ROVANCSOLÁS

2006. december 12. kedd · Cikk nyomtatása

A vizitdíjat minden egészségügyi szolgáltatónál készpénzzel lehet majd fizetni – közölte a szaktárca. A bevétel teljes egészében az orvosnál illetve az intézménynél marad. Az egészségügyi szolgáltatók maguk dönthetnek arról, hogy készpénzfizetésen kívül milyen más fizetési lehetőséget biztosítanak, vagyis szóba jöhet még a bankkártya illetve olyan, más készpénz-helyettesítő eszköz is, mint az egészségbiztosítási kártya. A vizitdíj megfizetésének igazolása nyugtával, illetve egyszerűsített számlával történik majd.
A jelenlegi banki kondíciókat ismerve nem tűnik valószínűnek, hogy az orvosok tülekednének majd a kártyaelfogadó eszközökért. Az OTP tájékoztatása szerint ugyan az ún. POS-terminálokat díjmentesen telepítik, rendszeresen karbantartják és biztosítják a használathoz kapcsolódó oktatást, ám az adatforgalomhoz szükséges telefonvonal-használat költsége és a kártyaelfogadási jutalék az elfogadót, azaz az orvost, intézményt terheli.
Nem hivatalos forrásból úgy értesültünk, hogy a fővárosi élelmiszer-kiskereskedelemben ez a jutalék – többek közt a kártyás forgalom nagyságától és az elfogadott plasztik fajtájától függően – a tranzakció 2-3 százaléka körül mozog. (Úgy tudjuk, a POS-terminál telepítéséhez havi több száz ezer forintos kártyás forgalmat kell vállalni.) Egy nagyobb hálózat nyilván jobb feltételeket tud kialkudni, azaz ahogyan a boltláncok, úgy például az orvosi kamara is összefoghatná az igényléseket. A kutya azonban ott van elásva, hogy kis tételeknél még így sem kifizetődő a kártyás fizetés az elfogadó számára, márpedig a személyenkénti 300 forintos vizitdíj ebből a szempontból nem számít jelentős összegnek.
Miután a vizitdíj-fizetés rendszerének részleteit most dolgozzák ki, azt egyelőre nem tudni, hogy az egészségügyi tárca szervezéssel megkönnyíti-e majd a kártyaelfogadás elterjesztését. Az azonban biztosnak látszik, hogy a banki jutalékra nem biztosítanak külön keretet, arra az intézménynél illetve az orvosnál maradó vizitdíjból kell fedezetet teremteni. Az OTP mindenesetre arra számít, hogy várhatóan lesz igény a kártyaelfogadási szolgáltatásra, azonban a bank szerint ennek volumene ma még nehezen becsülhető.
 
Rovancsolás. Az üzleti könyveknek megvizsgálása és a nyert eredmény összeegyeztetése a számadás tárgyával. A R. tehát két műveletből áll: a számvizsgálatból és a számadás tárgyát tevő pénztermény vagy anyag mennyiségének fölvételéből. A R.-nál az illető számadásra vonatkozó összes könyveket lezárják és megállapítják a maradványt, aztán fölveszik a tényleges készletet, melynek a számadási maradvánnyal egyeznie kell, különben helytelen vagy a számadás, vagy a készletkezelés. A R. lehet vagy ön-R., melyet a számadó maga végez, vagy hivatalos R., mellyel más ellenőrző közegek szoktak megbizatni. A hivatalos R. pedig vagy rendszeres, ha bizonyos előre megállapított időben, p. a számadási év végén történik, vagy váratlan R., mely bármikor eszközölhető.

A készülék ára potom 75 000 HUF + ÁFA

Hozzászólás a fórumban>>>

 

Hozzászólás

Szeretne valamit hozzászólni?