AZ EURÓPAI BÍRÓSÁG ÍTÉLETE ÉS ÉRTELMEZÉSE
2007. január 31. szerda · Cikk nyomtatása
Azt már többször kimondta az európai bíróság, hogy az ügyeleti idõ munkaidõnek számít. Egy uniós irányelv 48 órában rögzítette a heti maximális munkaidõt, hogy ezzel a munkavállalók egészségének és biztonságának hatékony védelmét biztosítsa. A bíróság emlékeztetett: ez az irányelv a munkavállalók díjazására nem alkalmazható.
A legfelsõbb bíróság tavaly nyáron – az európai bírósághoz hasonlóan – kimondta, hogy az ügyeleti idõ munkaidõnek számít.
Az alkotmánybíróság tavaly decemberben nyilvánította alkotmányellenesnek, és semmisítette meg a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény egészségügyi ágazatban történõ végrehajtásáról szóló kormányrendelet több rendelkezését, 2007 június 30-i hatállyal.
A testület szerint a megsemmisített rendelkezések a pihenéshez és szabadidõhöz való alapvetõ jogot a törvényben meghatározott ügyeleti idõkeretet meghaladó módon rendeleti úton korlátozták, és ez sérti az alaptörvényt.
Az Egészségügyi Minisztérium álláspontja szerint a Kormánynak eddig sem volt fizetési kötelezettsége, de a mai szabályozást meg kell változtatni.
Olyan jogszabályt kell alkotni, melyben az ügyelet munkaidõnek minõsül, amelyet éppen ezért tényleges munkával kell kitölteni – derült ki a szerkesztõségünkhöz eljuttatott közleménybõl. Az új szabályozás az év elsõ felében elkészül.
A tárca szerint nem bérezési jogszabályra, hanem egy racionális munkaszervezést lehetõvé tevõ szabályozásra van szükség. Az új kórházi struktúrában az ügyeleti idõ arányát vissza kell szorítani, a cél a mûszakosítás, vagy a készenléti beosztás rugalmasabbá tétele.
A Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István közölte, a Munka törvénykönyve és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alapján lehet kiszámolni, hogy az európai bíróság korábbi ítélete alapján mennyi pénz jár az orvosoknak, az uniós csatlakozásig visszamenõleg.
Éger István elmondta azt is, az új szabályozás kialakításához felajánlották segítségüket.
2007. január 31., szerda 17:30 InfoRádió / Windisch Judit





Hozzászólás
Szeretne valamit hozzászólni?