GONDOLATKÍSÉRLET

Ez ugyan nem szerepelt így a koalíciós szerzõdésben, de – fogadjuk el – azóta sokat változott a helyzet. Szocialista részrõl nem maradt el a válasz. Két udvarias, de határozott megfogalmazással is találkoztunk. Érdekes, hogy ezek egészségpolitikusoktól és nem pártvezetõktõl hangzottak el. Lényegük: nem ultimátumot kell adni, hanem meg kell beszélni a dolgokat.
Az ultimátum annál kevésbé indokolt, mert az SZDSZ kormányt támogató szavazataira távolról sincs olyan nagy szükség, mint amennyire azt feltételezik.
Nem jóslatnak, csupán gondolatkísérletnek szánom a következõket. A szocialistáknak ragaszkodniuk kell a minden lakosra kiterjedõ szolidaritáshoz. Már nem tehetnek több terhet sem a munkaadókra, sem a munkavállalókra. Nincs tehát fedezet az egészségbiztosításban esetleg részt vevõ üzleti biztosítók természetes igényére, azaz a befektetéssel arányos haszonra. Arculatuk elvesztése nélkül a szocialisták nem engedhetnek a szabad demokrata követelésnek. Ha erre az SZDSZ kilép a koalícióból – ezt tudomásul kell venni.

Senki ne gondolja, hogy ettõl a kormány megbukik. Az új szocialista miniszterek talán nem kapják meg az illetékes parlamenti bizottságok többségi támogatását, de ettõl még kinevezhetõk. Az interpellációk egy része sem megy át a parlament plenáris ülésén, de ennek sincsen jogkövetkezménye. Ellenben mind az ellenzék, mind a kormánypárt növelni fogja képviselõinek parlamenti jelenlétét. Egy interpellációra adott miniszteri válasznak nem a kormánypárti többség szórakoztatását kell szolgálnia, hanem érdeminek kell lennie, mert csak ekkor remélhetõ, hogy az Országgyûlés el is fogadja azt. Az ellenzék sem utasíthat el mindent, mert a pontos és korrekt válasz elvetése szavazatvesztéssel jár. Vége a csípõbõl tüzelésnek. Ugyanez lehet a helyzet a törvényekkel. Több lesz az ötpárti egyeztetés, érdemi kérdésekrõl folynak a viták a bizottságokban, megváltozik az egymás szidására épített – és ezért eleve hibás – kommunikáció. Ki lesz mindennek a nyertese? A magyar választó.
Ez az idilli állapot egészen biztosan eltart a 2008. évi költségvetés végszavazásáig. Ellenzék nem szokott költségvetést elfogadni. A Fidesz és a KDNP nem viselkedhet õfelsége ellenzékeként, mert azonnal elveszíti azokat a szavazóit, akik mihamarabbi kormányváltást kívánnak. Azt nehéz lenne megjósolni, hogy miként szavaznak a szabad demokraták. Az sem zárható ki, hogy az MDF arra az álláspontra helyezkedik, hogy a költségvetésre az országnak, s nem a pártoknak vanszüksége. Ha ez a két párt nem ad le szavazatot, a szocialista relatív többség érvényes költségvetést hozhat. De ha ez nem is sikerül, még akkor sem lehet a parlamentet mûködésképtelenné nyilvánítani. A 2007. évi költségvetés egy tizenkettedével megy tovább minden. Az Antall kormány alatti szigorhoz képest az államháztartási törvény annyira fellazult, hogy a kormány nagyon sok problémát maga is meg tud oldani.
Gondolatkísérletemet sokan el fogják utasítani azzal, hogy Magyarországon nincs hagyománya a kisebbségi kormányzásnak. Ez igaz. Ám Romániában sincs, mégis próbálkoznak vele. Nem kívánom magunknak a román belpolitikai helyzetet, de a hagyománytalanságra hivatkozva eleve kizárni egy lehetséges forgatókönyvet, felettébb értelmetlen volna.
Lesznek, akik a demokrácia megcsúfolását látják abban, hogy nem áll a képviselõk többsége a kormány mögött. De nem az a demokrácia megcsúfolása, ha egy alig ötszázalékos párt diktál a nála vagy kilencszer nagyobbnak? A választók közel 95 százaléka nem szavazott semmiféle több-biztosítós modellre, s aligha nyerne egy népszavazáson az üzleti egészségbiztosítás.
Komoly cég egyébként nem vállalkozik ilyen kalandra, ha az elképzelés mögött nincs meg a pártok közötti egyetértés. Az eddigi nyilatkozatok fényében ez aligha tételezhetõ fel, de arra bizonyára van készség, akár az idén már eredményesnek látszó ötpárti szakmai egyeztetések mintájára, hogy az egészségbiztosítás jövõjét a parlamenti frakciók megvitassák.
A közélet polarizáltságának szerintem elsõsorban erkölcsi s legitimációs oka van. A kettéosztottság olykor erõsebb, mint a vitakultúra, s a parlamenti pártok néha vállvetve rombolják saját tekintélyüket. Mindenki érzi, hogy ezen változtatni kell, de mindenki mástól várja az elsõ lépést.
Ilyenkor, képletesen szólva, át kell lépni egy másik dimenzióba. A kisebbségi szocialista kormányzás megteremtené ezt a másik dimenziót.
Valami átkerülne Budapestre az Európai Parlament légkörébõl.