Trianon magyarja szép

A Monarchiával örökre eltűnt a történelmi Magyarország, amelynek megszűntét az utódállamok államalkotó népei még most is “kegyelmi pillanatként” élik meg. Egyetlen nemzeti céljuk ma és a jövőben is az 1918 utáni állag megóvása. A bukásnak sok előzménye volt: Ausztria – mint tréfásan mondogatták –, nem is volt egyéb, mint egy uralkodás. Csakhogy ebben az uralkodásban “a németek és magyarok legnagyobb bűne az – vetette papírra még 1848-ról, a szlávok ellenforradalmi szerepéről Friedrich Engels –, hogy tizenkétmillió szlávot megakadályoztak abban, hogy törökké legyen!” Hetven évvel később, “a nemzetek forradalma” benesi ideológiájában is egyértelmű a szlávok faji ellenérzése. “A németek és a zsidók elleni gyűlölet, a magyarok teljes kitörlésének terve a világból stb. – ez is benne volt 1918 (…) légkörében, s erről nem kéne megfeledkeznünk” – olvashatjuk Rudolf Kucera nemrég magyarul is megjelent könyvében. Az 1868-as magyar nemzetiségi törvény után a magyarok “kitörlésének” meghirdetése abszurdnak tűnne, ha Eduard Benes nem látta, láttatta volna a Monarchiát s annak magyar felét “a reakciós, arisztokrata-bürokratikus rendőrállam prototípusának”. (Pedig olyanról, mint a ’68-as “törvényi rendelkezésről – Kucera szavaival – a 20. századi totalitárius rendszerekben élő nemzetek csak álmodhattak, mivel ez (…) ténylegesen lehetőséget nyújt(ott) a nemzetiségeknek, hogy a művelődés, a tudomány, a művészet stb. terén szabadon tevékenykedjenek”.)

Az első magyar népköztársaságot meghirdető Károlyi Mihályék “annyira gyűlölték a történelmi Magyarországot, hogy jó barátokat láttak a hiénákban is, amelyek Szent István birodalmának sírja körül üvöltöztek.” (Herczeg Ferencnek ez a megállapítása elsősorban a csehek kegyeit s pénzét kereső jó tollú októbrista emigrációra vonatkozik.) Ha el is tekintünk a nagy összeomlás eme intellektuális haszonélvezőitől s magyarellenes propagandájuktól – amelyet mai liberális írástudóink gépies egyhangúsággal folytatnak –, meglepő, hogy a megcsonkított Magyarország életképes maradt. Sorsszerűség volt abban, hogy Bethlen István gróf hosszú miniszterelnöksége alatt a trianoni béke revízióját és a gazdaság állami védelmét tette a kormánypolitika sarkkövévé. Nemzetközi kölcsönnel új, aranyalapú pénzt vezetett be, s 1924-re az állami költségvetés addigi akut hiányát teljesen felszámolta. A protekcionizmussal az ipar egyenrangúvá vált a mezőgazdasággal, a középosztályt védő politika (például Kisipari Hitelintézet) lehetővé tette, hogy mérnök feltalálóink és kisiparosaink gyárosokká váljanak: a nagy sikert aratott Hyppolit, a lakáj című film is a karrier eme útját villantotta fel. A Hofherr-Schrantz, a Rába és a Weiss Manfréd kiváló traktorokat gyártott, s nőtt az autóvásárlási kedv, amiből – konjunktúrabarométerként – azt a következtetést lehet levonni, hogy a magyar közvélemény bízott a jövőben. 1939-ben Magyarország, ahol minden háromszázkettedik lakosra jutott egy gépjármű, a világ motorizációjának élbolyában helyezkedett el.

Klebelsberg Kunó Szegeden a dóm téren megépíti a magyar Szent Márk teret. Kunó gróf mélyen meg van győződve arról, hogy csak a tudás az, ami az országot kiszabadíthatja az utódállamok gyilkos gyűrűjéből, s ennek alfája és ómegája a népoktatás. Az elcsatolt területekről menekült egyetemeket Pécsre és Szegedre telepíti, 1926 és 1930 között ötezer tantermet és tanítói lakást építtet a “puszták népének”. Megreformálja a kispolgárságnak oly kedves polgári iskolákat, Bécsben, Berlinben éRómában magyar intézeteket állít fel, ahová ösztöndíjjal küldték ki Európát látni a legtehetségesebb fiatalokat. 1917 és 1932 között a Magyar Történelmi Társulat elnöke: a kor a magyar történetírás fénykora. Felállítják a Testnevelési Főiskolát, s hogy a katonaság alól felszabadult energiákat konzerválják, elrendelik a leventeoktatást. Amikor látják egy-egy meccs 40-50 ezer izguló szurkolóját, eldöntik a sport messzemenő támogatását, hogy a nemzet bajnokai és labdarúgása révén jelezze életképességét a Nyugatnak és Amerikának.

A területi revíziót, s a második világháború után újra bekövetkezett büntetést évtizedekig ok-okozati összefüggésben sulykolták a fejünkbe. Meggondolandó azonban, hogy az utódállamokban már csak azokon a tájakon létezik magyar kérdés, amelyek 1938 és 1941 között visszatértek az anyaországhoz, a vissza nem tértek szórványmagyarsága viszont eltűnt. A sport és a tudás két pillére egészen a Kádár-korszak végéig kitartott, csak a rendszerváltó nemzedék megalkuvása hagyta összedőlni őket. Lelki atomizálás, ebben leledztek – mondaná ránk Herczeg Ferenc. S hozzá tenné: “Mert azt még valahogy elbírja a magyar, hogy végiggázoljon rajta a sors, de az apró zsarnokok rúgásai elviselhetetlenül megalázók.”
Trianon magyarja nyerni akart.

Tamáska Péter – MNO

Hozzászólás a fórumon>>