Halottak Napja 2006.

{mosimage}„ Volt emberek,
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább”. … (Kosztolányi Dezső: Halottak-részlet)

Ez a nap az Övék. A rájuk való emlékezésé!

Első emlékképem is hozzájuk kötődik. Nem értettem, miért zárták le a koporsót, 6 évesen miért nem láthattam nagyanyámat, és miért sírt sok ember, amikor a pap szerint Ő már egy boldog országban van.

Másik nagyanyám Anyák Napján hajnalban ment el. Apám állt az üres kórházi ágy előtt, kezében a virágcsokorral és csorogtak a könnyei.

Első intravénás injectiómat egy vidéki kórház sebészetén, egy fiatal, eszméletlen politraumatizált fiúnak adtam be. Ma is érzem azt az izgalmat. Mennyire hittem benne, hogy fel fog gyógyulni, hisz én, a leendő orvos vénás injectiót adtam neki. A történet persze nem rólam szólt, hanem a teherautóról, amely elütötte és esélyt sem adott neki az életbemaradásra.

Már kezdő orvosként fogtam egy haldokló nő kezét, aki szorongott és félt, tudta, nincs gyógyulás. Beszélt, beszélt, egyre szaggatottabban, aztán kitágultak a pupillái! A nővérke szólt rám: „jöjjön doktor úr”!

Egykori főnökömnek / vagy magamnak / ma se tudom megbocsátani, hogy hirtelen ment el. Nem adott lehetőséget számtalan elmaradt beszélgetésre!

Mielőtt apám koporsóját lezárták volna, megcsókoltam jéghideg homlokát. Mit ér a tudásom, a tudomány, ha őt se tudtam megmenteni?!

30 éve vagyok orvos! Veszteségeim egyre gyűlnek! Rokonaim, betegeim, tanítványaim, egykori barátaim, munkatársaim! Akiken nem volt segítség, akik önkezükkel vetettek véget életüknek!

A mai nap az Övék!

Nem szeretek temetésekre járni, de szívesen bolyongok a temetőkertekben. Az ősök vidéki sírjánál, az esztergomi Belvárosi vagy a Szentgyörgymezei temetőkben, Farkasréten.

Ezekben a napokban gyermekeimet minden évben elviszem elődeik sírjához, és a temetőkertekben leteszünk egy-egy gyertyát. Otthon pedig körbeüljük a lángot, rájuk emlékezve, és magunkra, jövőnkre is gondolva!

Kosztolányi így fejezi be a már idézett versét:

…Ábrándok ők, kiket valóra bűvöl
az áhítat, az ima és a csók.
Idézetek egy régi-régi műből,
Kilobban sejtcsomók”

Osvai László dr.

MOK.hu; ekor-lap.hu