KÖNYÖRGÖM, ÁLLÍTSUK MEG!
2007. június 14. csütörtök · Cikk nyomtatása
2007. június 6-án Horváth Ágnes egészségügyi miniszter személyes jelenlétével tisztelte meg az Országgyûlés Egészségügyi Bizottságának nyílt napját, ahol is – amint arról a nagyérdemû a nevezetes eseményrõl szóló tudósításokból értesülhetett – elfogadhatatlannak mondta, hogy Budapesten tízezer lakosra négyszer annyi orvos jut, mint Észak-Magyarországon. A Miniszter Asszony ezzel az elrémisztõ példával sokkolni kívánt: lám milyen egyenetlen-aránytalan az egészségügyben a legfõbb erõforrás, a gyógyításra kimûvelt emberfõk, az orvosok területi eloszlása. Íme hát a kormányzati cselekvésre kényszerítõ ok, évezredek bûnös mulasztásait kell jóvátennie.
Négyszeres különbség! Lapozzuk fel a tavalyi Zöld Könyvet, lássuk, abban mi szerepel.
Abban az, hogy a magyar egészségügy igazságtalan és az „igazságtalanságok legfõbb oka az egészségügyi kapacitások torz területi elosztása” (18.o.). E torz-ságot az bizonyítja, hogy míg 10.000 lakosra jutó dolgozó orvosok száma a fõvárosban 87,7, addig vidéken csupán 28,5, míg Közép-Dunántúlon (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megyék) – ez az elrettentésre szánt legalacsonyabb érték, s nem Észak-Magyarország (Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg) – 22,67 (17.o.). (A Zöld Könyv rejtélyeinek egyike, hogy utóbbi esetén miért számoltak két tizedesjegyig, míg a fõváros és a vidék esetén nem?) Négyszeres szorzó a fõváros és Közép-Dunántúl között nagyjából stimmel.
Nézzük, honnan származnak ezek az adatok! Nem nehéz rájönni: a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Országos Orvos Nyilvántartásából, mely 2004-ben 42.659 orvost tartott nyílván, köztük 38.877 dolgozó orvost. Azonban a „dolgozó orvos” fogalma nem okvetlenül gyógyító orvosi állásban dolgozó orvost jelent. Ugyanis az orvosi állások száma csupán 31.143,1. (Egy részük fél- vagy töredékállás.) Tehát körülbelül hét és félezer orvosi diplomával rendelkezõ nem gyógyító orvosként dolgozott, s ezek több mint fele Budapesten. Ennek alapján számítsuk ki a betöltött orvosi állások arányát.
Négyszeres különbség! Lapozzuk fel a tavalyi Zöld Könyvet, lássuk, abban mi szerepel.
Abban az, hogy a magyar egészségügy igazságtalan és az „igazságtalanságok legfõbb oka az egészségügyi kapacitások torz területi elosztása” (18.o.). E torz-ságot az bizonyítja, hogy míg 10.000 lakosra jutó dolgozó orvosok száma a fõvárosban 87,7, addig vidéken csupán 28,5, míg Közép-Dunántúlon (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megyék) – ez az elrettentésre szánt legalacsonyabb érték, s nem Észak-Magyarország (Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg) – 22,67 (17.o.). (A Zöld Könyv rejtélyeinek egyike, hogy utóbbi esetén miért számoltak két tizedesjegyig, míg a fõváros és a vidék esetén nem?) Négyszeres szorzó a fõváros és Közép-Dunántúl között nagyjából stimmel.
Nézzük, honnan származnak ezek az adatok! Nem nehéz rájönni: a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Országos Orvos Nyilvántartásából, mely 2004-ben 42.659 orvost tartott nyílván, köztük 38.877 dolgozó orvost. Azonban a „dolgozó orvos” fogalma nem okvetlenül gyógyító orvosi állásban dolgozó orvost jelent. Ugyanis az orvosi állások száma csupán 31.143,1. (Egy részük fél- vagy töredékállás.) Tehát körülbelül hét és félezer orvosi diplomával rendelkezõ nem gyógyító orvosként dolgozott, s ezek több mint fele Budapesten. Ennek alapján számítsuk ki a betöltött orvosi állások arányát.
