PANASZ AZ ERDÖBÖL – TANMESE NYUSZIKNAK
2006. szeptember 4. hétfő · Cikk nyomtatása
Úgy hírlik, hogy a legközelebb előírása az lesz a vadőröknek, hogy csak békaügetésben közlekedhetünk az erdőben. Többen nem akarjuk elhinni, de – bár elég komikus – a nyulak már gyakorolják, igaz gyakran orra buknak, de a vadőrök biztatják őket, hogy mekkora előnybe lesznek velünk szemben, mire kötelezővé válik a békaügetés. Akkor már senkinek sem lesz kedve a másikon mosolyogni.
Szép békében éltünk az erdőben. Mindenki végezte képessége szerint a munkáját: Ha vendégek jönnek gyógyító füveket keresni, mi segítünk nekik a megfelelőt megtalálni. Bár a vadőrök nem kényeztetnek el minket, de azért időnként – főleg ínséges időben – figyelmet fordítanak ránk és megmagyarázzák, hogy örüljünk, ha találunk még egy kis legelnivalót, mert igazság szerint le kellene azt is kaszálni, és az erdőn kívül élőknek adni. Ott is nagy a szükség, így is túl sok jut nekünk. Ráadásul még az erdőbe betérő dúsgazdag – főleg a gyermekes – kirándulók is minket etetnek, ezért a bőrünk alatt csak nő a zsírréteg. El fogunk hízni, ez így nem mehet tovább. Megbízták a szajkókat, némi kis szalonna fejében, hogy az erdőn kívül terjesszék: túl sokat eszünk. A kirándulók látták, hogy csak a szarka túlsúlyos, a többieknek kilátszanak a bordáik, foltos a bundájuk, szakadozott a tolluk, de azért inkább a szajkóknak hittek, hisz amit annyiszor mondanak, az csak-csak igaz lehet.
Közben meg egyre drágább az élet az erdőben: a patak, a nap, a szél, a postagalamb, mindenki, akitől segítséget kérünk, egyre többet kér a szolgálataiért. Havonta a méhkaptárba utalják át pénzt a vadőrök, függően a látogatók számától, de sajnos a gyermekkorú kirándulók száma egyre csökken, így a kiadásokat és a megélhetést egyre nehezebb fedezni. Az erdőn kívül sem jobb a helyzet, mivel egyre kevesebb gyermek születik, rohamosan nő az eltartottak száma.
Aztán kitalálták, hogy ha megmutatjuk az erdőbe betérőknek, hogy ezt, vagy azt a növényt szedjék le, akkor azt tételesen jelentsük a vadőröknek – akik ugyan szálanként mindig megszámolták a kirándulóknál lévő füveket -, így pontos képük volt arról, hogy ki mennyi gyógyfüvet vitt el, de feltehetően úgy gondolták, hogy ha ilyen készségesen segítünk, hamar kimerül az erdő gyógynövény készlete. Hogy fondorlatos mesterkedéseinknek gátat vessenek, azt parancsolták, hogy arról is számoljunk be havonta, hogy kivel találkoztunk (pontos adatokkal: miről beszélgettünk, mit tanácsoltunk, stb.). Ki is küldtek a hollóval egy szerződést a legkeményebb télben, hogy mi tökéletesen egyetértünk ezekkel az elvégzendő feladatokkal, ezeket teljesítjük is hiba nélkül, határidőre, mert ha csak a legkisebb hiányosságot észlelik, le is út, fel is út.
Nagy volt a morgolódás köztünk, de a nyuszik szó nélkül aláírták. Az erdei kamrába delegált összegyűlteknek viszont nem tetszett, hogy ezen túl nem tudunk az erdőben tévedt, segítségre szorulóknak eleget segíteni. Ezért az erdei kamra választott elöljárói úgy döntöttek, hogy megpróbálják a vadőrökkel megbeszélni, hogy értelmetlen feladatokkal ne terheljenek minket, mert még legelni sem jut időnk. Ígéretet kaptak arra, hogy egyeztethetnek a vadőrökkel, hogy felesleges adatokat ne kelljen jelenteni. Hasonló okból az erdei játszótéren összejöttek azok is, akik főleg a kiskorú kirándulóknak szoktak segíteni, és azt a határozatot hozták, hogy ők is tárgyalás hívei, hisz a vadőröktől nagyon szép mesekönyvet kaptak az elmúlt év őszén.
Eltelt a tavasz és a nyár, s már hozta is a holló a szerződést, változatlan tartalommal, és az eredeti dátummal.
De még ez sem elég, bevezetik a belépődíjat is az eddigi, kötelező bérleten felül, igaz, hogy csak iskolás kortól kell külön is fizetni, aminek először örültünk, de miután kiderült, hogy a belépődíj minket illet, azok, akik a 6 évesnél fiatalabb kirándulókat is segítik, rosszul járnak.
