AZ ÉV, AMIKOR AZ ORSZÁG MESZÜNT MÛKÖDNI

Ha a boldog békeidõkbeli 2003 annak idején a töpörödés, avagy még inkább a töpörtyû éve volt, akkor a jobblétre szenderült 2008-ra igazán nehéz jelzõt találni. Ahogy azt valószínûleg mindannyian észrevettük, a boldog békeidõk természetellenes felfúvódását követõen 2006-ban és 2007-ben derekasan összementünk, így idénre és jövõre már nem sok töpörödnivaló maradt, újra felfúvódni pedig a hírhedt válság miatt nem lehet.
Megfelelõbb jelzõ hiányában 2008 lehetne az az év, amikor Magyarország megszûnt mûködni, ám egyrészt az államapparátus még mindig produkál olyan idegrángásokat, amelyeket a felületes szemlélõ akár rendeltetésszerû mûködésnek is hihet, másrészt a mûködés felfüggesztése nem most kezdõdött.
Mindamellett tavaly olyan közel sikerült kerülnünk a kék halálhoz, amire az elmúlt évtizedben nem volt példa.
A népszavazással, koalíciós szakítással, Molotov-koktélokkal és világválsággal tarkított 2008-as év után jelen felállás szerint van egy napról napra túlélõ kisebbségi kormányunk, ami a Nagy Túlélõ szerint nem is kisebbségi (akkor mi, tán a legkisebb?), egy lélegeztetõgépen pihegõ országgyûlésünk, egy lefejezett igazságszolgáltatásunk, egy kivéreztetett egészségügyünk és pár ezer csõdközelben lévõ önkormányzatunk. Ja, és ne felejtsük ki a permanensen szopóágon lévõ magyar gazdaságot sem, amelynek most aktuális kormányzati hülyeség hiányában a világválság nyomott le egy maflást.
Az általános fejetlenség közepette az alsóbbrendû intézmények mûködnek, ahogy tudnak, vagy ahogy arra egyre több példa van, egyszerûen feladják. Az a szerencsétlen tízmillió állampolgár és idetévedt pedig, aki valami tragikus tévedés miatt Magyarországon ragadt, próbál túlélni. Ebben végül is nagy gyakorlatunk van.
2009-ben szerencsére nem kell felkészülni nagy megrázkódtatásokra, a mostanra életünkké vált lejtmenet még jó ideig folytatódik. A kötelezõ válságkúra csak ideig-óráig fedheti el a kisebbségi, úgynevezett kormány távlattalanságát, a miniszterelnök és a köztársasági elnök szkanderére pedig fogadásokat se nagyon érdemes kötni, miközben az ország létfontosságú szervei az utolsókat rúgják.
Mindez persze nem túl fontos a mindennapos csetepaték közepette, azokból pedig akad jó pár. A Nagy Túlélõ még számtalan csatát vív és nyer meg 2010 tavaszáig, hogy akkor veszíthesse el a választásokat, ne 2009-ben.
Sajnos az sem tölthet el minket nagy örömmel, hogy 15 hónap múlva nagy valószínûséggel az ellenzék vezére fehér lován, vagy legalábbis szamarán lovagol be az Országházba. A magyar politikai elitet saját bevallása szerint meghatározó degeneratív elhülyülés éppenséggel mostanság mintha épp a Fidesz környékén tombolna legerõsebben.
Ami azt illeti, az elmúlt fél évbõl nehéz errõl a vidékrõl értelmes megmozdulást felidézni; a párt politikai Darwin-díjra legérdemesebb húzása minden bizonnyal az volt, amikor két hete a taktikai érzék teljes hiányával biztosítottak támogatásukról egy olyan sztrájkot, amibõl addigra az egész országnak elege volt.
Persze mindez csak a stratégia része: a legtisztább forrásból tudjuk, hogy a középkorú demokraták 2006-ban is simán nyerhettek volna választást, ha úgy akarják, csak épp a korrektség és az ország iránt érzett felelõsség jegyében  inkább a szocikra hagyták a közös munkával összehordott fekália elhordását. Miután a jelek szerint ez annyira mégse jött össze, a Fidesz talán most a 2010-es választások skippelésére játszik, elvégre lesznek ilyenek 2014-ben is, ha pedig addigra sem javul a helyzet, 2030 sincs már olyan messze.
Pánikolnunk azért az újévi másnapossággal és depresszióval küzdve se kell, hiszen szerencsénkre vannak olyan ügyek, amelyekben az õsi ellentétek dacára a két oldal egymásra talál. Mit nekünk nyugdíjrendszer, egészségügy, önkormányzati rendszer, tömegközlekedés és gazdaság: az igazán fontos kérdésekben, mint a képviselõi juttatások, avagy a médiatörvény, teljes az egyetértés.
Utóbbi esetében maximum a magyar politikai élet Don Quijotéjével, a köztársasági elnökkel gyûlhet meg vezetõink baja, aki minden bizonnyal túl sok könyvet olvasott fiatalkorában, és valamiféle modern demokráciának képzeli Magyarországot, normálisan mûködõ médiával és intézményrendszerrel. Hát nem az.
Valójában már csak azt kell kivárnunk, hogy az igazán fontos ügyek véletlenül olyanok legyenek, amik számunkra is azok. Addig fél lábbal is átvészeljük 2009-et, meg a soron következõ éveket, még ha úgy is kell kivakarnunk magunkat a ránk omló ország romjai alól.