10.000 lakosra jutó …
dolgozó orvosok száma betöltött orvosi állások
száma
Budapest 87,70 59,77
vidék 28,50 24,95
Közép-Dunántúl 22,67 22,42
Közép-Magyarország 59,57 42,71
Látható, hogy betöltött orvosi állások esetén a különbség jóval csekélyebb, a szorzó 3,87-rõl 2,67-re csökken. Persze ez nem változtat azon a tényen, ami mindig is jellemzõ volt: a fõvárosban az orvosok nagyobb arányban mûködnek, de annyival nem nagyobb arányban, amennyirõl a Zöld könyv meggyõzni igyekszik olvasóit. Viszont ha Budapestet Pest megyével összevonva vizsgáljuk (ez Közép-Magyarország), ami az esetek többségében indokolt, az aránytalanság jóval csekélyebb lesz, nem egészen kétszeres, aminek jó részét magyarázza a fõváros központi szerepe. Természetesen nem mindent képes magyarázni. A megdöbbentésre szánt, a régiók közül a legalacsonyabb orvossûrûség-értékkel rendelkezõ Közép-Dunántúl se marad el különösebben a vidék átlagától (mintegy 10%-kal).
A Zöld könyv így folytatódik: „Az egészségügy teljesítõképessége például azokban a régiókban a legalacsonyabb, ahol a legrosszabb az egészségügyi állapot” (18.o.) – majd zárójelben felsorolja Baranyát, Hajdú-Bihart, Nógrádot és Szabolcsot. Az Egészségügyi Minisztérium hozzáértésének bizonyságaként Baranya és Hajdú-Bihar orvosellátottsága – Budapest és Csongrád után – a legmagasabb, magasan a vidéki átlag feletti (36,37 és 33,29), ami nem is meglepõ, lévén mindegyik székhelyén orvosegyetem. (Csongrád a tízezer lakosra jutó 49,27 gyógyító orvossal felülmúlja Közép-Magyarországot!) Nógrád és Szabolcs értékei valóban alacsonyak (21,12 és 21,80), de nem a legalacsonyabbak: Jász-Nagykun-Szolnok és Fejér (19,02 és 20,93) alacsonyabb, de ezeknél is alacsonyabb Pest megye (17,12) – melyet talán mégsem tarthatunk az ország leginkább hátrányos helyzetû területének. Világos, hogy Pest megye értelmezhetetlen a fõváros nélkül, akárcsak Nógrád, mely közelebb esik Budapesthez, mint Pest megye jelentõs része, és ugyanez mondható Fejér megye északi részérõl is.
Akárhogy is számolunk, nincs meg a horváthágnesi négyes. Sõt a fele sem.
Persze nem csupán az egészségügy minisztériumára és miniszterére jellemzõ a manipulativ adatkezelés. Mint ismert, július 8-án Horváth Ágnes, Molnár Lajos és Horn Gábor harminc újságírót Hollandiába repített, s megmutatta nekik a követendõ példát. Az újságírók cikkekkel háláltak meg a kirándulást. Egyikük volt Hazafi Zsolt, a kormányoldalhoz, azon belül is a szabaddemokratákhoz közel álló (ami egyáltalán nem baj, de ha szarvashibát követ el, ráadásul célzatosat, ez azért elgondolkodtató) Hírszerzõ internetes portál munkatársa „Le a holland sztálinizmussal! – Szabad versenyre bíztatták a magyarokat” címmel emlékezett meg a látott-halottakról. Cikkében azt találta írni, hogy „Hollandiában már a magánbiztosítók megjelenésének évében csökkent a betegek által fizetett egészségügyi járulék, a hollandok évente 1025 eurót (körülbelül 250 ezer forint) fizetnek be egészségbiztosítási díjként”, aminek az az oka, írta egy holland biztosítási szakemberre hivatkozva, hogy a „kialakult árháborúban a biztosítók levitték az árakat”. Ehhez Hazafi zárójelben azt fûzte hozzá, hogy a „magyarok 300 ezer forint körüli összeget fizetnek alacsonyabb színvonalú ellátásért.”
