NÉVTELEN LEVÉL KÖVETKEZMÉNYEKÉNT TÁVOZIK A FÖIGAZGATÓ

2007. szeptember 12. szerda · Cikk nyomtatása

Fülöp István, a közgyûlés fideszes elnöke, a párt országgyûlési képviselõje elmondta: a lemondott fõigazgató ellen egy névtelen levél alapján június 7-én indított vizsgálat csak kisebb,  fegyelmi eljárást nem indokoló hiányosságokat tárt fel.
A nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház vezetõje ezután adta be csütörtökön a lemondását, amit a munkáltató önkormányzati közgyûlés közös megegyezéssel, október elsejei határidõvel elfogadott. Kozma Péter, a képviselõ-testület szintén fideszes alelnöke közölte: a fõigazgató lemondását azzal magyarázta, hogy a kialakult helyzetben nem tudja tovább ellátni vezetõi tisztségét. Az alelnök kifejtette: valóban nem szerencsés egy névtelen levél alapján vizsgálatot indítani, de minden ilyen esetben nehéz helyzetben vannak az illetékesek, hiszen nem tudni elõre, igazak-e a vádak vagy sem, éppen ezért jobb az állításokat ellenõriztetni, s ezt tette a szabolcsi közgyûlés elnöke is. Kozma Péter hangsúlyozta: a leghumánusabban, a legemberibb módon igyekeznek a lemondott fõigazgató munkaügyét lezárni október 1-ig.
A sajtótájékoztatón Fülöp István beszélt arról is, hogy súlyos gondok merültek fel a szabolcsi kórházakban az ügyeleti betegellátásban, miután az orvosok túlórakerete behatárolt lett.
Új orvosokat felvenni finanszírozási gondok miatt nem tudnak, s visszatérni sem lehet a korábbi színlelt szerzõdések alapján ellátott orvosi pluszmunkához. Ezért az önkormányzat létrehozott egy bizottságot, amelynek az a feladata, hogy a tarthatatlan helyzetre valamilyen megoldást találjon szeptember végéig.

(MTI) – NOL

Hozzászólás

Szeretne valamit hozzászólni?