NYILT LEVÉL

K. L. 78 éves beteg Szabolcs megye egy távoli falujában, Nyíregyházától kb. 100 km-re lakik. (A beteg adatai az intézmény rendszerében megtalálhatók, nem kitalált személy, nem született hétszer, nem volt egyetlenegy császármetszése sem és fel sem boncolták eddig).
A beteget 2007.01.16-án érsebészeti javaslatra a mátészalkai kórházból a nyíregyházi kórházba szállították érfestés vizsgálatra, majd ennek eredményével érsebészeti controll vizsgálat történt, értágítós infusios kezelést javasoltunk a területileg illetékes mátészalkai kórházban . A beteget a mentõszolgálatnak lejelentettük, hogy oda vigyék vissza.
A beteg vizsgálata /érfestés és érseb. contr. / 09óra 5 perctõl 11óra 27 percig tartott . Mint ügyeletes orvos a beteget 16 órakor még mindig az osztály ambulanciáján láttam ülni, közben a fehérgyarmati kórházból küldtek emboliával egy beteget, miután a beteget átvettem és mivel az útirány egybe esett a mátészalkai kórházzal kérdeztem, hogy a régóta itt várakozó beteget nem lehetne-e Mátészalkára elvinni.
- Erre csak az OMSZ diszpécser válaszolhat – volt a válasz. Felhívtam a mentõszolgálatot mire azt válaszolták, hogy fél négy után nincs alkalmi szállítás és különben is a beteget biztosan alternatív mentõk hozták. Igaz a beteg elszállítási kérelme már fél tizenkettõkor megtörtént. Õk nem vihetik vissza , mert nincs kocsi , alkalmi szállítást nem végezhetnek.
A „reform” óta , mióta a mentõszállítást leépítették és „szállító munkásoknak” adták, nem ez az egyetlen eset. Az idõs, görbebottal járó, érszûkületes beteg itt ül étlen-szomjan és várja mi lesz vele.
Szerintem, ha már a mentõ útja úgyis egyezik logikus lett volna az elvitele, hiszen a magán szállítóknak is ki kell fizetni az OEP részérõl a vitel díjat, így nem kellene négyszer megtenni ugyanazt az utat két beteggel.
A beteget nem vehetem fel az osztályra, mivel volumen korlát van, az ágyszámok le vannak csökkentve, nincs üres hely, hiszen a jelenlegi állás szerint a nyíregyházi megyei kórházban 28 aktív sebészeti és 12 érsebészeti ágy lett megállapítva egy megyényi / 330000 / ellátandó betegre igencsak kevés.
Mit tegyek, mit tegyünk, hogy a beteg se károsodjon, a kórház sem és az orvosi hivatásunknak is eleget tegyünk? Nem tudom Ön ilyen helyzetben mit tenne?
Hány, de hány beteg fog még hátrányba kerülni amiatt, hogy nincs rendes közlekedés, nincs megfelelõ betegszállítás, illetve nincs pénze, hogy megfizesse az ellátást (akár a 300 Ft-ot is), kifizesse a gyógyszert stb. Hányan fognak elhanyagolt, kilátástalan helyzetben sürgõsséggel bekerülni, amikor már igen nehezen, nagyobb költséggel és egyáltalán nem biztos végkimenetellel lehet csak meggyógyítani Õket. Önnek ismernie kell a Szabolcs megyei helyzetet!
Az én és munkatársaim lelkiismerete nehezen viseli ezt a „hulljon a férgese „ reformot!
És az Önöké?
„Salus aegroti suprema lex est” –A beteg üdve a legfõbb törvény. Biztosan Ön is sokszor olvasta ezt a feliratot a belgyógyászati elõadóban.
Ha egy orvos rosszul ítéli meg a helyzetet, rossz döntést hoz, vagy téved és annak a betegre nézve káros következményei lesznek, felelnie kell a felettesei vagy a törvény elõtt, de legfõbbképpen a saját lelkiismerete elõtt . Ha nem tud egymaga döntést hozni, kétségei vannak, konzíliumot kér. Kikéri tanultabb kollégái tanácsát.
Vajon Önnek megszólalt-e a lelkiismerete, megszólalt-e azoknak a képviselõknek a lelkiismerete, akik orvosként megszavazták ezeket az intézkedéseket?
Vajon Önök miért nem hívtak össze konzíliumot?
Ön elmagyarázza a Tv-ben az ön szerint IQ 40-nel is alig rendelkezõ orvosoknak és betegeknek, hogy a piros kapszulát kell enni, mert az olcsóbb és nem baj, hogy a betegnek a zöld, vagy a fehér jobb lenne. Arról, hogy esetleg a piros, a fehér, meg a zöld is járna, arról ne is álmodjon senki.
Esetleg teljesen szélsõségesen elvetemült halálba indulók kaphatják meg, ha az orvos ezt több példányos javaslattal és engedéllyel alátámasztja. A békés, nyugalomra vágyó beteg beveszi szépen azt a piros kapszulát, miközben az Interneten nézegeti Dr. Akut felvilágosító filmjét a „gyógyulj olcsóbban” (vagy múlj ki most, de csendesen) reformról.
Nem tudom, hogy azok az emberek, akiknek nem jut pénz gyógyszerre, vizitdíjra, útiköltségre, de talán még kenyérre sem, illetve a fentebb említett, Önök által sugallt IQ–val rendelkeznek, hogy jutnak hozzá a milliárdokért legyártott propagandafilmhez.
Gondolom az öreg paraszt bácsi meg a nagymama a tanyán, ahol út sincs, meg mentõ sincs, meg iható víz sincs, az Interneten nézegetik a lehetséges gyógyszer választékot. Nem kellett volna ezt a pénzt inkább a gyógyításra fordítani, ha már ilyen válságos a helyzet?
Néha az az érzésem, hogy nem is egy országban élünk.
Visszatérve a mentõszolgálatra. Egy évvel ezelõtt megépítették Nyíregyházán a korszerû mentõállomást, nagy dérrel –dúrral átadták, majd leépítették a mentõszolgálatot, elbocsátották a szakképzett dolgozókat és átadták a betegszállítást magánfuvarozóknak.
Nem egyedi az eset, hiszen az országban számtalan nagy kórházi felújítás történt azokban az intézetekben, melyeket most bezárnak. Ez milyen célokat szolgál? Talán egy éve még nem tudták, hogy mi lesz a „reform” lényege? Vagy az a cél, hogy állagában megjavított, de mûködésében ellehetetlenített intézményeket tudjanak privatizálni?
Nem feltételezem, hogy az egészségügy direkt lerombolása, vagy tönkretétele a cél, akkor viszont csak a teljes hozzá nem értés miatt hoznak ilyen népirtó intézkedéseket.
A másik alaptörvény a gyógyítók számára a „nil nocere”, a nem ártani, elve – ha már használni nem tudunk, legalább ne ártsunk.
Ezt kérem Önöktõl is. Ezért nagyon kérem, mondjon le és vigye magával az államtitkárnõt is.