ÖTSZÁZ MILLIÁRD AZ EGÉSZSÉGÜGYNEK

2006. május 30. kedd · Cikk nyomtatása

{mosimage}Jelen pillanatban az a feladat, hogy a biztosítás elvű egészségügyi ellátórendszer működését biztosítsuk, ezt követően tehető fel a kérdés, hogy ez melyik modellben működik hatékonyan. Létrejött az a rendszer, amellyel megvalósítható az egyéni járulékfizetés – jelentette ki Rácz Jenő csütörtökön egy egészségügyi konferencia szünetében. A tárcavezető szólt arról is, a kormányprogramba nem került be a recept- és vizitdíj bevezetése.

Az egészségügyi miniszter szerint a terhekből többet kell vállalniuk azoknak, akiknek a lehetőségeik nagyobbak, és többet kell kapniuk azoknak, akiknek nagyobb szükségük van erre.

A több-biztosítós rendszer kapcsán azt mondta: jelenleg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár megerősítése a cél, de ehhez át kell alakítani a pénztárat. Rácz úgy vélekedett, mindkét rendszernek, az egy vagy a több-biztosítós modellnek is vannak előnyei és hátrányai, jelen pillanatban az a feladat, hogy a biztosítás elvű egészségügyi ellátórendszer működését biztosítsuk, ezt követően tehető fel a kérdés, hogy ez melyik modellben működik hatékonyan. Ötszázmilliárd forint fejlesztési forrás áll az Új Magyarország programban az egészségügy átalakítására – jelentette ki Rácz Jenő.

(Info Rádió – archiv)

Forum>>>

Hozzászólás

Szeretne valamit hozzászólni?