VÉLEMÉNYEK AZ EGÉSZSÉGÜGY REFORMJÁRÓL II.

2007. október 23. kedd · Cikk nyomtatása

A Magyar Szocialista Párt Társadalompolitikai Tagozata (MSZP TPT) elutasította a kormány egészségügyi reformtervét, így a társadalombiztosítás privatizálására irányuló koncepciót – közölte a szervezet vasárnap este.
A közlemény szerint a TPT ügyvivõ testülete azt javasolja, hogy, az MSZP frakciója mindaddig ne tárgyalja a törvényjavaslatot, amíg a hatásvizsgálatokat is magában foglaló szakmai és szakmapolitikai egyeztetések nem történnek meg. A szervezet nyilatkozatát a Magyar Szociális Fórum kerekasztalának is eljuttatták. "Az a határozott véleményünk, hogy a megismert és törvénykezésre beterjesztett koncepció elfogadása a szocialista párt legfontosabb alapértékeinek a teljes feladását jelenti, helyrehozhatatlan politikai következményekkel járhat" – áll a közleményben.
A tagozat ügyvivõ testülete elfogadhatatlannak tartja, hogy az egészségügyi rendszer átalakításának alapját kizárólag a piaci verseny, a tõke profitérdekeltségének hatékonyságnövelõ szerepe jelentse. A TPT közleménye szerint az egészségügyi reform koncepció "kezdettõl fogva valótlan tényeken alapul", kiindulási pontját az a Zöld könyv néven megjelent elemzõ munka jelenti, amely valótlan statisztikai adatokat, téves szakmai következtetéseket, súlyos politikai tévedéseket is tartalmaz.
A magyar egészségbiztosítási és ellátási rendszer helyzetének ismertetése jórészt nem felel meg a valóságnak, emiatt következtetései sem állják meg a helyüket – fogalmaznak a közleményben. Az MSZP TPT szerint a rendszer korszerûsítése nem járhat az egészségügyi intézményrendszer mûködési költségeinek növekedésével, a betegellátásra fordítható pénzösszegek csökkenésével, és kívánatos az ellátásra fordított pénzügyi források GDP arányos növelése.
MNO – mti

 

Hozzászólás

Szeretne valamit hozzászólni?