SZOKÁSOK ÉS HIEDELMEK KARÁCSONY KÖRÜL

Az esztendõ legrövidebb és rendszerint legködösebb napjait enyhítette – tizenhetedikén – Szent Lázár névünnepe – a hiedelem szerint. A bibliai Mária és Márta fivérét Jézus támasztotta fel, s Lázár lett a betegek védõszentje.

A karácsonyt megelõzõ héten jártak – és a falvakban még ma is sok helyen él még ez a szokás – a gyerekek betlehemezni. A kis Jézust köszöntõ betlehemi zarándokokra emlékeztetõen: subába öltözött pásztorokként, aranypapír koronás, fehér inges fõangyal, ún. gyolcsinges kisangyalok közremûködésével vitték „Betlehem énekit”, egyházi dallamokkal, hogy adjanak nekik némi jutalmat.

Ádám-Éva napjának estéjén köszönt ránk a téli ünnepkör legnagyobb ünnepe: nagykarácsony estéje. A régi, népi szóhasználatban karácsony szombatjának; a gazdag ünnepi vacsora révén bõvedestének, míg a szegényes, böjtös ételekre utalóan karácsony böjtjének, szenvedõjének is nevezték szent estét. Az utóbbi – szegényes – ételek közé tartozott a bab, a lencse és a mákos tészta minden fajtája, és persze az egészség megõrzését elõsegítõ, rontást elhárító fokhagyma, vagy az egyazon almából szétosztott gerezdek közös elfogyasztása, hogy együtt maradjon a család. Minden fogásbó1 az elsõ falatot, többfelé, a megmaradt morzsákat – az asztál alá helyezett növényi magvakkal együtt – a jószágoknak tették félre, hogy szaporák legyenek.
Ugyancsak babonás hiedelmek társultak az éjféli miséhez is. A Luca-székre állók megpillanthatták a falu boszorkányát, még a hívekre leselkedõ gonoszokat ostorcsattogatással riasztották el a pásztorok, köszöntvén vele Jézus Krisztus születését. Természetesen elmaradhatatlan alkalma volt a karácsony esti örömszerzésnek a házról házra járó gyerekek ablak alatti köszöntõ éneke, rigmusos mondókája.
Karácsony napjával egy újabb ünnepi szakasz veszi kezdetét, a karácsonyi tizenketted, amely január 6-ig, vízkereszt napjáig tart. Ez egyben a vizek megszentelésének és Jézus megkeresztelésének ünnepe is.
Már talán feledésbe merült a Krisztus-tuskó égetésének õsrégi szokás is, karácsony estéjén. A kiszemelt tuskót a ház szabad kéményes tûzhelyén gyújtották meg, s ha sikerül elérni azt, hogy 12 éjszakáján keresztül égjen, akkor ez bõséges áldást jelentett az elkövetkezõ esztendõre. Megóvta a házat a tolvajoktól, tûzvésztõl és más csapásoktól. Gyógyító erõt tulajdonítottak a visszamaradt hamunak is: belekeverték az állatok takarmányába, s a hóborította földekre is szórtak belõle, hogy növeljék a talaj termékenységét.
Nagykarácsony elsõ napján, és ezt követõen egészen kiskarácsonyig (újév ünnepéig) tilos volt dolgozni. A karácsonyt követo idoszakhoz kapcsolódik a regölés hagyománya: az István napjától, december 26-tól újévig járó regösök különféle énekeket adtak elo és jókívánságokat mondtak a ház lakóinak. A regölés lényegében természetvarázsló énekmondás, köszöntés – boségvarázsló, párokat összeboronáló, adománygyujto szokás volt.

 

A borszentelésre Szent János napján, december 27-én került sor régen. Ezen a napon minden család bort vitt a templomba, amelyet a pap megáldott, mivel a szentelt bornak mágikus erot tulajdonítottak. Beteg embert, állatot gyógyítottak vele, illetve öntöttek belole a boroshordókba, hogy ne romoljon el a bor.

„Apró szentek” napján – december huszonnyolcadikán – volt szokás a gyermekek és a jószágok „megkorbácsolása”, „megsubrikálása”, hogy egészségesek maradjanak.

Szilveszter estéjét és éjszakáját ma is – hasonlóan, mint régen, de igazodva a mai korhoz – ünneplések és rendezvények ölelik körül. Még ma is él az alábbi mondás: