TÖRVÉNYBE IKTATJÁK A RABSZOLGAMUNKÁT

2007. május 15. kedd · Cikk nyomtatása

A gordiuszi csomó magyar megoldása, avagy fából vaskarika.
A magyar parlament törvénybe iktatja az alkotmányellenes kormányrendeletet
Az Európai Bizottság ugyan Magyarország és több más tagállam ellen is eljárást indított, az Alkotmánybíróság pedig megsemmisítette az egészségügyi ügyeletre vonatkozó kormányrendeletet, mindezzel csak azt érték el, hogy sürgõssé tették az új szabályozás megalkotását.
A törvényjavaslatot már olvasgatják a honatyák, heteken belül döntés születhet arról, hogy az ügyelet teljes munkaidõnek számítson. A fehérköpenyesek mégsem lehetnek elégedettek, ugyanis az Európai Bíróság csak azt mondta ki, hogy az ügyeleti idõ teljes idõtartama munkaidõnek számít, a díjazás szabályozását azonban a tagállamokra hagyta.
„A jogszabály szerint csak az átlagos órabér 70–90 százalékát kapnák meg a kórházi dolgozók” – mondta lapunknak Éger István. A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint a közalkalmazotti bértábla „arcpirítóan alacsony” összegeivel számolva is legalább évi 40–45 milliárd forint többletpénzzel lehetne megnyugtatóan rendezni az ügyeleti idõ kérdését.
A szombathelyi Markusovszky Kórház 68 dolgozója néhány hete indított pert elmaradt ügyeleti díjuk három évre visszamenõleg történõ kifizetését követelve. A kórház ügyvédje kijelentette: az alkalmazottaknak kedvezõ ítélet milliárdos költség, amely az intézmény teljes anyagi ellehetetlenüléséhez vezetne.
Nem csoda, hogy a szaktárca nem a bér növekedésére, inkább a terhek csökkenésére és a megnyíló lehetõségekre igyekszik irányítani a figyelmet: „pihenõidõt kötelezõ kiadni, ezen kívül a törvényjavaslat azt is meghatározza, hogy mennyi lehet legfeljebb az önként vállalt túlmunka” – mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pénteken. Ez a munkaidõkeret átlagában a heti 12 órát, ügyeletben pedig a heti 24 órát nem haladhatja meg.
A törvényjavaslatot lehetõséget ad arra is, hogy egyes orvosok csak ügyeletre szerzõdjenek a kórházzal. Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter az ügyeleti díjakkal kapcsolatban korábban úgy érvelt: a bérköltségeket a kórházaknak kell kigazdálkodniuk. Az intézmények bevételét azonban szûkíti a teljesítmény-volumen korlátozás (tvk), amely megszabja, hogy a kórház mennyi beteget láthat el. Horváth Ágnes megjegyezte: a sürgõsségi esetek elsõbbséget kell hogy élvezzenek még az infarktusos betegek ellátásánál is.

VG.hu alapján

Hozzászólás a förumban>>>

Hozzászólás

Szeretne valamit hozzászólni?