SZÁMTAN AMERIKÁBÓL
2009. augusztus 1. szombat · Cikk nyomtatása
Az, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke háromszor többet keres, mint a Federal Reserve – az MNB amerikai megfelelője – első embere, az Magyarországon teljesen normális dolognak számít. De hogy a BKV menedzsmentjének egyik tagja százmillió forint végkielégítést kapjon, az azért már túlzás. Nem kicsit, nagyon! Egyébként a kalkuláció alapja az a havi négymillió forintos jövedelem volt, ami a fizetésből és más juttatásokból jött össze. Gondoltam egy merészet és utánanéztem, vajon Amerikában mennyit keresnek az állami vállalatok menedzserei, ezen belül is a személyzeti osztály (Human Resources) vezetői, különös tekintettel a közlekedési vállalatokra (Public Transportation). Itt most mindenki vegyen egy mély levegőt, mert később nem fog kapni, az biztos! Négymillió forint a július 27-i árfolyamon (1 dollár = 187 Ft) 21 390 dollárt kóstál havonta. Ez évente 256 684 dollár. Az Egyesült Államok Elnökének évi fizetése 400 ezer dollár. Nem tudom, mit szólna Obama, ha valaki szép csendesen a fülébe súgná: Elnök úr, ön 36 százalékkal többet keres, mint a budapesti közlekedési vállalat személyzetise! Isten őrizz, hogy a demagógia bűnébe essek, ezért mindjárt hozok egy másik példát is: ellentétben Mr. Obamával, a Federal Reserve héttagú igazgatótanácsának (Board) tagjai csak havi 15 ezer dollárt keresnek, vagyis évente csaknem 80 ezer dollárral kevesebbet, mint a BKV-nál egy HR-menedzser! Most epésen megjegyezhetném, a Federal Reserve – pestiesen szólva – a fasorban sincs a BKV-hoz képest, de mit lehet tenni, ha egyszer itt így árazta be, no nem a piac, hanem az állam, miközben a Federal Reserve valójában nem is állami cég, igaz, nem is teljesen független tőle, de ebbe most ne menjünk bele.
Nézzük meg, mennyit is keresnek az Egyesült Államokban a HR-managerek. Egy legkevesebb tízezer főt foglalkoztató vállalat személyzeti osztályának vezetője átlagosan 82 692 dollárt visz haza évente (Salary). Kevesebb, mint egyharmadát a 12 és fél ezer főt foglalkoztató BKV személyzetisénél. A tárgyilagosság kedvéért tegyük hozzá, hogy a BKV esetében jövedelemről van szó, amibe beletartoznak a prémiumok, meg még ki tudja mi minden, míg a Salaryba nem. Amerikában tehát akkor keres egy minimum tízezer főt foglalkoztató menedzser ugyanannyit, mint magyar kollégája, ha a 82 692 dollárjára kap még 180 ezer dollár további prémiumot, vagy nevezzük bárminek. Zárójelben: Obamának 50 ezer dollár az évi reprezentációs- és százezer az adómentes utazási kerete. Ha ehhez hozzászámítjuk a 19 ezer dollár szórakozásra fordítható összeget is, akkor Mr. President 169 ezer dollár további “jövedelemhez” jut évente. Átlagos személyzeti osztályunk amerikai menedzsere tehát aligha kap plusz 180 ezer dollárt “egyéb juttatások” címén. No, de nézzünk munka után! Állást kereső emberünk jellemzői a következők: 1972-ben végzett a Harvard Master of Business Administration (MBA) szakán. Jelenleg is olyan vállalatnál dolgozik amelyik tízezernél több főt foglalkoztat. Emellett az alábbi ismeretekkel rendelkezik: Microsoft Word, Office, Excel, Windows 3.X, 95/98/Me, 2000 vagy XP-általános használata, Windows NT/2000/XP Networking és végül a különböző fizetéseken kívüli juttatásokban is járatos (Benefits and Compensation). Bizonyítványai (Certifications): Hivatásos személyzetis (Professional in Human Resources), Hivatásos vezető személyzetis (Sr. Professional in Human Resources), Hivatásos személyzeti menedzser (Professional in Human Resources Managment), továbbá húsz év gyakorlattal rendelkezik (A “hivatásos” szó ez esetben nem teljesen fedi a “professional” kifejezést, lehetne főfoglalkozásúnak vagy “szakmai képesítése személyzeti vezető”-nek stb. fordítani, de most nem bajlódok vele.) Emberünk a nyolcmillió lakosú New York városában szeretne állást kapni. Az elérhető legmagasabb fizetés 125 107 dollár/év! Mondom, a legmagasabb, mert az ilyen nagyságrendű New York-i cégek ötven százaléka 90 ezer dollár körül fizeti személyzeti menedzsereit. No comment! De nézzük a végkielégítést is. Magyarországon az átlagos kereset – a könnyebbség kedvéért – mondjuk, hogy évi kétmillió forint. Százmillió az ötvenévi átlagos magyar keresetet jelent. Négymillió forintos havi jövedelemmel számolva ezt körülbelül két év alatt lehet megkeresni. Ha New York városában valaki a maximumot keresi, ami ugye évente 125 ezer dollár, akkor végkielégítésként 250 ezer dollárral távozik a cégtől, ami viszont körülbelül kilenc és fél évi átlagkeresetnek felel meg az Egyesült Államokban. Ugyanis itt az egy főre jutó kereset (Per capita income): 26 178 dollár. Az amerikai vezető végkielégítése tehát a fele annak, amit a BKV-s kolléganő kap – akinek ötven évi magyar átlagkereset ütötte a markát!
Tudom, fasiszta-náci veszély van Magyarországon, olvastam a North Pole News-ben még 1994-ben, és a múlt heti Tűzföldi Magazinban is, de valakiknek már illendő volna elgondolkodniuk egy kicsit, mert ez nem normális. Ahogy a 15 millió forintig terjedő 17 százalékos adókulcs sem az, a bruttósítás elképesztő voltáról nem is beszélve. A többi csemegéről a Cipotacipoboltbol.blog.hu-n…
Magyar Hírlap Online – Vélemény – Bárány János költő, Parker, Arizona, USA





Hozzászólás
Szeretne valamit hozzászólni?