Mégsem zárkózik el az MSZP a több-biztosítós modelltöl!
2006. április 29. szombat · Cikk nyomtatása
{mosimage}Nemzetközi példákat vizsgál az egészségügyi reformmal kapcsolatban a két párt közös munkacsoportja – ez a megállapodás született Balatonöszödön az MSZP és az SZDSZ között. Külön téma lesz a további megbeszéléseken a kisebb parlament és a gyerekszegénység kérdése. Az új kormány névsorát Gyurcsány Ferenc és Kuncze Gábor állítja össze.
Bár a Magyar Hírlapnak korábban azt nyilatkozta Gyurcsány Ferenc, hogy elvből ellenzi a több-biztosítós modell bevezetését az egészségügyi finanszírozásban, a ma lezárult kétnapos balatonöszödi koalíciós megbeszélésen az MSZP mégsem zárkózott el annak lehetséges bevezetésétől.
Mint a Hírszerző a megbeszéléseken részt vevő egyik szocialista delegálttól megtudta, az a megállapodás született, hogy munkacsoportot hoznak létre, melynek feladata az lesz, hogy az ezzel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatokat elemezze. „Tudni szeretnénk, hogy ahol bevált ez a módszer, ott miért, és ahol nem működött, ott mi volt ennek az oka” – mondta forrásunk.
Mégis jöhet a több biztosító? Mégis jöhet a több biztosító?
A kormányprogram kidolgozása többek között egy közjogi (itt az önkormányzati reformmal és a kisebb parlament ügyével foglalkoznak), egy oktatási, egy egészségügyi, valamint egy szociális munkacsoport keretén belül folyik tovább, utóbbiban külön téma lesz a leszakadó rétegek helyzetének javítása és a gyermekszegénység – tudta meg a Hírszerző.
Max. három hetet kaptak
A munkacsoportok – mint egy szabaddemokrata tárgyaló a Hírszerzőnek elmondta – a "reformintézkedések mostani kidolgozottsági állapotától függően egy, két, illetve három hetet kaptak a javaslatok részletes kidolgozására. Ha egy ilyen elkészül, akkor a két párt közösen tárgyalja meg, hogy politikailag mennyire vállalható számukra az intézkedéscsomag. "Ha megegyezünk, félretesszük az ügyet, és tovább folytatjuk egy másikkal" – fogalmazott forrásunk.
Gyurcsány Ferenc kormányfő és Kuncze Gábor SZDSZ-elnök ketten egyeznekmajd meg az új kormány személyi összetételéről. Szocialistainformátorunk szerint az a megállapodás született a két delegációközött, hogy a konkrét személyi kérdéseket meghagyják a kétpolitikusnak. „Nevek ugyanakkor még valóban nem merültek fel a tegnapesti beszélgetéseken sem” – nyilatkozta forrásunk.
Forrás: Hírszerző.hu
Fórum>>>>





Hozzászólás
Szeretne valamit hozzászólni?