A MAGYAR ORVOSI KAMARA KT. HATÁROZATA

2006. október 11. szerda · Cikk nyomtatása

{mosimage}1. Az elmúlt hónapok egészségpolitikai intézkedései sorra bizonyítják, hogy azok nem szakszerűen, a betegellátás érdekeire figyelemmel történnek, sőt a folytonosan hangoztatott gazdasági megszorítások szempontjából sem lehetnek célravezetők. E véleményünknek hiába adtunk hangot, hiába tettünk értelmes és előremutató indítványokat, hiába törekedtünk szakmai párbeszédre az ágazat vezetésével, csak nyilvános lejáratást és fenyegetéseket kaptunk. Ezért bizalmunk megrendült a szaktárca vezetésében. Csatlakozva gyógyszerész kollégáink kéréséhez úgy látjuk, hogy az egészségügy jövője érdekében a Kormány részéről új tárgyalófél kijelölésére van szükség.
  


2. Rendkívül aggályosnak ítéljük az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot érintő kifejezetten leépítő jellegű átszervezéseket, mivel ezek az ellátás biztonságát súlyosan veszélyeztetik. A szerkezetátalakításra teljesíthetetlenül rövid határidővel kiírt pályázat a kapacitásszabályozást, azaz az ágyszámokat és a szakorvosi ellátás kereteit szabályozó 2001-ben született törvény sérti, a szerkezetátalakításban pedig egyéni, gazdasági érdekek okozta torzulásokhoz vezet, ezért ennek visszavonását, majd az elvek szakmai egyeztetését követően központi kapacitás döntéseken alapuló megvalósulását követeljük.

3. Visszautasítjuk az egészségügyi tárca erődemonstrációját, amellyel háziorvos kollégáinkat az Adatvédelmi Biztos állásfoglalása dacára törvénysértő tevékenységre kényszerítik.

4. Teljes mértékben támogatjuk és megerősítjük a traumatológusok kezdeményezte – mára több, mint 15 szakmai társaság csatlakozásával kiszélesedő – mozgalmat a munkánkat leíró valamennyi hatályos magyar törvény maradéktalan betartása és aszerint történő megfizetése érdekében.

5. Az egészségügyben dolgozók drasztikusan romló egzisztenciális helyzete, az orvosi szakma jelen kormányzati megítélése súlyosan veszélyezteti a magyar egészségügyi ellátórendszer működőképességét. Ezért a MOK aktívan támogat minden, a munkavállalói érdekképviseletek, betegszervezetek által szervezett, ezen tragikus helyzet megszüntetése ellen fellépő demonstrációt

hozzászólás a fórumban>>>>

Hozzászólás

Szeretne valamit hozzászólni?