-os elõlegtõl bármilyen részletben lehet OEP tulajdonrészt és embert (személyi adatostul és összes jövõbeli eü. járulékostul vásárolni) – ja és a saját befektetésre vetített minimum 20%-os hozamra, 5 éves megtérülésre….
Itt az idõ, most kell befektetni, hajrá…
(Befizetni az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01743991 számú Ellátási Számlájára lehet.)
Üdv
Gilly Gyula

Hozzászólás a fórumon>>> 

[Folytatás]

KASSZAORVOSI SZÖVETSÉG

2008. február 2. szombat

2469. sorszámon

BEJEGYEZTÉK A

KASSZAORVOSI

SZERVEZETET

[Folytatás]