NYILATKOZAT
2006. július 17. hétfő · Cikk nyomtatása
2006 július 11.-én a BAZ Megyei Kórházban összegyűlt több mint 200 orvos az alábbi nyilatkozatot fogadta el:
1. Számunkra elfogadhatatlan az elmúlt évtizedek alulfinanszírozott
egészségügyének forráshiányaira visszavezethető, hiányszakmák megjelenését eredményező, az orvosok tisztességes megélhetését nem biztosító helyzet által kikényszerített becsületes munkavégzésen alapuló orvosi vállalkozási munkaszerződések, színlelt jelzővel való megbélyegezése.
2. A "színlelt szerződések" kapcsán, főleg az egészségügyi vonatkozású vállalkozások kapcsán egyértelművé vált, hogy óriási káosz van, jogi, adóügyi, politikai szakemberek szögesen ellentétesen értelmezik az egyébként egymásnak is ellentmondó törvényeket, rendeleteket, senki nem lát tisztán és ennek eredményeképpen, ellentétes intézkedések születtek szinte mindenütt. Ezen intézkedések majd mindegyike hátrányosan érintette az egészségügyi dolgozókat, az egészségügyi intézményeket. Ezért kérjük az FMM-PM et hogy egyértelműen határozza meg mit ért "színlelt" szerződés alatt, illetve pontosítsa és egyértelműsítse (ne riogatás és fenyegetés szintjén) mit és milyen formában vár el az egészségügyi ellátásban, különböző munkaügyi viszonyban tevékenykedő orvosoktól, orvosi gazdasági társaságoktól.
3. Az egészségügyi szolgáltató gazdasági vállalkozások jelentős része "kényszervállalkozás" ami azért született elsősorban, mert a korábbi közalkalmazotti jogviszonyban nem volt lehetséges biztosítani a folyamatos betegellátást. Ennek oka, hogy így átvállaltuk a jelentős túlmunka törvénytelen voltát a kórháztól mint munkáltatótól, valamint a megemelkedett orvosi kiadásokra költhető összeg miatt külső munkatársak részére is anyagilag vonzóbbá vált becsatlakozni a betegellátásba. Ezért nem értjük, hogyan gondolják ezek megszüntetése után megoldani a betegellátást, ami már korábban is megoldhatatlan volt, hisz ezért jöttek létre a kényszervállalkozások.
4. Tiltakozunk azon kijelentések és feltételezések ellen, melyek azt sugallják, hogy ezen vállalkozások célja az adócsalás, vagy a TB járulékok befizetésének megtagadása. Tudomásunk szerint a legtöbb vállalkozó orvos közalkalmazottként is dolgozik és ezáltal a magyarországi közalkalmazotti bérének megfelelő TB járulékot fizetnek utána havonta. Az egészségügyi vállalkozások az érvényben lévő törvényeknek megfelelően adóztak, iparűzési adón keresztül az osztalékot terhelő adókig.
5. Nem a közalkalmazotti jogviszony ellen tiltakozunk, hanem az ezzel járó, jelentős anyagi veszteség ellen, ami ellehetetleníti több orvos megélhetését, a munkájához szükséges eszközök, könyvek, továbbképzések elérhetetlensége révén. Szívesen végezzük eddigi vállalkozói tevékenységünket közalkalmazottként abban az esetben, ha munkánk anyagi ellenszolgáltatása a jelenlegi érvényes törvények alapján kerül kifizetésre és biztosítani fogja legalább ugyanazokat a lehetőségeket megélhetésünkhöz, munkánk végzéséhez, szakmai továbbképzésünkhöz.
6. Felhívjuk a szakmai és politikai vezetés figyelmét, hogy a magyar törvények és munkaügyi rendelkezések figyelembe vételével közalkalmazottként nem oldható meg a folyamatos betegellátás, ezért azok sürgős korrekcióját szorgalmazzuk. Ha kényszerítenek közalkalmazotti státusban eddigi közalkalmazotti bérezés mellett dolgozni, nem vagyunk hajlandóak heti 48 óránál többet dolgozni. Ez heti 40 + 8 óra túlmunkát jelent. A heti 8 óra kéthetente egy hétköznapi 16 órás ügyeletet. Ez Európában és Magyarországon is (a Legfelsőbb Bíróság határozata szerint, mely értelmében az ügyeleti tevékenység teljes egészében munkavégzésnek minősül) havonta 2 ügyeletet jelent, melynél többet előre figyelmeztetve munkaadónkat, nem fogunk vállalni. Nem óhajtunk 6-ot ügyelni és beperelni a kórházat igazunk elnyeréséért, hanem csak 2-t ügyelünk és pereljen be minket a kórház, mert betartjuk az Európai Uniós törvényeket.
7. Felhívjuk a szakmai és politikai vezetés figyelmét, hogy bizonyos elméleti, matematikai számítások alapján kidolgozott, a szakmai minimumfeltételeket semmibe vevő, az állampolgárok megfelelő orvosi ellátását nem garantáló, a betegeink és saját egészségünket veszélyeztető, ügyeleti létszámcsökkentéseket, szakmai összevonásokat, ál-műszakosításokat nem vagyunk hajlandóak elfogadni csak a szakmai kollégiumok jóváhagyásával, mint az egyetlen hivatalos, a szakmai ellátás színvonalát garantáló szakmai fórumét.
8. Nem látjuk továbbra sem, hogy az ígért egészségügyi reform melynek célja a jobb betegellátás lenne, beindulna. Nem látjuk a szakmai érdekképviseletek a szakmai kollégiumok bevonását az egészségügy reformálásában. Kérjük a felelős szerveket, hogy orvos ellenes propagandával, családi egzisztenciákat veszélybe sodró intézkedésekkel, a szakma jövőjét biztosító fiatalok külföldre való elűzését eredményező orvosi jövőkép hiánnyal ne rontsák felelőtlenül tovább az ország egészségügyi ellátását. Ezek helyett igazi, egyértelmű, jobbító szándékú konstruktív, az orvosi munkát erkölcsileg és anyagilag is megbecsülő intézkedéseket várunk nem hónapok, évek múlva, hanem azonnal.
10. Amennyiben belátható határidőn belül (július 31.) nem kapunk kellő választ kéréseinkre felhívjuk vezetőink és a kormányzat figyelmét, hogy nem riadunk vissza semmilyen törvényes eszköztől sem, hiszen itt nem bérezési problémák megoldása, hanem a betegellátás biztosítása a tét.
Kéréseinknek és tiltakozásainknak semmilyen politikai színezete nincs, csupán a kielégítő betegellátás, a törvények betartása és saját megélhetésünk biztosítása céljából születtek.
A jelenlevők által egyöntetűen elfogadott felhívást eljuttatjuk, Kórházunk vezetésének, a Megyei Önkormányzatnak, a helyi és Országos Kamaráknak, a magyarországi kórházak igazgatóságainak és érdekképviseleti szerveinek, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának, az Egészségügyi Miniszternek, a Munkaügyi és Foglalkoztatásügyi Minisztériumnak, a Pénzügyminisztériumnak, a Miniszterelnöki Hivatalnak, valamint a Miniszterelnöknek és az érdeklődő médiáknak.
Miskolc, 2006-07-11
A nyilatkozatot elfogadó orvosok nevében a rendezvény szervező bizottsága
(a nyilatkozatot elfogadó orvosok névsora és aláírása a szervező bizottságnál megtalálható)








Hozzászólás
Szeretne valamit hozzászólni?