Vagyis a holland biztosítási modell átvételével a magyarországi árnál olcsóbban jutnánk holland színvonalú egészségügyhöz! S lehetnek még olyanok, akik szkeptikusak, akiket nem gyõz meg a szabaddemokraták több-biztosítós reformterve?
Nos, nézzük akkor a tényeket. Hollandiában az egészségügyért két módon kell fizetni. Egyrészt járulékot, két törvény alapján két alapba, melyek mértéke együttesen 21,25% (munkaadó 6,75%, munkavállaló 14,50%; ebbõl 8,0% megy a betegalapba – 2004. évi adatok). Másrészt fix díjat közvetlenül a biztosítóknak, tehát szegény és gazdag ugyanannyit fizet. A fix díjat, minden tagjukra azonosan, a biztosítók határozzák meg. A fix díjból befolyó összegek kevesebb, mint felét jelentik az egészségügyi kiadásoknak.
Hans Hoogevorst úr, aki nem akárki, hanem Hollandia egészségügyi minisztere volt, s aki az utóbbi napokban arról híresült el, hogy egy hónapon át osztott hasznos tanácsait 30 ezer euróval (7,5 millió Ft) viszonozta a magyar kormány, ez év január végén a következõket mondta egy budapesti konferencián (olvasható az Egészségügyi Minisztérium honlapján): minisztériuma átlagos díjszintként körülbelül 1100 euróra számított, de a „szkeptikusok ismét tévedtek, hiszen az elsõ évben [2006] az átlagos díj 1038 euró volt és csak ebben az évben [2007] kezdte megközelíteni az eredetileg jelzett 1100 eurót.” Tehát a minisztérium becslése nem volt rossz, csak éppen az elsõ év viszonylagos olcsóságával a beetetés éve volt.
Hazafi egy fõre esõ évi 300 ezer forintja nagyjából stimmel. Azonban ezzel nem csak adott év egészségügyi kiadásait vásároljuk meg, hanem utólagosan gyermekkorunkét és elõre fizetünk idõskorunk ellátásáért. Ha így nézzük, s mást nem tehetünk, évi átlagos díjunk tört része a hírbe hozott 300 ezer forintnak.
A Zöld könyv így folytatódik: „Az egészségügy teljesítõképessége például azokban a régiókban a legalacsonyabb, ahol a legrosszabb az egészségügyi állapot” (18.o.) – majd zárójelben felsorolja Baranyát, Hajdú-Bihart, Nógrádot és Szabolcsot. Az Egészségügyi Minisztérium hozzáértésének bizonyságaként Baranya és Hajdú-Bihar orvosellátottsága – Budapest és Csongrád után – a legmagasabb, magasan a vidéki átlag feletti (36,37 és 33,29), ami nem is meglepõ, lévén mindegyik székhelyén orvosegyetem. (Csongrád a tízezer lakosra jutó 49,27 gyógyító orvossal felülmúlja Közép-Magyarországot!) Nógrád és Szabolcs értékei valóban alacsonyak (21,12 és 21,80), de nem a legalacsonyabbak: Jász-Nagykun-Szolnok és Fejér (19,02 és 20,93) alacsonyabb, de ezeknél is alacsonyabb Pest megye (17,12) – melyet talán mégsem tarthatunk az ország leginkább hátrányos helyzetû területének. Világos, hogy Pest megye értelmezhetetlen a fõváros nélkül, akárcsak Nógrád, mely közelebb esik Budapesthez, mint Pest megye jelentõs része, és ugyanez mondható Fejér megye északi részérõl is.
