KÓRKÉP A HAZÁRÓL

Magyarország 2008-ra összeroskadt.
Magyarország 2008-ra elvesztette az ellenálló képességét.
Országunk olyan léghajóra hasonlít, amelyet tûz nem hevít már, a léggömb összezuhan, a léghajó elkezd süllyedni.
S hogy mindezt immáron ilyen tisztán láthatjuk, az az elmúlt idõszakban napvilágot látott adatoknak és tényeknek köszönhetõ. Köszönhetõ Bencze Izabellának, a Kincstári Vagyonigazgatóság 1998 és 2002 közötti vezérigazgató-helyettesének, köszönhetõ Csendes Csabának, aki a Hitel legutóbbi számában gyûjtötte össze az információkat országunk állapotáról és persze sokan másoknak is.
Jómagam ezúttal nem szeretnék mást tenni, mint hogy lepusztulásunk legfontosabb adatait csokorba szedem.
Magyarország a következõkkel küszködik: elvesztette nemzeti – ha tetszik, állami – vagyonának döntõ részét, ilyenformán stratégiai lépésekre már nincs lehetõsége. Ezzel szemben mélységesen és brutálisan el van adósodva, olyan mértékben, hogy az eladósodás megszüntetésének lehetõségét évtizedekkel elõre tekintve sem lehet látni.
Mindezen túlmenõen nyílt titok, hogy egyre többen hagyják el az országot, döntõ jelentõségû szakmák "ürülnek ki", s fõleg a fiatalok nem tervezik a jövõjüket Magyarországon, mert nem látnak perspektívát itthon.
S végül: országunkban a multinacionális cégek határozzák meg a nemzeti jövedelem nagyságát, a hazai vállalkozások és végek lepusztult állapotban vannak. Vagyis sorsunkról a magyar állampapírokat megvásárló külföldi pénzügyi alapok, illetve az itt állomásozó multinacionális cégek döntenek. Amíg õk úgy döntenek, hogy éljünk, addig élünk, ha valamiért másként döntenek, végünk.
Érdemes tehát a tényeket röviden csokorba szedni.
A vagyonvesztés
1. Magyarországon, 1988 és 1990 között a posztkommunisták által végrehajtott spontán privatizáció során több mint ezer vállalat került a volt elvtársak kezébe, ennek hatvan-hetven százaléka gyakorlatilag bagóért, mélyen leértékelve, "elvtársi" áron (kellett a vörös segély).
2. Az Antall-kormány már csak 12 ezer milliárd forint termelõi vagyonról gondoskodhatott. Ám a folyamat nem állt meg ennél a pontnál. Az Állami Számvevõszék adatai szerint 1990 és 2002 között az újabb privatizációk során a vagyon 44 százalékának "lába kelt", de négyezermilliárdnyi vagyon teljesen eltûnt, magánzsebekbe vándorolt.
3. 1995 és 2008 között 164 stratégiai jelentõségû – az emberek közellátását végzõ – állami vállalatból 48 (!) maradt. (Úgy, hogy a Fidesz idején a számuk növekedett is.) Most akarják eladni a maradékot is…
4. Összességében: 1988 és 2008 között egész privatizáció "eredményeként" tízezermilliárd forinttal lett szegényebb az ország.
Következmény: Magyarországon jóformán semmi nem maradt állami kézben, csak – nagyjából – a vagyon hat-nyolc százaléka. Ez szinte sehol a világon nincs így, csak nálunk. Tehát semmi mozgásterünk nincs.
A korrupció
1. Meghatározó vélemények szerint a politikai elitet totálisan átszövõ korrupció hozadéka rémületes: évente mintegy hétszázmilliárd forint kárt okoz az országnak.
2. Becslések szerint a híres-nevezetes "olajszõkítés" során akkora summát raboltak el az államkasszából, ami elég lenne az államadósság fedezésére.
Következmény: a megtermelt éves jövedelem is megcsapolódik, rendszeresen, miközben lepusztulnak a közszféra intézményei. Nincs mozgásterünk.
Az eladósodás
A magyar államadósság a Fidesz-kormány végén, 2002-ben volt a legkisebb a rendszerváltás óta: 8400 milliárd forint. 2008 nyarán már 17 ezer milliárd forint, azaz hat év alatt a duplájára emelkedett. (A GDP 52 százalékáról a 66-67 százalékára.)
A világ leginkább eladósodott országai közé kerültünk. Évente átlagosan 1200 milliárd forintot költünk adósságtörlesztésre, s e folyamat vége egyszerûen nem látható.
A hazai vállalkozások gyengék, a multik uralkodnak.
Az összes nemzeti jövedelem 92 százalékát húsz multi cég birtokolja.
Rajtunk múlik "minden".
A társadalmi különbségek
Az ország magánvagyonának 48 százaléka a lakosság három százalékának a kezében van, a maradék 52 százalékon osztozik a 9,7 millió ember. Ezek az arányok harmadik világbeli, latin-amerikai, afrikai országokra jellemzõek. Illetve a világ javainak felosztására – amely mindenki szerint végtelenül igazságtalan és megalázó. Hasonló arányokat tapasztalhatunk a mai Magyarországon. Hazánk a legrosszabb tendenciákhoz zárkózott fel: egy ENSZ-felmérés szerint a felnõtt lakosság két százaléka birtokolja a világon lévõ javaknak több mint a felét(!).
A társadalom állapota
1. Egy 2008-ban végzett felmérés tanúsága szerint az EU-ban a magyar emberek a legpesszimistábbak.
2. 2001-ben 1,7 millió ember élt a létminimumon, 2007-ben már 3,1 millió. Öt gyermek közül kettõ szegénységben él.
3. Magyarországon a nõk egyharmada nem szül gyermeket, és ezer házasságkötésre 610 válás jut, tehát a házasságok csaknem kétharmada csõdbe megy.
4. Az EU-ban, Magyarországon a legrövidebb a várható élettartam. (A többi borzalmas adatot már nem sorolom…)

Bevallom, ökölbe szorult a kezem, amikor ezekkel s a további adatsorokkal szembesültem. A tények, a "száraz" tények azonban világosan mutatják: a rendszerváltás által szinte az égbõl megérkezett lehetõséggel nem tudtunk élni. Magyarország több száz éve nem kapott olyan lehetõséget a történelemtõl és a sorstól, mint 1998–1990-tõl kezdve.
Megszûntek a közvetlen nagyhatalmi függõségek, önállókká válhattunk, beléptünk az Európai Unióba.
Ezt az esélyt meg lehetett volna ragadni, mint láthatóan képessé vált erre Csehország, Szlovénia, Lengyelország és Szlovákia, s jó úton haladnak efelé a balti államok, Románia és talán Bulgária is. Mindenütt vannak visszahúzó tényezõk, de a volt szocialista tábor többi országainál látható a haladás.
Egyedül mi hullottunk szét.
De látnunk kell: az adatok azt is mutatják, hogy 1998 és 2002 között elindultunk felfelé, látványos fejlõdés indult meg. 2002 óta, a szocialista és liberális kormányzás idõszakában ment minden tönkre.
Tehát lehetett volna jobban is csinálni, de megint nem sikerült.
És most várjuk, hogy mi lesz velünk.
És várunk, és várunk, és várunk…