Felajánlotta lemondását a háziorvosi szakmai kollégium

2007. március 1. csütörtök · Cikk nyomtatása

Az elmúlt években
a háziorvoslással kapcsolatos jogszabályok elõkészítésénél, a szabályozni kívánt
kérdéskörben azonban lényegi, együttmûködésre, véleményformálásra vonatkozó
felkérést nem kaptunk
, illetve egyes esetekben módunk volt kevéssel kiadásuk
elõtti jogszabálytervezeteket elolvasni, a konzultációra vonatkozó minden igény
nélkül, az esetleg általunk indokoltnak tartott változtatás lehetõségére esélyt
sem kapva
. (…)

Kollegáinkkal
való napi kapcsolatunk során folyamatos szemrehányásokat kapunk,- a
szerintük-általunk is befolyásolt döntések és változások
miatt. (….)

Mindezek alapján
kérjük Önt, fontolja meg van-e szüksége a Minisztériumnak a Háziorvosi Szakmai
Kollegium további mûködésére, mert nemleges esetben készséggel felajánljuk testületi
lemondásunkat.

 

Tisztelt
Miniszter Úr!

A magyar
egészségügy és ezen belül kiemelten a háziorvoslás sorsát hivatástudatból és
választott megbízatásunkból adódóan különösen fontosnak tartó testületként a
következõkrõl tájékoztatjuk Önt:

A Háziorvosi
Szakmai Kollegium jelen összetételben, 2004-ben megalakult testülete az elmúlt 2
évben szakmailag kidolgozott több, a háziorvoslásra vonatkozó szakmai
protokollt, aktualizálta szakmai kompetencialistáját és eleget tett, minden
olyan, az egészségügyi vezetéstõl származó felkérésnek, ami a szakma
módszertanával, jogszabályi környezetének korrekciójával kapcsolatosan
érkezett.

A kollégium
elnöke, titkára, és megbízásából adódóan több tagja ezen kívül részt vett
különféle gréniumok munkájában is.

Az elmúlt években
a háziorvoslással kapcsolatos jogszabályok elõkészítésénél, a szabályozni kívánt
kérdéskörben azonban lényegi, együttmûködésre, véleményformálásra vonatkozó
felkérést nem kaptunk, illetve egyes esetekben módunk volt kevéssel kiadásuk
elõtti jogszabálytervezeteket elolvasni, a konzultációra vonatkozó minden igény
nélkül, az esetleg általunk indokoltnak tartott változtatás lehetõségére esélyt
sem kapva.

Kellõ idõben
jeleztük a közgyógyellátási rendszer megváltoztatásánál kiszabott határidõk
betarthatatlanságát, függetlenül attól, hogy magával a rendszer fenntartásával
sem értünk egyet, a szociális és egészségügyi juttatások indokolatlan
összemosása miatt.

Bár testületileg
nem, de egyénenként többen is megküldtük véleményünket a "Zöld könyvvel"
kapcsolatban.

Többször is
tiltakoztunk a tételes adatszolgáltatásra vonatkozó jelenlegi jogszabályok
tartalma ellen, és felajánlottuk közremûködésünket egy egységes háziorvosi
informatikai – adatszolgáltatási rendszer kidolgozására. Olyanéra, amely könnyen
kezelhetõ, gazdaságilag hasznos, epidemiológiai adatok származtatására alkalmas
és tartós alkalmazása egészségnyereséget is hozhat a
lakosságnak.

Az ezzel a
kérdéskörrel is kapcsolatos Önnek címzett 2006. július 10-én kelt levelünkre a
mai napig sem érkezett válasz.

Mindezen
jogszabályi intézkedések mellett csak szolgáltatói minõségünkben értesültünk a
háziorvosi finanszírozást jelentõs csökkentõ elvonásokról (eszköz és
ingatlantámogatás megvonása, pontérték csökkenése, szakmai szorzók
megszüntetése).

Figyelmen kívül
hagyták a vizitdíjjal kapcsolatos véleményeinket is, különös tekintettel a
mentességi körökre vonatkoztatva. Összegére- mivel az politikai döntés eredménye
volt,- véleményünktõl függetlenül, semmilyen ráhatásunk sem
lehetett.

Ugyanakkor a
Minisztérium egyes vezetõi, különféle média-megnyilatkozásaik alkalmával,
többször is olyan információt közöltek a sajtóval, hogy az általuk hozott
jogszabályokat, elõzõleg, a szakmai szervezetekkel is
egyeztették.

Nem világos
elõttünk, hogy az egészségügy jelen átalakításának megtervezésében, milyen
szakmai mûhelyre vagy milyen körbõl kiválasztott szakértõkre támaszkodik a
Minisztérium.

Kollegáinkkal
való napi kapcsolatunk során folyamatos szemrehányásokat kapunk,- a
szerintük-általunk is befolyásolt döntések és változások
miatt.

A Háziorvosi
Szakmai Kollegium  tagjai megbízatásukat nagy szakmai megtiszteltetésnek tarják,
de nem egzisztenciális okokból végzik, hiszen ez legtöbbünk számára csak nem
kompenzált kiadásokkal jár (utazás, helyettesítés), az egyébként is kevés
szabadidõ további csökkenése mellett.

Mindezek alapján
kérjük Önt, fontolja meg van-e szüksége a Minisztériumnak a Háziorvosi Szakmai
Kollegium további mûködésére, mert nemleges esetben készséggel felajánljuk testületi
lemondásunkat.

 
Budapest, 2007.
február 27.

(névszerinti
aláírosokkal)

Hozzászólás a fórumban 

Hozzászólás

Szeretne valamit hozzászólni?