RÁOLVASÁSSAL A KÓRHÁZÉRT

2007. november 19. hétfő · Cikk nyomtatása

Mint a jobblétre szenderültnek a csók – körülbelül ennyi lehetne az eredménye a remélt, vagy tán csak áhított miniszteri segítségnek. Ajánlható lenne ehelyett inkább a ráolvasás.
A csodának még mindig nagyobb az esélye, mint a miniszter gyógyító képességének. Ez utóbbiról ugyanis igen csekély tapasztalatunk lehet. Mondhatni, szinte semmi.
A barcikai önkormányzat most háborúban áll a kórházvezetésssel és több civil szervezettel: az egykori szocialista várost irányító, ízig-vérig "maiszocialista" polgármester és a testület ugyanis máris döntött, magánkézbe adja az intézmény mûködtetését. A kórházigazgató és a civilek viszont tiltakoznak, ezt demonstrációval is nyomatékosították a múlt csütörtökön.
A polgármesterrõl nem mondható el, hogy pártja tipikus figurája; nem egy erõs bástya, nem az a rendíthetetlenül optimista fajta. Mert ijedtében azt jövendöli, hogy csõd közelíti a kórházat. És szerinte ebbõl a helyzetbõl csak a privatizáció a kiút. A kórházdirektor annál bizakodóbb. Még a kelleténél inkább! Õ hiszi ugyanis, hogy ha Horváth Ágnes miniszter asszony segítõ kezet nyújt, gond nélkül átvészelhetik a krízist. Mert krízishelyzet azért van, mint a legtöbb magyar kórházban. És éppen a reformnak nevezett szipolycsomag eredményeként. Nem vitatható persze: cipeli az egészségügy a régi ballasztot, a korszerûtlen struktúrát. A reform régóta esedékes és elkerülhetetlen. De az egyeztetési minimumot sem teljesítõ, a koherenciát nélkülözõ, átgondolatlan és elkapkodott intézkedéshalmaz csak nagy bátorsággal nevezhetõ reformnak. De Horváth miniszter asszony átesett már néhányszor a bátorságpróbán, legutóbb Afganisztánban, amikor az ottani háborús helyzetet tanulmányozta testközelbõl, és közpénzen még a férjét is elvitte magával – tán biztos, ami biztos alapon. Igaz, megnyugtatott bennünket, hogy a köznek egy fityingjébe sem került férjura utaztatása, mert a gép így is, úgy is repült, de arra, hogy miért nem egy eü. szakit ültettek az ingyenhelyre, már nem volt ideje magyarázatot adni, mert rohant reformálni, az afganisztáni tapasztalattömeggel felvértezve.
Azért a barcikai kórháznak egyetlenegy esélye lehet a túlélésre: ha Horváth Ágnes nem nyúl hozzá.

Hírszerzõ – Várkonyi Balázs, vezetõ szerkesztõ

Hozzászólás a fórumon>>>

 

Hozzászólás

Szeretne valamit hozzászólni?