Júliustól érvényesek a közgyógyellátás új szabályai
2006. április 29. szombat · Cikk nyomtatása
Az új rendszerben az érintett csaknem félmillió beteget és rászoruló embert úgy tudja a jelenleginél jobban segíteni az állam, hogy közben takarékosabban bánik az adófizetők pénzével is.
Minden közgyógyellátottnak rendelkezésére áll majd egy keret. Ameddig a keret tart, addig ingyen válthatnak ki bármilyen, a járóbeteg-ellátás keretein belül kiadható, a társadalombiztosítás által támogatott gyógyszert. Az egyéni gyógyszerkeret bevezetésével az új rendszer a jelenlegi, igen korlátozott gyógyszerlista helyett nagyobb "választékot" biztosít.
A megújult rendszerben havi 12 ezer forintos keret áll rendelkezésre minden egyes rászoruló közgyógyellátott betegnek. Ha figyelembe vesszük, hogy átlagosan mennyit fizet a gyógyszerek árából az állam a társadalombiztosítás keretében, illetve mekkora térítésdíjat kell maguknak a betegnek fizetniük a patikában, akkor ez a 12 ezer forintos keret a gyakorlatban mintegy 80 ezer forint értékű gyógyszert jelent. Ha ezen a kereten belül marad a szóban forgó beteg, semmit sem kell majd fizetnie a patikában a gyógyszerekért.
A havi kereten felül évente 6 ezer forintos külön keret áll rendelkezésre olyan esetekre, ha egy akut betegség miatt a szokásosnál több gyógyszerre van szükség, de azokat a havi 12 ezer forintos alapkeret már nem fedezi. Az egyéni gyógyszerkeret szükség esetén – például ha új betegség lép fel – év közben felülvizsgálható lesz. Az új rendszerben a jogosultsági feltételek és a nyújtott szolgáltatások köre lényegében változatlan marad.
Az új közgyógyellátási rendszer működése
Az igényt a jegyzőnél kell benyújtani, mellékelve a háziorvos igazolását a krónikus betegségekről és a gyógyítást szolgáló terápiáról. A jegyző megvizsgálja a jogosultsági feltételeket, a háziorvos igazolását megküldi az illetékes megyei egészségbiztosítási pénztárnak, amely nyilatkozik az elismert gyógyszerköltségről. A jegyző ezután elbírálja a közgyógyellátásra való jogosultságot, meghatározza annak kezdő időpontját, az egyéni és eseti gyógyszerkeretet. A jegyző döntése alapján a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár kiállítja és eljuttatja a jogosult részére az egy évig érvényes közgyógyellátási igazolványt. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ezután nyilvántartásában naprakészen vezeti a jogosult gyógyszerkeretét.
Az eseti gyógyszerkeretet a jogosultság kezdetén egy összegben, az egyéni gyógyszerkeretet 3 havonta állapítják meg a betegnél.
A gyógyszertárak és az OEP közöttelektronikus adatkapcsolat lesz – kiépítése a közeljövőben megtörténik,költségeit az állam vállalja magára. A gyógyszer kiváltásakor a patikaelektronikusan kapcsolatba lép az OEP nyilvántartásával, és a jogosultgyógyszerkeretének erejéig térítésmentesen kiadja a gyógyszert. Ha az adottháromhavi gyógyszerkeret elfogy, akkor a következő 3 havi keret megnyitásáig aközgyógyellátott az általános térítési díjszabályok szerint válthatja kigyógyszerét. Ha a három hónap leteltével a jogosultnak maradványa van akeretből, az nem vész el, hanem a következő 3 havi keret összegéhezhozzáadódik. A gyógyszer kiváltásakor a patika mindig tájékoztatja a beteget azaktuális gyógyszerkeretéről.
Kormányszóvivői Iroda
Batiz András
kormányszóvivő








Hozzászólás
Szeretne valamit hozzászólni?