NYILT LEVÉL A MINISZTERHEZ
2007. február 28. szerda · Cikk nyomtatása
![]()
Molnár Lajoshoz fordulnak az orvostanhallgatók
A szakorvosképzés tervezett átalakítása miatt nyílt levélben fordulnak Molnár Lajos egészségügyi miniszterhez az orvosegyetemek hallgatói. Négy egyetem – a budapesti, a debreceni, a pécsi és a szegedi – kari, illetve intézményi hallgatói önkormányzatának vezetõje diáktársai nevében azt kéri a minisztertõl, ne lehetetlenítse el, hogy a hallgatók szülõhazájukban készüljenek fel orvosi hivatásukra. Bár a friss diplomás magyar orvosok számára Nyugat-Európa több egyetemén kínálnak az itthoninál lényegesen jobban fizetõ gyakornoki állásokat, többségük mégis az itthon maradás mellett döntött. A szakminiszter által beterjesztendõ javaslat azonban a fiatal, családalapítás elõtt álló orvosoktól a létfenntartáshoz szükséges anyagi hátteret vonja meg, így nem marad más választásuk, mint külföldön keresni a boldogulásukat – áll a levélben. A hallgatók meggyõzõdése, hogy a szakorvosjelöltek szakmaválasztását nem elsõsorban az anyagi érdek motiválja. A fizetések megvonásával, illetve nagyobb juttatásokkal nem lehet, és nem is érdemes az orvosokat a hiányszakmák felé irányítani. A javaslat nem fogja orvosolni a gyakornoki képzés valós problémáit – mutatnak rá. Ráadásul a képzés színvonala is komoly veszélybe kerülhet, amennyiben az oktatás részben a kevésbé felszerelt, kisebb kórházak feladatává válik. Az elõterjesztés legnagyobb hibájának azt tartják a kari, illetve intézményi hallgatói önkormányzatok vezetõi, hogy tényként számol a magasan képzett magyar szakemberek elvándorlásával, és õket más oktatási rendszerben végzett, a magyar viszonyokat kevéssé ismerõ gyógyítókkal kívánja pótolni. A hallgatók a levélben jelzik, készek részt venni olyan javaslat kidolgozásában és megvalósításában, amelynek célja a magyar egészségügy hatékonyabb, lehetõ legmagasabb színvonalú mûködésének garantálása és a jelenlegi egységes magyar orvosképzés megõrzése.
Horváth Ágnes, a szaktárca államtitkára kedden egy sajtóinformációval kapcsolatban, miszerint a tárca megszünteti a rezidensek állami támogatását, elmondta, hogy a minisztériumban dolgoznak a rezidensképzés finanszírozásának átalakításán. A rendszer megváltoztatásával azt szeretnék ösztönözni, hogy minél több orvostanhallgató válasszon olyan szakterületet, amely most még hiányszakmának számít. Arról még nincs döntés – tette hozzá az államtitkár -, hogy a hiányszakmának nem számító szakorvosi tanulmányok végzését milyen szisztéma szerint finanszírozza az állam.
MTI





Hozzászólás
Szeretne valamit hozzászólni?