Persze lehet, hogy lesznek olyanok, akiknek nem telik majd belépődíjra, vagy éppen kifogyott a háztartási pénz, ők nem fognak időben eljönni füvet gyűjteni, aztán mire tudnak belépőjegyet venni, már késő lesz.
Aztán az is baj, hogy eddig, amikor úgy láttuk, hogy nem elég a javasolt fű, vagy nem tudjuk, melyik kellene, akkor kértük a szúnyogot – sokféle vért kóstolt már, van tapasztalata – kóstolja meg a mi gyámolítottunkét is. Mostantól hozzá egy másik, új jegyet kell venni. Aztán, ha ez sem segít és pl. a fülbemászó tanácsát kérjük, akkor egy újabb jegy. Már látom előre, hogy lesznek "zsugori" kirándulók, akik velünk akarják megfizettetni a jegyeket, mert egyből nem tudtuk a Hold járásából kiolvasni, hogy melyik füvet szedjék le.
Közben meg egyre drágább az élet az erdőben: a patak, a nap, a szél, a postagalamb, mindenki, akitől segítséget kérünk, egyre többet kér a szolgálataiért. Havonta a méhkaptárba utalják át pénzt a vadőrök, függően a látogatók számától, de sajnos a gyermekkorú kirándulók száma egyre csökken, így a kiadásokat és a megélhetést egyre nehezebb fedezni. Az erdőn kívül sem jobb a helyzet, mivel egyre kevesebb gyermek születik, rohamosan nő az eltartottak száma.
Aztán kitalálták, hogy ha megmutatjuk az erdőbe betérőknek, hogy ezt, vagy azt a növényt szedjék le, akkor azt tételesen jelentsük a vadőröknek – akik ugyan szálanként mindig megszámolták a kirándulóknál lévő füveket -, így pontos képük volt arról, hogy ki mennyi gyógyfüvet vitt el, de feltehetően úgy gondolták, hogy ha ilyen készségesen segítünk, hamar kimerül az erdő gyógynövény készlete. Hogy fondorlatos mesterkedéseinknek gátat vessenek, azt parancsolták, hogy arról is számoljunk be havonta, hogy kivel találkoztunk (pontos adatokkal: miről beszélgettünk, mit tanácsoltunk, stb.). Ki is küldtek a hollóval egy szerződést a legkeményebb télben, hogy mi tökéletesen egyetértünk ezekkel az elvégzendő feladatokkal, ezeket teljesítjük is hiba nélkül, határidőre, mert ha csak a legkisebb hiányosságot észlelik, le is út, fel is út.
Nagy volt a morgolódás köztünk, de a nyuszik szó nélkül aláírták. Az erdei kamrába delegált összegyűlteknek viszont nem tetszett, hogy ezen túl nem tudunk az erdőben tévedt, segítségre szorulóknak eleget segíteni. Ezért az erdei kamra választott elöljárói úgy döntöttek, hogy megpróbálják a vadőrökkel megbeszélni, hogy értelmetlen feladatokkal ne terheljenek minket, mert még legelni sem jut időnk. Ígéretet kaptak arra, hogy egyeztethetnek a vadőrökkel, hogy felesleges adatokat ne kelljen jelenteni. Hasonló okból az erdei játszótéren összejöttek azok is, akik főleg a kiskorú kirándulóknak szoktak segíteni, és azt a határozatot hozták, hogy ők is tárgyalás hívei, hisz a vadőröktől nagyon szép mesekönyvet kaptak az elmúlt év őszén.
Eltelt a tavasz és a nyár, s már hozta is a holló a szerződést, változatlan tartalommal, és az eredeti dátummal.
De még ez sem elég, bevezetik a belépődíjat is az eddigi, kötelező bérleten felül, igaz, hogy csak iskolás kortól kell külön is fizetni, aminek először örültünk, de miután kiderült, hogy a belépődíj minket illet, azok, akik a 6 évesnél fiatalabb kirándulókat is segítik, rosszul járnak.
Persze lehet, hogy lesznek olyanok, akiknek nem telik majd belépődíjra, vagy éppen kifogyott a háztartási pénz, ők nem fognak időben eljönni füvet gyűjteni, aztán mire tudnak belépőjegyet venni, már késő lesz.
Aztán az is baj, hogy eddig, amikor úgy láttuk, hogy nem elég a javasolt fű, vagy nem tudjuk, melyik kellene, akkor kértük a szúnyogot – sokféle vért kóstolt már, van tapasztalata – kóstolja meg a mi gyámolítottunkét is. Mostantól hozzá egy másik, új jegyet kell venni. Aztán, ha ez sem segít és pl. a fülbemászó tanácsát kérjük, akkor egy újabb jegy. Már látom előre, hogy lesznek "zsugori" kirándulók, akik velünk akarják megfizettetni a jegyeket, mert egyből nem tudtuk a Hold járásából kiolvasni, hogy melyik füvet szedjék le.
Dr. Molnár Zoltán – egy nyuszi az erdőből
Hozzászólás
Szeretne valamit hozzászólni?