KOCKÁZATOK, MELLÉKHATÁSOK, ÁLDOZATOK

2006. november 7. kedd · Cikk nyomtatása

Miközben a kormányzati kiadásokra jótékonyan hathat a gyógyszerkassza hiányának finanszírozására kidolgozott terv, a gyártók a rájuk háruló többletterhek miatt forgalmuk, nyereségük csökkenésére, elbocsátásokra és egyéb tevékenységeik – kutatás, adományozás – visszafogására számítanak.
Richter a mai napon tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését, a társaság gazdálkodásával kapcsolatban Bogsch Erik vezérigazgató elégedetten, a jövőről azonban meglehetősen borúsan nyilatkozott.
A Magyosz szóvivője hangsúlyozta, hogy a kisebb gyógyszergyártók valószínűleg kénytelenek lesznek beszüntetni az alacsonyabb profitrátájú készítmények gyártását, így mintegy 130-150 nagyrészt generikus gyógyszer előállításával hagyhatnak fel a megszorítások miatt.

A szakember hozzátette: a magas támogatású, nagy adóterheléssel sújtott készítmények egy részének gyártása gazdaságtalanná válhat, de egész cégek is ellehetetlenülnek. Utóbbiak a magyar piacot ugyan nem hagyják el, ám tevékenységüket a minimálisra csökkentik, azaz felhagynak az orvosiműszer-adományozással, a tudományos rendezvények támogatásával, az orvosok oktatásával, a kórházak ingyen gyógyszerrel való ellátásával. A k+f tevékenységek terén veszélybe kerülhetnek az innovatív gyártók klinikai kutatásai is, hiszen már eddig sem volt könnyű Magyarországra csábítani ezeket a költséges vizsgálatokat – fogalmazott Székely Krisztina.

Kiesések, elbocsátások
Bogsch a gyógyszergazdaságossági törvény és a megszorító csomag miatt 2007-re legalább hétmilliárd forintos profitkieséssel számol, a hazai gyógyszergyártók esetében pedig a beruházások, a kutatás-fejlesztésre szánt összeg és a gyártott orvosságok csökkenését prognosztizálja.
A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (Magyosz) – melynek elnöki tisztségét a Richter vezérigazgatója tölti be – számításai szerint a 15 ezer embert foglalkoztató mintegy 40 hazai gyógyszergyártó több tízmilliárd forintos forgalomcsökkenéssel lesz kénytelen számolni, továbbá mintegy kétezer ember veszítheti el munkáját a szektorban a megszorítások miatt – tudtuk meg Tóth Judittól, a Magyosz szóvivőjétől. A 2005-ben a hazai gyógyszergyártók által kutatás-fejlesztésre fordított 34 milliárd forintos összeg 2007-ben húsz százalékkal csökkenhet. A beruházások is hasonló ütemben csökkenhetnek, a 2005-ös 73 milliárd forint után 2007-ben hatvan milliárd körül alakulhatnak.
Bogsch Erik arra számít, hogy a gyártóknál összesen 800 munkahely tűnhet el, a beszállítókkal együtt pedig a teljes szektorban 2000 ember veszítheti el állását.

Még nincs pontos prognózis
Az említett elbocsátási becslés csak a Magyosz tagvállalataira vonatkozik, de az originális gyártóknál is várhatók létszámleépítések az új szabályozás kapcsán – mondta el a NAPI Online-nak Székely Krisztina, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke. Hozzátette: a 27 originális gyártócéget tömörítő egyesület tagvállalatai jelenleg összesen háromezer embernek adnak munkát Magyarországon, ám az, hogy e körben hány munkahely szűnik meg, az új szabályozás végleges formájától függ. Hasonlóan a végleges törvényszövegen és a végrehajtási utasításon múlik, hogy a forgalom és a nyereség terén mekkora kiesés következik be, ráadásul a pontos hatás majd csak a jövő év elején lesz látható.
Székely Krisztina szerint mindemellett az innovatív gyártókat nagyobb mértékben érintik a kötelező pluszbefizetések, mint a Magyosz-tagokat, ugyanis az előbbiek összesített értékbeni részesedése a gyógyszerpiacból eléri a 60 százalékot.

A Richter nem akar riogatni
Bogsch Erik a sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a generikus patikaszerek nagy részét hét százalék körüli profitrátával állítják elő, így a gyógyszergazdaságossági törvény az alacsonyabb haszonkulccsal gyártott készítményeken elért nyereséget elviszi, sőt a gyártók a generikus orvosságok egy részét ezen túl kismértékű veszteséggel tudják csak előállítani. Bogsch arra az újságírói kérdésre, miszerint a Richter megszünteti-e a veszteségessé váló készítmények gyártását, határozott nemmel felelt. Hozzátette, hogy nem is szeretnének ezzel riogatni.

Eltűnhetnek egyes készítmények
A Magyosz szóvivője hangsúlyozta, hogy a kisebb gyógyszergyártók valószínűleg kénytelenek lesznek beszüntetni az alacsonyabb profitrátájú készítmények gyártását, így mintegy 130-150 nagyrészt generikus gyógyszer előállításával hagyhatnak fel a megszorítások miatt. A gyógyszergazdaságossági törvény így ellentmond a kormányzat – az egészségügyi reform alapkérdéseit tárgyaló Zöld Könyvben is hangsúlyozott – eredeti tervének, miszerint az alapvetően olcsóbb generikus készítmények gyártását ösztönözze. A megszorítások és a gyógyszer gazdaságosságitörvény miatt várhatóan növekedni fog a drágább importgyógyszerek részaránya, ami sem a betegeknek, sem a gyógyszerkasszának nem jó – mondta Tóth Judit.

Vége a jótékonykodásnak?
Azzal az állítással kapcsolatban, miszerint sok, gazdaságtalanná váló generikus gyógyszer eltűnhet a piacról, és helyére a drágább originális készítmény lép, Székely Krisztina úgy vélekedett: mivel egy-egy originálisnak sok generikus versenytársa van, valószínűbb, hogy azok közül valamelyik tölti be a keletkezett űrt.
A szakember hozzátette: a magas támogatású, nagy adóterheléssel sújtott készítmények egy részének gyártása gazdaságtalanná válhat, de egész cégek is ellehetetlenülnek. Utóbbiak a magyar piacot ugyan nem hagyják el, ám tevékenységüket a minimálisra csökkentik, azaz felhagynak az orvosiműszer-adományozással, a tudományos rendezvények támogatásával, az orvosok oktatásával, a kórházak ingyen gyógyszerrel való ellátásával. A k+f tevékenységek terén veszélybe kerülhetnek az innovatív gyártók klinikai kutatásai is, hiszen már eddig sem volt könnyű Magyarországra csábítani ezeket a költséges vizsgálatokat – fogalmazott Székely Krisztina.

Napi Olnline

Ádám Viktor Kovács Balázs

Hozzászólás

Szeretne valamit hozzászólni?