MÓDOSÍTOTTÁK A KORBÁCSRENDELETET
2008. március 29. szombat
2008. március 28.
A KORMÁNY NEM HAGYJA MAGÁRA A HÁZIORVOSOKAT!?
2008. március 29. szombat

A tárca álláspontja már a népszavazás elõtt is egyértelmû volt: a társadalombiztosítás azt is jelenti, hogy a bevételek és a kiadások zárt kasszát alkotnak. A reform egyik eredménye éppen az, hogy jelentõs lépést tettük a valódi biztosítási rendszer felé. Ma már az egészségügyi kiadásokat a járulékok és a jogosultak után fizetett állami fejkvóták fedezik, a kiadások és a bevételek hosszú idõ után egyensúlyban vannak.Mindebbõl az következik, hogy az egészségügy bármely területére három esetben lehet többet költeni:
1. ha több járulék folyik be (járulékemelés),
2. ha más területekrõl csoportosítunk át pénzt a társadalombiztosításon belül,
3. ha megjelenik az önrészfizetés, mint társadalombiztosításon kívüli forrás (például vizitdíj)
Több lehetõség nincs.
A vizitdíj a háziorvosok számára olyan bevételt jelentett, amit nem növelte a társadalombiztosítás kiadásait, hiszen a 300 forintokat a betegek fizették. A népszavazás ezt az eszközt törölte el. Járulékemeléstõl a kormány határozottan elzárkózik. Maradt a társadalombiztosításon belüli átcsoportosítás lehetõsége, mint egyetlen eszköz a vizitdíj eltörlése utáni kárenyhítésre.
A háziorvosok közötti szolidaritásra tekintettel döntött tavaly úgy a Kormány, hogy támogatást nyújt azoknak (elsõsorban a gyermek-háziorvosoknak), aki e díj elõnyeibõl – a törvény rendelkezései értelmében – nem részesülhettek. Értelemszerûen a díjak eltörlésével a hozzájuk szorosan kötõdõ támogatás is okafogyottá vált, annak megszüntetése a vizitdíj eltörlésének, illetve a bevezetés elõtti állapot helyreállításának szerves része. A gyerek-háziorvosok külön támogatására azért volt szükség, hogy a háziorvosok között ne legyenek bevételi különbségek. Ugyanez az elv érvényesül most fordítva is, amikor a tárca azt javasolja, hogy a gyermek-háziorvosok külön támogatására szánt összeget valamennyi háziorvos között osztjuk szét. Ez a javaslat azt a célt szolgálja, hogy a háziorvosok bevétele ne legyen kisebb, mint amekkora a vizitdíj bevezetése elõtt volt. A gyerek-háziorvosok bevétele sem lesz kisebb a vizitdíj bevezetése elõtti állapotnál. Ezért a Fidesz gátlástalan riogatása a gyerekellátás ellehetetlenítésérõl minden alapot nélkülöz.
Sajnos a vizitdíj eltörlése miatt valamennyi háziorvos bevétele csökken, de nem a 2007. februári, hanem a 2008. februári állapothoz képest. Errõl azonban az a párt tehet, amely egy felelõtlen népszavazást kezdeményezett, és a mai napig nem mondta meg, hogy ennél nagyobb támogatást mibõl fizessünk. A Kormány még ebben a helyzetben sem hagyja magukra a háziorvosokat, hanem keresi a megoldást arra, hogy a vizitdíj elvesztésén túlmenõen a háziorvosokat egyéb kár ne érje.
2008. március 19. EÜM Sajtóiroda
ALÁÍRVA
2008. március 29. szombat
Az államfõ az aláírással egyidejûleg szükségesnek tartja felhívni az Országgyûlés figyelmét a következõkre:
A népszavazáson feltett kérdések és a népszavazás eredménye alapján a vizitdíjat és a kórházi napidíjat 2009. január 1-tõl kell eltörölni. Az Országgyûlésnek lehetõsége van mindkét díjat ezt megelõzõen is eltörölnie, ez azonban jogilag független a népszavazás eredményétõl. Ezért megtévesztõ és indokolatlan mind a kormány, mind az ellenzéki pártok által benyújtott törvényjavaslatok címe, és az a beállítás is, amely szerint ezek a törvények a népszavazáson született döntések végrehajtásai lennének. A népszavazást az Alkotmánybíróság határozatai alapján nem is lehetett volna megtartani, ha a kérdések alapján már ebben az évben el kellett volna törölni a díjakat.
Ha azonban a most elfogadott törvénnyel az Országgyûlés szabad elhatározásából, a népszavazási kérdõíveken szereplõ idõpontnál korábban, tehát már ez év április 1-én szünteti meg a fizetési kötelezettségeket, akkor felelõs azért, hogy döntésének egyúttal a pénzügyi következményeit is rendezze, mind az egészségügyben, mind pedig a felsõoktatásban.
KASSZAORVOSI SZERVEZET SAJTÓNYILATKOZATA
2008. március 10. hétfő
Sajtónyilatkozat
KASSZAORVOSI
SZERVEZET
Törvényesség, etika, hagyomány
Megdöbbentõnek tartjuk, amit a népszavazás éjszakáján tett nyilatkozatában mind a szakminiszter, mind a miniszterelnök vetített elõre.
Felhívjuk a döntéshozók figyelmét arra, hogy az egészségügyi alapellátás biztosítása a kormányzat alkotmányos kötelezettsége. Nem tudunk olyan precedensrõl, ahol egyik napról a másikra egy az ország minden állampolgára által igénybe vett közszolgáltatás finanszírozását a negyedével csökkentették volna. Ha most ezt tennék, azaz reálértéken az 5 évvel ezelõtti összeg 65%-ra zsugorítanák a háziorvosi szolgálatok juttatásait, azzal a háziorvosi praxisok tömeges anyagi ellehetetlenülését idéznék elõ, s alapvetõen veszélyeztetnék az ország lakosságának egészségügyi ellátását.
Bízunk a döntéshozók józan belátásában, számukra is nyilvánvalóan elfogadhatatlan lenne, ha a kormány a háziorvosi praxisok tönkretételével a lakosságon állna bosszút a népszavazás eredménye miatt.
Kasszaorvosi Szervezet – orvosok gazdasági érdekvédelmi szövetsége







