SOLYMOSI TAMÁS: A DISZKRIMINÁCIÓ SZENTESITÉSE

A kötelezõ egészségbiztosításról és az egészségpénztárakról, valamint a kötelezõ egészségbiztosítással összefüggõ egyes törvények módosításáról szóló törvénytervezetet számos szervezet, köztük a Védegylet is elutasítja. Jelen írás azonban nem az elvi jelentõségû problémákkal, hanem a tervezet egyik gyakorlati jelentõségû kulcspontjával foglalkozik. A fejkvóta meghatározásával, melynek módszere alkotmányossági szempontból aggályos!
A tervezet szerint a (változatlanul az adóhatóság által beszedett) járulékokat egy központi alap osztaná szét. A szétosztás a differenciált fejkvóta elve szerint történne. Biztosításmatematikai szempontból kulcskérdés a fejkvóta meghatározásának a módja, hiszen a rendszerbe belépõ pénzügyi vállalkozások számára ez dönti el, hogy az egyes biztosítottak után az állam mennyi pénzt utal át nekik.
Nos, a törvénytervezet 109. paragrafusa szerint a fejkvótát "demográfiai, földrajzi (területi), szocioökonómiai, illetve egészségi jellemzõk" határozzák meg. A lakóhely figyelembevétele valójában az eddigi ráfordítások területi különbségeinek figyelembevételét jelenti! Ahogyan az elõterjesztõ fogalmaz: "miután az örökölt szerkezeti és igénybevételi igazságtalanságok nagyok, csak többéves ütemezett átmenettel lehet a fejkvótáknál a kiegyenlítést megoldani".
A most törvényesíteni szándékozott igazságtalanság magyarázata a létezõ egészségügyi rendszerünk igazságtalanságában rejlik. Ma az egy fõre jutó egészségügyi kiadásokban az ország egyes régiói között több tízszázalékos eltérés mutatkozik. Éppen ott fordítunk kevesebbet egy-egy ember egészségügyi ellátására, ahol bizonyítottan betegebbek, és rövidebb ideig élnek a polgárok. A törvény elõkészítõjének el kellett döntenie, lesz-e olyan bátor, hogy a magyar egészségügy egyik legnagyobb rákfenéjét, a területi egyenlõtlenséget megszüntesse. Ha a kistelepüléseken és az ország szegényebb sorsú vidékein élõk szempontjából súlyos diszkriminációt egyik napról a másikra, azaz 2009. január elsejétõl felszámolná, avval politikailag komoly kockázatot vállalna a fõvárosban és a vidéki (orvosegyetemi) városokban. Az ott lakókat mindenképpen érzékenyen érinti, hogy a szabad szakorvos- és kórházválasztás lehetõségétõl elesnek, hiszen ezzel leginkább õk élhettek. Ha emellett még azzal is szembesülnének, hogy új biztosítójuk akár 30 százalékkal kevesebbet fordíthat egészségügyi ellátásukra, az a helyzetet tovább élezné. A szakértõk valószínûleg nem merték a kormányt, azon belül a lényegében csak a fõvárosban és néhány nagyvárosban létezõ – viszont folyvást a parlamenti küszöbön billegõ – SZDSZ-t kitenni annak, hogy támogatói ennek hatására esetleg nagyobb számban elpártoljanak.
A választott megoldás, a betegebb emberek negatív diszkriminációjának törvényes szentesítése azonban aligha egyeztethetõ össze az alkotmánnyal, hiszen egyes kistérségekben élõ emberek ellátására a másutt lakókéhoz képest harmadával kevesebb pénzt fognak fordítani! Ennek analógiájára törvényben szentesíthetnénk akár azt is, hogy a roma gyermekek után "az örökölt igénybevételi igazságtalanságok" alapján jövõ évtõl felére csökkentik az oktatási normatívát.
A szabad demokraták eredeti, "párducmintás" változatában ez az alkotmányos probléma nem merült volna fel. A szerint ugyanis valóban országos biztosítók jöttek volna létre, amelyek a nagy számok törvényei alapján nagyjából azonos eséllyel szereztek volna maguknak XII. kerületi és borsodi kistelepülésen élõ ügyfeleket, s nem lett volna értelme, hogy a fejkvótában a lakóhely szerinti különbséget tegyenek. A kompromisszumos megoldásban elvben ugyan továbbra is országos hatáskörû pénztárak jönnének létre, a területi elv érvényesítése miatt azonban a ténylegesen egy-egy megyében lakók nagy valószínûséggel ugyanahhoz a pénztárhoz fognak tartozni. (A biztosítók egyes megyékre licitálnak majd, a biztosítót nem választók pedig automatikusan a megyében mûködõ pénztárhoz kerülnek.)
A lakóhely szerint egységes fejkvóta azonnal megszüntetné az eddigi rendszert jellemzõ diszkriminációt. Az elõnyüket elveszítõk miatt azonban ez súlyos politikai kockázattal járna. Nyilván nem véletlen, hogy a törvényt elõkészítõk nem találtak egyszerre politikailag és alkotmányosan is vállalható megoldást. Ilyen valószínûleg nincs is. Alighanem ez lehet az oka, hogy ezt a tervezetbe beépített, önmegsemmisítõ pontot tudomásom szerint még egyetlen kritikus sem tette szóvá, pedig nehezen képzelhetõ el, hogy a koalíciós szakértõk ezzel ne lennének kezdettõl fogva tisztában. Kérdés, valóban bíznak-e abban, hogy a negatív diszkrimináció törvényesíthetõ, vagy inkább arról van szó, hogy már a szeptemberi koalíciós alku során letettek az egészségbiztosítás átalakításáról, s ami azóta zajlik, nem több puszta színjátéknál.

Hozzászólás a fórumban>>>