Akárhogy is számolunk, nincs meg a horváthágnesi négyes. Sõt a fele sem.
Persze nem csupán az egészségügy minisztériumára és miniszterére jellemzõ a manipulativ adatkezelés. Mint ismert, július 8-án Horváth Ágnes, Molnár Lajos és Horn Gábor harminc újságírót Hollandiába repített, s megmutatta nekik a követendõ példát. Az újságírók cikkekkel háláltak meg a kirándulást. Egyikük volt Hazafi Zsolt, a kormányoldalhoz, azon belül is a szabaddemokratákhoz közel álló (ami egyáltalán nem baj, de ha szarvashibát követ el, ráadásul célzatosat, ez azért elgondolkodtató) Hírszerzõ internetes portál munkatársa „Le a holland sztálinizmussal! – Szabad versenyre bíztatták a magyarokat” címmel emlékezett meg a látott-halottakról. Cikkében azt találta írni, hogy „Hollandiában már a magánbiztosítók megjelenésének évében csökkent a betegek által fizetett egészségügyi járulék, a hollandok évente 1025 eurót (körülbelül 250 ezer forint) fizetnek be egészségbiztosítási díjként”, aminek az az oka, írta egy holland biztosítási szakemberre hivatkozva, hogy a „kialakult árháborúban a biztosítók levitték az árakat”. Ehhez Hazafi zárójelben azt fûzte hozzá, hogy a „magyarok 300 ezer forint körüli összeget fizetnek alacsonyabb színvonalú ellátásért.”
Vagyis a holland biztosítási modell átvételével a magyarországi árnál olcsóbban jutnánk holland színvonalú egészségügyhöz! S lehetnek még olyanok, akik szkeptikusak, akiket nem gyõz meg a szabaddemokraták több-biztosítós reformterve?
Nos, nézzük akkor a tényeket. Hollandiában az egészségügyért két módon kell fizetni. Egyrészt járulékot, két törvény alapján két alapba, melyek mértéke együttesen 21,25% (munkaadó 6,75%, munkavállaló 14,50%; ebbõl 8,0% megy a betegalapba – 2004. évi adatok). Másrészt fix díjat közvetlenül a biztosítóknak, tehát szegény és gazdag ugyanannyit fizet. A fix díjat, minden tagjukra azonosan, a biztosítók határozzák meg. A fix díjból befolyó összegek kevesebb, mint felét jelentik az egészségügyi kiadásoknak.
Hans Hoogevorst úr, aki nem akárki, hanem Hollandia egészségügyi minisztere volt, s aki az utóbbi napokban arról híresült el, hogy egy hónapon át osztott hasznos tanácsait 30 ezer euróval (7,5 millió Ft) viszonozta a magyar kormány, ez év január végén a következõket mondta egy budapesti konferencián (olvasható az Egészségügyi Minisztérium honlapján): minisztériuma átlagos díjszintként körülbelül 1100 euróra számított, de a „szkeptikusok ismét tévedtek, hiszen az elsõ évben [2006] az átlagos díj 1038 euró volt és csak ebben az évben [2007] kezdte megközelíteni az eredetileg jelzett 1100 eurót.” Tehát a minisztérium becslése nem volt rossz, csak éppen az elsõ év viszonylagos olcsóságával a beetetés éve volt.
Hazafi egy fõre esõ évi 300 ezer forintja nagyjából stimmel. Azonban ezzel nem csak adott év egészségügyi kiadásait vásároljuk meg, hanem utólagosan gyermekkorunkét és elõre fizetünk idõskorunk ellátásáért. Ha így nézzük, s mást nem tehetünk, évi átlagos díjunk tört része a hírbe hozott 300 ezer forintnak.
MNO
Németh György
szociológus-közgazdász
Hozzászólás
Szeretne valamit hozzászólni?