Az orvosnök korán halnak
2006. május 31. szerda · Cikk nyomtatása
{mosimage}Közel másfél évszázad múltán az orvosnők „meghódították” az első helyet az élettartam rövidségének versenyében. A különböző foglalkozások, illetve művelőik egészségi állapota, mortalitása közötti összefüggéseket már az ország első tisztiorvosa, Fodor József is vizsgálta az 1860-as években. A Fodor József által megfigyelt csoportok közül legrövidebb ideig a tanítók éltek, őket követték az orvosok és az ügyvédek.
Későbbi nemzetközi kutatások ugyanerre az eredményre jutottak. Simon Tamás 1970–79 között végzett felmérése szerint az orvosok közül is leginkább a szülészek és a traumatológusok, ezen belül is az orvosnők a veszélyeztetettek.
Mezey Tamás a nyolcvanas években megállapította, hogy a férfi orvosok 34,2 százaléka hatvanadik életéve, a nők 51,5 százaléka pedig 55. életévének betöltése előtt halt meg.
Egy 1992-es vizsgálat szerint a magyar orvosok 32 százaléka mozgásszervi, 17 százaléka szív- és érrendszeri, 15 százaléka emésztőszervi, 13 százaléka bőrgyógyászati, 13 százaléka pedig légzőszervi betegségekben szenvedett.
Az OMFI kutatóinak legújabb vizsgálatukban összehasonlították a lakosság és az orvosok aktuális mortalitási adatait. E szerint a különbség már a harmincas életévek elején megmutatkozik: míg az össznépesség halandósága ebben a korcsoportban az egy százalékot sem éri el, az orvosoké 1-2 %-os, az orvosnőké pedig 4 (azaz négy) % körüli. Legaggasztóbb a 50 –54 éves orvosnők helyzete. Ebben az életkorban a női lakosság halandósága nem éri el az öt százalékot, a férfiaké, velük együtt a férfi orvosoké sem haladja meg a tízet, az orvosnőké azonban 20 %-os. Nyugdíjazás után pozitív változás észlelhető: a 65 éves korcsoport mortalitási mutatója meredeken javul, és megegyezik a női lakosságéval.
Az orvosok egészségének egyik leggyengébb pontja pszichés állapotuk. Körükben viszonylag több az alkoholista, drogfogyasztó, depressziós és az öngyilkosságra hajlamos, mint az átlagpopulációban.





Hozzászólás
Szeretne valamit hozzászólni?