Az OEP készen áll, az APEH hezitál

2006. június 3. szombat · Cikk nyomtatása

{mosimage}További haladékot kapnak a járulékcsalók. A szisztéma kialakítását még az előző Gyurcsány-kormány ígérte meg. A korábbi ígéretekhez képest legalább fél évvel később, csak 2007-ben kezd működni a becslések szerint több százezer "potyautas" kiszűrésére alkalmas rendszer. Legalább újabb fél évet csúszik annak a nyilvántartási rendszernek a bevezetése, amellyel ellenőrizhetővé válik, hogy ki fizet járulékot és ki gyarapítja a "potyautasok" négyszázezer fősre becsült táborát. Ez a kormányprogramból derül ki, amely 2007-re ígéri a rendszer működésbe lendülését.

A szisztéma kialakítását még az előző Gyurcsány-kormány ígérte meg a száz lépés program keretében. A menetrend szerint ennek január elsejétől működnie kellett volna. Mikor ezt annak idején számon kértük, Rácz Jenő egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott, a rendszer kész, de csak júliustól működik. A jelenlegi állás szerint viszont csak 2007-től, pedig a járulékfizetés ellenőrzése az alapja a kormányfő által meghirdetett egészségügyi reformnak. E szerint le kell számolni azzal az illúzióval: mindenkinek minden ingyen jár. Csomagokban fogják rögzíteni, melyek azok az alapvető ellátások, amelyek mindenkinek járnak, melyek csak a járulékfizetőknek vagy más okból jogosultaknak (például a nyugdíjasoknak, eltartottaknak), s miért kell fizetni vagy kiegészítő biztosítást kötni.

Ma azt épp úgy ellátják, aki nem fizet (például feketemunkás), mint azt, aki rendszeresen eleget tesz e kötelezettségének.

A rendszer kiadásokkal kapcsolatos oldalának informatikai háttere, vagyis az a rész, ami az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz (OEP) tartozik, április eleje óta kész – mondta megkeresésünkre Király Gyula, az OEP főigazgató-helyettese. Bár kevesen tudják, a www.magyarorszag.hu ügyfélkapuján keresztül – egy okmányirodában történő regisztrálás után – bárki ellenőrizheti a következőket: érvényes-e a taj-száma, van-e biztosítotti jogviszonya (például foglalkoztatója bejelentette-e stb.), milyen egészségügyi ellátások vannak a taj-számára lejelentve. Ez utóbbi azért lehet érdekes, mert szakértői elemzések szerint előfordul: a kórházak olyan kezeléseket is jelentenek a finanszírozó OEP-nek, amelyek csak papíron történtek meg. Eddig ezerötszát-kétezer ember ellenőrizte taj-számát az ügyfélkapun keresztül.

Az úgynevezett egyéni járulékszámlákra épülő rendszer másik, bevételi oldalát az APEH-nek kell elkészítenie. Itt az a fontos, hogy naprakész módon látható legyen, ki fizet, illetve ki után fizetnek járulékot, ki jogosult egészségügyi ellátásra más jogcímen.

Kedden megkerestük az APEH-et, hogy megtudjuk, hol tartanak a rendszer kidolgozásával, ám tegnapi lapzártánkig választ nem kaptunk, csak további türelmet kértek.

Molnár Lajos kijelölt egészségügyi miniszter pedig azzal hárította el a csúszás okaira vonatkozó kérdésünket, hogy ne rajta kérjük számon az előző kormány ígéreteit.

MHonline Dobozi Pálma

Forum>>>

Hozzászólás

Szeretne valamit hozzászólni?