NEM OSZTATLAN AZ ELISMERÉS. SÖT!!!!!!!!!!!

2007. július 16. hétfő · Cikk nyomtatása

A miniszterelnököt és egészségügyi miniszterét nem mindenki fogadta kitörõ örömmel – beszédüket bekiabálások és fütty kíséretében mondták el. A kormányfõ azt mondta: szerencse, hogy olyan emberek lakják ezt az országot, akik tele vannak tervekkel, és azt meg is valósítják.
A centrum több mint 2 milliárd forintba került, amihez szûrõbuszok is érkeztek. A megyei közgyûlés elnöke szerint inkább a már meglévõ tüdõkórházat kellett volna fejlesztenie a kormánynak.
Ódor Ferenc elmondta, hogy egyáltalán nincsenek megelégedve azzal, hogy valami kis fejlesztés történik és jóval nagyobb az elbocsátás. „Háromszázon felüli dolgozót kellett a kormány intézkedései miatt elbocsátani a kórházakból, ha ez így tûnik, hogy egy kis fejlesztés meg sok elbocsátás akkor tényleg azt kell mondanom, hogy valami nagy hiba van ebben a rendszerben” – állapította meg a közgyûlés fideszes elnöke.
Ódor Ferenc kijelentette: tiltakoznak a közpénzen képzett orvosok és egészségügyi dolgozók elbocsátása és külföldre kényszerítése ellen is.

Hír TV

Hozzászólás a Fórumban>>>

Hozzászólás

Szeretne valamit hozzászólni?