KÜSZÖBÖN A MEGÁLLAPODÁS
2008. április 24. csütörtök · Cikk nyomtatása
Gyurcsány Ferenc a múlt héten Székely Tamást bízta meg, hogy kezdjen egyeztetéseket az orvos-szakmai szervezetekkel a háziorvosi rendszer finanszírozási kérdéseirõl. "Gyakorlatilag visszamentünk a vaskályháig, és újra elkezdtünk eljutni oda, immár az orvosi kamarával együtt, amirõl egyszer már szinte megállapodtunk". Horváth Ágnes azt mondta, hogy elfogadta a kormányfõ döntését, hiszen õ április 30-ig miniszter, az egyeztetések viszont sokkal tovább fognak tartani. A háziorvosokkal való tárgyalás során azt képviselte, hogy próbálják meg csökkenteni a kiesõ vizitdíj miatti károkat úgy, hogy a többletteljesítményt díjazzák. Ugyanakkor nem ért egyet a politikával, hogy "ha valaki fenyegetõzik, akkor gyorsan odarohanunk hozzá, és adunk neki egy kis pénzt. Az elmúlt két évben a kormány ilyet nem tett. De ha most enged, akkor meg tudom mondani, hogy két hónap múlva hova fog még pénz kifolyni, mert látszik, honnan indult meg a lobbitevékenység. Így nem lehet egészségügyet csinálni, és nem szabad úgy tenni, mintha a vizitdíj felesleges lett volna".
Ma a kormányfõ felhatalmazást adott Székelynek arra, hogy jövõ héten írja alá a szakmai szervezetekkel a megállapodást. A javaslatok többsége költségvetési forrást igényel, azonban vannak olyan részei, amelyek pénzzel nem járnak, de például csökkenti az orvosok adminisztrációs terheit.
Hosszú távú megoldások
A javaslat szerint többek között plusz forrás járna a háziorvosoknak a tb-jogviszony ellenõrzésért, ha több szakvizsgával rendelkezik, illetve azért, hogy pácienseit népegészségügyi szûrésre küldi. Utóbbit egyébként Horváth Ágnes is felvetette az egyeztetéseken.
Ezeken kívül egy úgynevezett praxisalap "intézményének" létrehozását tervezik. Az elképzelések szerint egyfajta hitelt nyújtana a kormányzat a háziorvosi praxis megvásárlásához. Ettõl az intézkedéstõl azt remélik, hogy csökkenni fog az eddig betöltetlen praxisok száma, illetve a nyugdíjkorú kollégától a fiatalok könnyebben tudnák átvenni a körzetet. Ennek fedezetét a jövõ évi költségvetés tartalmazná, és január 1-tõl vezetnék be. Bevezetnék azt is, hogy az állam támogatást adna a háziorvos rezidens foglalkoztatásáért, aki vállalja azt, hogy a területen marad átvéve majd a háziorvosi praxist.
Könnyítene a háziorvosok adminisztrációs terhein az a javaslat, amely szerint az orvos csak havonta egyszer küldené meg az OEP-nek a betegadatokat. A hosszú távú tervek között szerepel a járóbeteg-ellátás teljesítményvolumen-korlát (tvk) rendszerének felülvizsgálata is.
Éger István elmondta, hogy gyökeres változás állt be az Egészségügyi Minisztérium álláspontjában: már nem kérdés, hogy a vizitdíjat pótolni kell, és az sem, hogy ezt biztosítani fogják. "Meg lehet oldani a vizitdíj-kompenzáció ügyét úgy, hogy mégis kerül pluszforrás a kasszába" – közölte a Magyar Orvosi Kamara elnöke hozzátéve: ha ez az összeg megüti azt a mértéket, amit a kamara elvár, akkor könnyen lehet, hogy jövõ kedden alá tudják írni a szakmai megállapodást a felek.
Éger István korábban úgy nyilatkozott, hogy a 70 milliárdos kassza megduplázására lenne szükség. Erre viszont esély sincs – mondta egyik informátorunk, aki részt vett a tárgyalásokon. A terveket, úgy néz ki, a 6,5 milliárdos kasszanövekménybõl, és a házi gyermekorvosoknak juttatott kompenzációból kell megoldani.
Éger István szerint nem a miniszter személyén múlt az, hogy ilyen gyorsan meg tudtak állapodni. Mint mondta, a kormány és a parlament szemléletében lát inkább egy kis változást.
(Forrás: Hírszerzõ, MTI)








Hozzászólás
Szeretne valamit hozzászólni?