VIPERÁT AZ ORVOSOKNAK IS!!!???
2007. január 25. csütörtök · Cikk nyomtatása
A státuszok rendezésére az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) már februárban kísérletet tesz: levelet küld mindazoknak, akik – adataik szerint – az ingyenes egészségügyi ellátást jogosulatlanul veszik igénybe, s egyben arra kérik őket: keressék fel a hivatalt, és rendezzék biztosítási jogviszonyukat.
Becslések szerint az OEP adatbázisa ma körülbelül 1,3 millió olyan ember adatait tartalmazza, akinek biztosítási státusza nem egyértelmű. Természetesen, akik után a munkaadójuk fizet, továbbá a kiskorúak, a nyugdíjasok, a börtönbüntetésüket töltők, az álláskeresési támogatásban részesülők, a gyesen és a gyeden lévők helyzete rendezett – az utóbbiak után az állam fizet. Számíthatnak levélre mindazok, akiknek 30 napnál régebben szűnt meg az utolsó jogviszonyuk, esetleg olyan felsőoktatási intézménybe járnak, ahol az iskola igazgatója nem mindenkit regisztráltatott az egészségbiztosítási rendszerben. Továbbá azok is, akik olyan családban élnek, amelyben az eltartó nem jelezte az OEP területi hivatalában, hogy ő gondoskodik családtagjairól.
Áprilistól az őstermelőknek, a háztartásbelieknek is járulékot kell fizetniük: ez az őstermelőknek a bevétel 2,5 százaléka, a háztartásbeliek és más eltartottak után a minimálbér 9 százaléka, havonta. Nekik személyesen kell szerződést kötni a járulékfizetésről az APEH hivatalaiban.
Tavaly Nógrád megyében az ott élők tíz százaléka kapott jogviszonyrendezésre fölszólító levelet. Az érintettek 15 százaléka ismerte el, hogy valóban nem fizet járulékot, vagyis: potyautas.
Átgondolják az Algopyrin vénykötelességét?
Nem javította a betegellátást, hogy több készítmény, köztük az Algopyrin, néhány hét múlva vénykötelessé válhat – állapította meg Vojnik Mária szocialista országgyűlési képviselő a parlament egészségügyi szakbizottságának tegnapi ülésén. Hozzátette: a szaktárca alaposabban megfontolhatná ezt a lépést, még annak ellenére is, hogy maga a gyártó kérte terméke vénykötelessé tételét.

(Népszabadság • Danó Anna • 2007. január 25.

Hozzászólás
Szeretne valamit hozzászólni?