GYÓGYSZERT A BENZINKUTRÓL – DE HOGYAN?
2006. december 27. szerda · Cikk nyomtatása
Két nappal az új gyógyszerforgalmazási törvény hatályba lépése előtt még mindig nem ismertek a patikaalapítás részletes feltételei. Nem tudni azt sem, milyen orvosságokat lehet majd patikán kívül megvenni, mert az Egészségügyi Minisztérium még nem hirdette ki a jogszabály végrehajtási rendeleteit.
Telefonon rengereteg megkeresés szólt az ÁNTSZ-hez arról, hogy mik lesznek a feltételei egyrészt a gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazásnak, másrészt pedig az új helyeken való patikaalapításnak. Azonban a végrehajtási rendeletek hiányában ezekre még nem tudtunk válaszolni. Írásbeli kérelem körülbelül tíz alatti számban érkezett azonban érdemben ezekre sem tudunk válaszolni, hiszen nem ismertek még a személyi és tárgyi feltételek, így érdemben egyet sem bíráltunk még el – mondta el Ritoók Emese, az ÁNTSZ szóvivője.
A Hír TV információi szerint a gyógyszerárusítás iránt a benzinkutak és a nagy áruházláncok mellett kiskereskedők is érdeklődtek. A végrehajtási rendeletek hiányában azonban nem tudni, melyik hatóság bírálja majd el az alapítási és árusítási kérelmeket. Valószínűsíthető, hogy az, amelyik eddig, tehát az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. A Fidesz, más okból ugyan, de a törvény módosítását kéri: Az 1990. évi százas törvényben a helyi adókról szóló törvényben egy olyan változtatást tervezünk a parlament jóváhagyásával, amelyik a hipermarketek, szupermarketek, benzinkutak és minden, a gyógyszer forgalmazás liberalizációja kapcsán gyógyszert árusítható intézménynek is kötelező teszi a helyi adók és köztük is az építményadó megfizetését is. Gondolom ezzel a széles közvélemény egyet fog érteni, hiszen egyébként rendkívül igazságtalan helyzet állna elő – nyilatkozta Mikola István, az egészségügyi bizottság fideszes alelnöke.
A gyógyszerész egyesület elnöke szerint a liberalizáció tönkreteheti a kis, családi patikákat. Norvégiát említi példaként, ahol három évvel a nyitás után három nagy lánc uralta a piacot. A monopolhelyzet pedig a szakemberek szerint áremeléssel párosul. Az, hogy nem csak gyógyszertárban lehet gyógyszereket kapni, megnöveli a gyógyszerhamisításnak a veszélyét, láttuk az utóbbi hetekben az élelmiszerbotrányokból, hogy micsoda nagy baj történhet abból, ha nem kellően ellenőrzött formában kerül ki élelmiszer, pláne gyógyszer a piacra – mondta el Buzásiné Bölcs Judit, a Magyar Gyógyszerész Egyesület elnöke.
A Hír TV megkereste az egészségügyi tárcát is azzal kapcsolatban, hogy mikorra készülnek el a végrehajtási rendeletek. A minisztérium sajtóosztálya azonban erre a kérdésre nem adott konkrét választ.

(hirtv.hu)

Hozzászólás
Szeretne valamit hozzászólni?